Fogadjunk, hogy nem tudod, mik azok a pöttyök az epren! Nem, nem a magok látszódnak rajta
Az eper felépítése, fejlődése különlegesebb, mint azt a legtöbben gondolnák.
Nyakunkon az eperszezon, aminek minden bizonnyal sokan örülnek, hiszen a gyümölcs számos rajongót tudhat magának.
Az eper nem véletlenül népszerű: megterem itthon is, és bár kifejezetten édes, kalóriaszegény finomságnak számít, amit a cukorbetegek és a diétázók is fogyaszthatnak. Még ha szereti is valaki az epret, nem biztos, hogy elgondolkodott rajta, hogy pontosan mik a felszínén látható kis pöttyök. Már csak azért sem, mert általában azt hisszük, hogy magok.
Pöttyök az epren
Az eper jellegzetes külsejét egyebek mellett a rajta található apró pöttyöknek köszönheti. Ezek a képletek szerencsére elég kicsik ahhoz, hogy ne rontsák a fogyasztási élményt. Bár a pöttyökre magokként szokás gondolni, az IFLScience szerint valójában nem azok.
Az oldal szerint ezek valójában a növény gyümölcsei, amiket kaszatnak (achene) hívnak. Bennük egy-egy mag található. Ilyen képződményt több növény is előállít, így például a hajdina, a quinoa vagy a kannabisz is.
A rózsafélék családjába tartozó eper felépítése különleges: a gyümölcsként fogyasztott rész valójában egy megduzzadt gyűjtőszövet, ami a magokat tartalmazó gyümölcsöket a felszínen tartja. Az eper azért is speciális, mert ellentétben más gyümölcsökkel, amikor a virága beporzódik, nem a gyümölcs duzzad meg, hanem ez a szövet, a valódi gyümölcs pedig apró, száraz, magszerű képződményekké alakul, amelyek a magokat is tartalmazzák.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt is érdemes megjegyezni, hogy az eper nem feltétlenül csak magról nő, a növény ugyanis az indáján indanövényeket is létre tud hozni, amik földet érve növekedésnek indulnak.
Ezért olyan egészséges az eper
Az eper tele van antioxidánsokkal, kifejezetten jó forrása a C-vitaminnak és a mangánnak, és tekintélyes mennyiségű B9-vitamint és káliumot is tartalmaz. Sejtvédő antioxidáns hatású növényi vegyületekben is gazdag. A friss eper víztartalma nagyon magas, ennek köszönhetően a szénhidráttartalma viszont alacsony, kevesebb mint 8 gramm szénhidrátot tartalmaz 100 grammonként.
A gyümölcs glikémiás indexe viszonylag alacsony, ami azt is jelenti, hogy nem emeli meg jelentősen a vércukorszintet, így a cukorbetegek számára is megfelelő választás lehet. Már csak azért is, mert hozzájárulhat a inzulin- és vércukorszint stabilizálásához. Színét az antociánoknak köszönheti, amiket egyebek mellett a szív egészségének megőrzésében találtak hasznosnak, de gyulladáscsökkentő hatásuk is ismert.
Te is kidobod ezeket a zöldségrészeket?
Gyakori, hogy olyan zöldségrészek is a kukában végzik, amelyek egyébként ehetőek, sőt finomak, és hasznos tápanyagokban is bővelkednek.
A legtöbben kidobják, pedig ehető és egészséges: 4 jótékony hatású zöldség, ami változatosan használható fel
Egyes zöldségek sokkal változatosabban használhatók fel, mint gondolnád, olyan részeikből is egészséges finomságok készíthetők, amelyek gyakran a kukában végzik.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- gyümölcs
- magas vérnyomás