5 dolog, amit egy daganatos beteg soha nem akar hallani: mellrákos nők mondák el
Mellrákban érintett nők gyűjtötték össze, mit nem akar hallani egy beteg vigasztalásképp.

GettyImages-1161442042
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A daganatos betegség emberpróbáló élethelyzetet teremt az érintett számára, már a diagnózis pillanata megrendítő momentum, amelynek hatására számtalan gondolat, érzés hatalmába keríti. A családtagok, barátok kommunikációja kiemelten fontos ebben a nehéz időszakban és a gyógyulás folyamata alatt is.

A család és a közeli ismerősök támogatása rendkívüli jelentőséggel bír a megterhelő kezelések, a lelki mélypontok során, ám sajnos nem mindenki jeleskedik a vigasztalásban. Emlőrákban érintett nők gyűjtötték össze, hogy mi az, amit még véletlenül sem szeretnének hallani az ismerőseik szájából. Elmondták ugyanakkor azt is, hogy a támogató jelenlét, a meghallgatás, a segítség felajánlása többet jelent minden klisénél.

„A rokonom is rákos volt. Ő meghalt.”

- Szeretném, ha az emberek nem mesélnének rokonaikról, akik meghaltak rákbetegségben, amikor megosztjuk vele a rossz hírünket - írta Ann Silberman, a But Doctor … I Hate Pink! című blog szerzője, akinél 2009-ben diagnosztizáltak emlőrákot.

Sajnos igaz, hogy néha egyszerűen meggondolatlanságból a legtapintatlanabb hozzászólásokat, történeteket is elmesélik az emberek a betegség kapcsán. Máskor esetleg meghallgatja az ember a félrediagnosztizálásról, rossz kezelésről szóló családi rémtörténeteket is, ám ez lelkileg borzasztóan megterhelő egy érintett számára, aki esetleg komolyan tarthat attól, hogy a rák gyógyíthatatlannak bizonyul a szervezetében.

„A rák egy harc. Hős vagy.”

- Nem szeretem az egészségügyi problémák, különösen a rák és a harc analógiáját, mióta érintett vagyok. A hasonlat azt feltételezi, hogy harcolnom kell az ellenséggel, a saját testemmel, és nyerhetek vagy veszíthetek, ám egyik sem igaz. A szervezetem azon dolgozik, hogy az egészségem helyreálljon. Nem állok vele háborúban - mondta egy Louise E. nevű, emlőrákkal diagnosztizált nő.

A hősies küzdelem metaforája többek szerint nehezen értelmezhető, üres klisé, egy Ashton nevű beteg elmondta, a „harc” alatt legfeljebb a megfelelő orvosi csapat kiválasztását és a pozitív hozzáállás fenntartását tudja érteni, utóbbi azonban néha elképesztően nehéz feladat. 

Ann Silberman sem látja értelmét a „harcos/hős vagy”, „én ezt biztosan nem tudnám megcsinálni” vagy a „maradj pozitív” megjegyzéseknek. Szerinte a hasonló klisékből a betegnek csak annyi derül ki, hogy a hallgatója elutasítja a valóságot, nem figyel az illetőre, vagy képtelen megérteni, min is megy keresztül.

A cikk az ajánló után folytatódik

„Inspiráló, erős nő vagy.”

- Nem, nem vagyok inspiráló. Hallgatok az orvosaimra, azt teszem, amit mondanak, mert élni akarok. A mérgező optimizmust is nehéz kezelni, különösen, mert ez jó szándékból fakad - mondja egy Lizzie nevű nő azokra, akik a rákbetegséggel való küzdelmét tartják példaértékűnek, bevallva: ez a szerep lelkileg megterhelő számára.

- Az emberek gyakran azt mondják nekem: olyan erős vagy. Én viszont azt gondolom, nem vagyok az, néha csak egy nagy babának érzem magam. Nem választás kérdése az, hogy erős vagyok-e. Van, hogy a kezelés miatt csak az ágyban tudok feküdni, és imádkozni, hogy holnapra jobban legyek - írja egy másik, mellrákkal kezelt nő.

„Hogyhogy van hajad?”

A külsőre irányuló rosszul sikerült bókokat és a meglepettségből fakadó elszólásokat is jobb mellőzni az érintettek szerint, rendkívül tapintatlanok lehetnek. Nem illik többek között a hajra megjegyzést tenni, hiszen lehet, hogy más, erős mellékhatásokat kellett az illetőnek megtapasztania, de előfordulhat, hogy épp egy kezelés előtt áll, vagy akár parókát kell hordania. Ha szeretne, majd ő kezdeményez erről beszélgetést.

A „nem nézel ki rákosnak”, a „jól nézel ki ahhoz képest, hogy beteg vagy” jellegű megjegyzéseket is eltörölnék a fejekből az érintettek, ahogy azt is, ha valaki a szerencsével egy mondatban említi a rákot a gyors fogyás vagy a mellműtét miatt.

A kéretlen tanácsok sem helyénvalók

Ann Silberman azt is kiemelte, hogy akadnak, akik a legelképesztőbb összeesküvés-elméleteiket, tudományosan megalapozatlan elképzeléseiket, tippjeiket öntik rájuk, amikor meghallják a hírt. „Tudtad, hogy a cukor a rák táptalaja?” „Próbáltad már a sárgabarackmagot és a kurkumát?” „A szódabikarbóna gyógyítja a rákot, csak a Big Pharma eltitkolja.” „Miért mérgezed a tested kemóval? Természetes módszerek is léteznek.”

Ha jó szándékból is érkeznek, sosem szabad elfelejteni: az orvosok azon vannak, hogy a lehető leghatásosabb gyógymódot megtalálják a betegségre, ezt pedig nem pótolhatják a félinformációkból összerakott tanácsok. Jó hír, hogy a rák gyógyszereit a legjobb tudósok folyamatosan kutatják, fejlesztik, így már számos hatásos terápia elérhető az adott betegségre.

Mi az, ami viszont valódi támogatás?

A tapintatosság, az érzékenység és a figyelem, az empátia a legfontosabb a betegekkel való kommunikáció során Ann Silberman szerint. A betegsége során ő a legfontosabb támogató, őszinte mondatok egyikének a következőt tartotta: „nagyon sajnálom, hogy ez történik veled”.

Ez a szöveg egyszerű, mégsem próbálja megcáfolni a nehézségeket, vagy akarata ellenére hőssé emelni az elszenvedőt. Úgy véli, óriási segítséget jelenthet, ha az ember annyit kérdez: „szeretnél róla beszélni?”. Majd hallgat.

Tamás Rita gyógyulástörténete

Eltávolították a mellét, pánikbeteg lett, de nem adta fel. Tamás Ritának küzdelmében a sport jelentette a támaszt.

Ezt is szeretjük