Meglepő, milyen sok új szokásom lett a Covid alatt! Mit mentek át 2020-ból?
Nem dobom ki a 2020-as évet az életemből, mert meglepődtem, milyen sok apró, de fontos változást hozott az életembe.

GettyImages-1183638026
beauty and style
Top olvasott cikkek

Nyekkent egyet az idő szekere, és mi újra a régi kerékvágásban találtuk magunkat. Az ünnepek elmúltak, és vele együtt múla el a bájgli, dolgos hétköznapok váltják egymást, az utált hétfőtől a jé-már--péntek--van ismét az időszámítás. A kopaszodó, díszeiktől megfosztott karácsonyfák a kuka mellett fagyoskodnak. Kissé frusztráló, hogy 2021 ugyanúgy kezdődött, ahogy 2020 véget ért, de a remény még él, talán egyszer minden úgy lesz, mint régen.

Szerintem már sosem lesz úgy, éppen ezért elgondolkodtam, mi az, amit átmentek 2020-ból az új évbe. Mit tartok meg abból, amit - kényszerűen vagy önként vállalva - másként csináltam.

Először is, az egész évet. Nem dobom ki 2020-at az ablakon, jó lesz ez még arra, hogy szabad és boldog napokon óvatosságra intsen, mint a gyűrű a mesében, hogy szem előtt tarthassuk, mi a fontos, és azt, hogy minden törékeny és mulandó. Az elmúlt év abban az értelemben a lehetőségek éve volt, hogy rádöbbenhettünk volna, mi az érték az életünkben, megvizsgálhattuk volna a felelősséggel való viszonyunkat, ráláthattunk volna arra, hogy a tetteinknek következményei vannak. Szembenézhettünk volna magunkkal, mielőtt felfaljuk egymást, és ellehetetlenítjük az életet a földön. Kollektívan ez nem történt meg, kár érte.

Hogy az én életembe milyen változásokat és új szokásokat hozott a járvány, már többször összeírtam magamnak, meg is lepődtem, mikor megláttam, mennyi mindent tartok meg ezekből. Azon még jobban, amikor azt láttam, milyen apró dolgok ezek, és mégis milyen fontosak.

Az első és legfontosabb, hogy nem mondom többé azt, „áh, majd holnap visszahívom anyut”. Ha nem is tudok vele azonnal beszélni, akkor is felveszem, és megmondom, mikor hívom vissza. És nem felejtem el. Messze vagyunk, ritkán látjuk egymást, és a magam bőrén tapasztaltam meg, milyen egyedül lenni a gondolataimmal, a hullámzó kedélyállapotommal, és milyen, amikor végre van lehetőségem beszélni valakivel, szólni valakihez. Innen, a távolból ezt tudom neki adni, és rajtam múlik, megadom-e. A válaszom ezentúl egy nagy igen. Mert rajtam múlik, hogy a kapcsolataimat, amik fontosak és megtartóak, ápolom-e, törődök-e azokkal, akikkel együtt vagyok.

Ritkábban vásárolok, és többet. A karantén alatt szoktunk rá erre, két oka volt. Az egyik, hogy nem akartuk ráncigálni a Covid-oroszlán bajszát azzal, hogy kétnaponta a szupermarketben vagy a zöldségesnél tolongunk. És tudtuk, hogy a tartalékaink végesek. Igazán spórolni csak a gazdagok tudnak! - ebben a mondásban sok igazság van, és nem feltétlenül azért, mert a nagy kiszerelés olcsóbb, de azért is, mert ha van itthon minden, nincs ok arra, hogy csak beszaladjunk ide vagy oda. Elég nagy fegyelem kell ahhoz, hogy elkerüljük az impulzusvásárlásokat, a heti többszöri fantasztikus akciókat, árleszállításokat, és egyébként is van tapasztalatom arról, ha nem kell semmi, az nyolcezer. Időt és üzemanyagot is spórolunk, szóval, ez így marad, mert bevált.

Egy, de inkább két hétre előre megtervezni, mi legyen a kaja. Ez csak eleinte tűnik megoldhatatlan feladatnak. Én is jól ismerem a mit főzzek holnap agóniát, és sokszor már akkor elmegy a kedvem a főzéstől, amikor felteszem magamnak ezt a kérdést. A tervezés rávisz arra, hogy listát vezessek, mi van otthon, a lista meg segít abban, hogy csak azt vegyem meg, amit kell. Nem beszélve arról, hogy sokkal kevesebb étel kerül a kukába.

Korábban kelek. Igen, tudom, hogy a hogyan legyél sikeres az üzleti életben könyvek szerint ez alapkövetelmény, ha sikeres és elismert üzletemberekké/üzletasszonyokká szeretnénk válni, én nem szeretnék biznisztvumen lenni, azért kelek korábban, mert ilyenkor van időm magamban lenni, és engem ez tölt fel. Egy-két hét után rájöttem arra is, nem attól nézek ki úgy egész nap, mint a falhoz csapott mosogatórongy, mert öt tízkor kelek, hanem attól, hogy kétszer lenyomom a szundit. Nincs reggel kapkodás, nem úgy indulunk el reggel, mint a kerge birkák, és ez az egész napnak jót tesz.

Két kutyával eddig sem volt kérdés, hogy menni kell, de most még inkább figyelek erre. Szerencsések vagyunk, az utca végén patak, két utcával arrébb erdő. Menni kell, levegőn kell lenni, sétálni, mozogni kell, és erre időt kell szakítani. Séta ez úgy csak a séta kedvéért - mondja Bélabá az egyik kuflimesében, és igaza van.

Ennek folyománya, hogy néha csak úgy lenni kell. Nem kell állandóan célkitűzéseket teljesíteni. Nem azért kell olvasni, hogy le ne maradjunk az aktuális újdonságról, és mert most trendi, nem azért kell napi fél órát gyalogolni, hogy kalóriákat mozogjunk le, nem azért kell mesét olvasni a gyereknek, mert a pszichológusok ezt javasolják. Hanem csak úgy. Azért, mert ehhez van kedvünk. Csak úgy lenni egészen ismeretlen és felemelő érzés, és nem kell hozzá semmi, csak mi magunk.

Többet sütök. A házi keksz, a granola, a fonott kalács olcsóbb és egészségesebb, mint a bolti. Főzni szeretek, de mindig nyűg volt a sütés, a karantén alatt rutint szereztem ebben, és örülök neki. Gyakorlat teszi a mestert, megint bebizonyosodott.

Az idegeskedés nem cselekvés. Eddig azt hittem, az idegeskedés, az tett. Nem az, nem visz előre, nem lesz belőle megoldás, nem történik semmi. Tudatosítom magamban, ha az vagyok, de ez nem önálló program többé, hanem egy állapot.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ünnepelni kell. Sokan írták, mondták a karantén alatt, hogy nem tartják meg a húsvétot, mert minek. Nem jöhet össze a család, úgy nincs értelme. Én ezzel akkor sem értettem egyet, ellenkezőleg. Azt éreztem, hogy mindennél nagyobb szükség van arra, hogy az ünnepeket megtartsuk, megéljük, hogy tartsuk a szokásokat, a hagyományokat, mert ez lélekben erősít. Megtartottuk a húsvétot, és jó volt. Sőt, az olyan ünnepeknek, amiknek azelőtt nem tulajdonítottam nagy jelentőséget - névnap - is megadom a módját.

Fotók: Getty Images Hungary

Te írtál karanténnaplót?

Ezt is szeretjük