Csökkenthetik a szívbetegségek kockázatát a tejtermékek: de nem mindegy, mennyit fogyasztasz belőlük

Mi okozza a tejtermékek egészségvédő hatását?

vernyomasmero-asztal
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertetett nagyszabású, 21 ország több mint 130 ezer lakosának adatait feldolgozó kutatás szerint napi három adag tejtermék fogyasztása összefüggött a szív- és érrendszeri megbetegedések és a halálozás alacsonyabb arányával azokhoz képest, akik ennél kevesebb tejterméket fogyasztottak.

Az elemzésből kiderült, hogy azok körében is csökkent a szívbetegségek és a halálozás aránya, akik naponta három adag zsíros tejet vagy abból készült terméket fogyasztottak, azokhoz képest, akik kevesebb mint napi fél adag tejterméket ettek.

Tejtermékekkel a szívbetegségek ellen

Az eredmények egybevágnak korábbi vizsgálatok és klinikai tesztek megállapításaival, de ellentmondanak az étrendi ajánlásoknak, melyek szerint napi kettő-négy adag zsírtalan vagy alacsony zsírtartalmú tejtermék fogyasztandó a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében - olvasható a Medicalxpress.com tudományos hírportálon.

Világszerte vezető halálokok a szív és az érrendszer megbetegedései. A tanulmány szerzői szerint nem kellene lebeszélni az embereket a tejtermékekről, hanem inkább ösztönözni kellene őket arra, hogy fogyasszanak többet, különösen a szegény és a közepes jövedelmű országokban, ahol alacsony a tejfogyasztás.

Kilenc évig tartó kutatás

A vizsgálatban 136 384 ember adatait elemezték, 35-70 év közöttiek voltak. Étrendi szokásaikat kérdőíven rögzítették a kutatás elején, majd átlagosan 9,1 évig követték őket. Ez idő alatt 6796-an haltak meg, és 5855-nél állapítottak meg súlyos szív- és érrendszeri betegséget.

Egy adag tejtermék egy pohár tejnek - 244 gramm -, egy doboz joghurtnak - 244 gramm -, egy 15 grammos sajtszeletnek vagy egy teáskanálnyi vajnak - 5 gramm - felel meg. A legtöbb tejterméket, több mint napi négy adagot, átlagosan 368 grammot Észak-Amerikában és Európában fogyasztják, a legkevesebbet, a napi egy adagnál is kisebb mennyiséget Dél-Ázsiában, Kínában és Afrikában.

A résztvevőket négy csoportra, tejterméket nem fogyasztókra - 28 674 ember -, napi egy adagnál kevesebbet - 55 651 -, napi egy-két adagot - 24 423 - és napi két adagnál többet fogyasztókra - 27 636 - osztották.

tejtermekek

A tejterméket nem fogyasztókhoz képest a nagyobb fogyasztású - átlagosan napi 2,9 adagot evő - csoportban mind a halálozási arány - 3,4% 5,6%-hoz képest -, mind a szív- és érrendszeri halálozások aránya - 0,9% 1,6%-hoz képest - mérsékeltebb volt, de ritkább volt a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke előfordulása is.

A napi egy adagnál több tej- és joghurtfogyasztás esetében kisebb volt mind a halálozás, mind a szív- és érrendszeri okokból bekövetkezett halálozás és a szívbetegségek előfordulása is, ha a tejmentesen étkezők adataihoz hasonlították. A vaj és a sajt fogyasztásánál nem volt szignifikáns a különbség.

A cikk az ajánló után folytatódik

Egészséges telített zsírok

Akik nagy mennyiségben fogyasztottak magas zsírtartalmú tejterméket - átlagosan 2,9 adagot -, azoknál alacsonyabb volt a halálozás és a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező halálozás aránya is azokhoz képest, akik kevesebb mint napi fél adag zsíros tejterméket fogyasztottak.

A kutatók szerint további kutatásnak kell megvizsgálnia, mi áll az összefüggés hátterében. Az alacsony zsírtartalmú vagy zsírtalan tejtermékek fogyasztását azért ajánlják, mert a telített zsírok közül az LDL-koleszterin növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A bizonyítékok alapján azonban úgy tűnik, valamennyi telített zsír mégis egészséges, a tejtermékek pedig más hasznos vegyületeket - aminosavakat, telítetlen zsírokat, K1- és K2-vitamint, kalciumot, magnéziumot, káliumot - is tartalmaznak.

Szíverősítő teák

Az alábbi meleg italok rendszeres fogyasztása ugyancsak segíthet a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében. 

A 10 leghatékonyabb szíverősítő tea: fogyaszd mindennap, és hatni fog!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kép: Getty Images.

Ezt is szeretjük