Áttörés a rákgyógyításban: teljes gyógyuláshoz vezettek az eddigi kísérletek

Egy év múlva már a klinikákon tesztelhetik az új gyógyszert.

nagykep?cikkid=170597&kep=rakgyogyszer1-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagyon komoly előrelépést jelenthet a világ egyik legrettegettebb betegségének, a ráknak a gyógyításában a 2017. március 3-án, Moszkvában publikált kutatás. A hatalmas orvosi áttörést orosz tudósok érték el a Nemzetközi Űrállomáson, ahol egy olyan új fehérjét kísérleteztek ki, amely a rák minden válfajára ellenszer lehet, akár a betegség végstádiumában is. Az újdonság mindössze egy éven belül eljuthat a klinikai tesztelésig.

A kutatás részletei

A reményteli felfedezésről Andrej Szimbircev professzor, az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség különleges tisztaságú készítmények előállításával foglalkozó kutatóintézetének igazgatóhelyettese számolt be az Izvesztyija című napilap számára adott interjújában.

A professzor elmondta, hogy a melanomás és szarkómás egereken és patkányokon elvégzett kísérletek többsége teljes gyógyuláshoz vezetett, gyakran még a kései stádiumban is. A kutatók ebből vonták le azt a következtetést, hogy a fehérje rendelkezik a rák gyógyításához szükséges biológiai aktivitással.

A szer fő aktív összetevőjéről a hősokkfehérje munkanevet kapta. Szimbircev professzor szerint a fehérje nemcsak megvédi a sejteket a károsodástól, hanem az immunválasz erősítésében is szerepet játszik. A protein minimális mennyiségben az emberi szervezetben is létezik, az orosz tudósok azonban azonosították az előállítását szabályzó gént, mely alapján létrehoztak egy baktériumsejtet, amely a fehérjét képes termelni. Mivel a baktériumsejtek jól osztódnak, máris sok fehérjét tudnak nyerni a tudósok.

Előreláthatóan még egy év kell ahhoz, hogy a szer biztonsági tesztjei befejeződjenek, amit jövőre már a klinikai tesztelés követhet.

Ezt is szeretjük