Ekkora eséllyel halsz meg rákban, ha magyar vagy - Lesújtóak a statisztikai adatok
Melyik évben haltak meg legtöbben rákban?
Tudjuk, hogy a szív-és érrendszeri betegségek után a rák a második legtöbb halálos áldozatot követelő krónikus megbetegedés hazánkban.
Amíg azonban valaki nem tapasztalja meg a közvetlen környezetében, úgy érzi, őt magát nem érheti baj. A statisztikák azonban mást mutatnak.
Magyar rákstatisztika
2014-ben összesen 32 748 ember halt meg rosszindulatú daganatos megbetegedés következtében. Ebből 14 985 nő és 17 763 férfi. Az elmúlt 25 esztendő halálozási csúcsát az 1999-es év hozta meg.
Ekkor 33 821 ember hunyt el rákban Magyarországon. A legkevesebb daganatos betegség okozta haláleset 2005-ben volt, ám ekkor is 30 615 magyart vitt el a rák - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
Évente eltűnik egy város
A fenti évi 32 ezres halálesetszám még megdöbbentőbb, ha belegondolsz, hogy ez nagyjából egy Szekszárd méretű város teljes lakosságával egyenlő.
Előzd meg a mellrákot!
Fontos, hogy lehetőleg havonta végezz otthon mellönvizsgálatot, amellyel időben kiszűrhetőek a gyanús, rákra utaló elváltozások. Kattints az alábbi videóra, és hallgasd meg, mit mond a szakértő!
Ekkora eséllyel halsz meg rákban
Magyarországon annak esélye, hogy egy férfi 75 éves korára rákban hal meg, 22%, nők esetében ez 12%. A lakosságszámhoz viszonyított halálesetek aránya hazánkban mintegy 20%-kal magasabb az Európai Unió átlagához képest - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító 2015-ös felméréséből.
Így ne legyél statisztikai adat!
Ha szeretnéd elkerülni a rák kialakulását, már most változtatnod kell bizonyos életmódbeli tényezőkön. Így például fontos, hogy letedd a cigit: korábbi cikkünkből megtudhatod, hogy hány évvel élhetsz tovább, ha most leállsz a dohányzással. Egy másik korábban megjelent írásunk pedig arra is választ ad, hogy még min kell változtatnod egy rákmentes jövő érdekében.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- statisztika
- európa