
Szívvédő, rákellenes, fogvédő
Létezik egy kellemes és ízletes csodaszer, mely jót tesz a léleknek, alkalomadtán pedig akár az életedet is megmentheti.

Bár az utóbbi években nálunk is divatba jöttek, és gombamód szaporodnak a városban a teaházak, sokan nem tudnak róla, hogy a teaivás nem csupán kellemes időtöltés. Tudományos vizsgálatok kimutatták ugyanis, hogy a tea kedvelői között alacsonyabb a szívbetegség, a stroke és a rák kialakulásának kockázata, ráadásul a gőzölgő, aromás nedű akár a fogszuvasodástól is megvédhet.
Védd a szíved napi három csészével!
A tea polifenoljai erős antioxidánsként védelmi szerepet játszanak az egész szervezetben, így a keringési rendszerben is. Csökkentheted a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, ha odafigyelsz arra, hogy legalább napi kettő-három csésze teát igyál.
A teában lévő vegyületek megakadályozzák a koleszterin oxidációját, ami akkor következik be, amikor a szabadgyökök reakcióba lépnek a koleszterinnel. A folyamat hatására a koleszterin nagyobb valószínűséggel tapad meg az artériák falán, ami pedig az első lépés a szívbetegséghez vezető úton.
Hasonló a helyzet a stroke-nál is: a sok teát fogyasztó nők körében alacsonyabb az előfordulási aránya, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy a teában lévő polifenolok csökkentik a sérülékeny agyi vérerek károsodását. Így amellett, hogy élvezheted a remek ízélményt, még a szervezeteddel is jót teszel.
Teával a rák ellen
Az 1990-es évek eleje óta vizsgálják a tea és a rák kialakulásának kapcsolatát. Annyi bizonyos, hogy a növényben lévő vegyületek - főként a tea száraz tömegének mintegy 30%-át kitevő polifenolok - a valaha ismert legerősebb antioxidánsok közé tartoznak.
Az antioxidánsok olyan kémiai anyagok, melyek gátolják a szabadgyökök hatásait - ezek a szabadon mozgó oxigénmolekulák az egész testben károsítják a sejteket, növelik a rák és más súlyos betegségek kialakulásának kockázatát.
A különféle kutatások egymásnak ellentmondó eredményre vezettek: kínai tudósok például azt állapították meg, hogy a zöld tea rendszeres fogyasztása jelentős mértékben csökkenti a gyomor- és a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát. Egy Hollandiában végzett kutatás viszont nem mutatott ki összefüggést a teázás és a rák elleni védelem között. Mindenesetre a zöld teával végzett kísérletek azt mutatják, hogy ez a
fajta hatékonyabb a rák ellen, mint a fekete. A benne lévő katekinek ugyanis gátolják a rákos sejtek növekedéséhez szükséges enzim - az urokináz - termelődését. Ráadásul a programozott sejthalál folyamatát, az úgynevezett apoptózist is serkentik a rákos sejtekben.
Külsőleg
A zöld tea ugyanolyan hatékonynak bizonyult elfogyasztva és a bőrre alkalmazva.
A jelenleg folyó kutatások részeként a tablettában beadott zöld tea védőhatását a napfény okozta bőrkárosodás ellen éppúgy elemzik, mint a zöld tea helyi alkalmazását a rákot megelőző bőrelváltozások csökkentésében. Számos kozmetikai cég is elkezdett zöld teát adni bőrápolási termékeihez, mert antioxidáns hatása csökkentheti a ráncokat és a bőrkárosodás egyéb jeleit.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
Gyönyörű, egészséges fogak és száj a tea segítségével
A teából készített főzet - antibakteriális hatásának köszönhetően - a szájápolásban is segítségedre lehet. Ha erősebb fogakat szeretnél, bátran fogyassz naponta több csésze teát, ugyanis az ízletes ital némi fluoridot is tartalmaz. Ez az ásványi anyag erősíti a fogakat, ellenállóbbá teszi azokat a savak támadásával szemben, és gátolja a fogszuvasodást.
Ezenkívül a teában lévő csersavak és polifenolok gátolják a szájüregben a baktériumok szaporodását. Mindemellett a szádban keletkezett sebek kezelésére is alkalmas a tea: a nedves teafilter hathatós enyhülést nyújthat, ha a sebre szorítod néhány percig.
Ennek az az oka, hogy a tea lúgos kémhatású, így közömbösíti a savakat, melyek bejutnak a seb következtében feltárult szövetekbe.
Cikkünk a Reader's Digest 1001 otthoni gyógyír című könyve alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!

- bőrápolás
- termékenység
Bőrszépítő, szívvédő, termékenységnövelő

- antioxidáns
- gyulladás
Aloe vera: Candida-ellenes, antioxidáns, gyulladáscsökkentő

- szőlő
- természetes csodaszer