Nagyon fontos dolgokat árulhat el, milyen gyorsan sétálsz - Ez az egészséges tempó a szakértők szerint
Az Alzheimer-kór kockázatát is előre jelezheti a séta tempója.
A séta sebessége megmutathatja, milyen a szervezet egészségügyi állapota. Sőt, ma már az olyan fontos életjelek közé sorolják, mint a testhőmérséklet, a pulzus és a légzés. A rendszeres gyaloglás csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint az elhízás kockázatát, ezért érdemes beiktatni a mindennapokba.
Nagyon fontos dolgokat árulhat el, milyen gyorsan sétálsz
A járás jellemzői a gyerekek esetében előre jelezhetik a motoros készségek késését, az idősebb felnőtteknél az esések kockázatát, illetve ha a kognitív képességek hanyatlásával párosul, a demencia kockázatáról is árulkodhat. A nem megfelelő sétatempó korai halálozás és más betegségek fennállásának jelzője is lehet.
Egy 2019-es amerikai kutatás szerint, akinek 45 éves korára még mindig gyors a tempója, annak fiatalabb állapotban van a szervezete. Azoknál, akik lassabban gyalogoltak a felmérés során, a tüdejük, a fogsoruk és az immunrendszerük is rosszabb állapotban volt, mint gyors léptű társaiknak.
További érdekesség, hogy a kutatásban részt vevők gyerekkorában végzett mérések előre jelezték, kiből lesz lassabb gyalogos. Háromévesen felvett IQ-, nyelvi értési és kudarctűrési tesztjeik, mozgásuk ügyessége és érzelmeik irányításának képessége megjósolta a 45 éves kori gyaloglási sebességüket, mondta Line J.H. Rasmussen, a Duke Egyetem pszichológiai és idegtudományi tanszékének kutatója.
Ez az egészséges tempó
A sétálást többféle módon lehet elemezni. A fizikoterapeuta például egy olyan szakember, aki abból von le következtetéseket, hogy a páciens hogyan áll fel ülő helyzetből, majd tesz meg egy bizonyos távolságot az ülőhelyétől. Ezalatt felméri a mozgás minőségét és az ehhez szükséges időt is. Az idősebb felnőtteknek 6 percük van arra, hogy minél messzebbre sétáljanak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Emellett gépek segítségével, laboratóriumi körülmények között is fel lehet mérni egy ember járástempóját. Ebben az esetben az alanyt kamerákkal és érzékelőkkel felszerelt futópad segítségével figyelik meg. Újabban pedig már a mesterséges intelligencia segítsége által is levonhatók következtetések egy személy gyaloglási sebességéből.
A legegészségesebb járástípus a tempós gyaloglás. A kutatók szerint ehhez 4,5-5 kilométer per órás sebességet kell fenntartani. Ahhoz pedig, hogy hosszú távon is jó hatással legyen a szervezetünkre, fokozatosan növelni kell a sebességet és a távot is.
6 ezer kalóriát eszik, eszméletlenül jól néz ki a 31 éves nő - Így tartja formában magát
A versenyevő lányról senki sem mondaná meg, hogy több kiló süteményt képes megenni egyszerre.
Elolvasom(A képek forrása: Getty Images Hungary)