
Fogyasztó nyirokmasszázs - Élénkíti az anyagcserét, és cellulitisz ellen is jó
A nyirokmasszázs hatékonyan csökkenti a nyirokpangás által okozott tüneteket, mint például a narancsbőrt.


A nyirokmasszázs, más néven nyirokdrenázs egy olyan masszázsfajta, aminek célja a nyirokkeringés aktiválása az egész testben, ezáltal a feleslegesen felgyülemlett salak- és méreganyagok kiürítése a szervezetből, elősegítve ezzel a kívánt testsúly elérését.
A nyirok drainage-nek nevezett technikát - ami folyadékelvezetést jelent - a '30-as években fejlesztette ki dr. Emil Vodder dán masszázsterapeuta és felesége. Lényege, hogy pumpáló, nyomkodó mozdulatokkal nyomást fejtenek ki a nyirokrendszerre, aminek hatására a szervezetben beindul a nyiroknedvek vándorlása. A keringés aktiválásával a vérkeringés élénkül, a felhalmozott salakanyagok ezáltal gyorsabban bekerülnek a véráramba, onnan a májba és a vesékbe, majd hamarabb választódnak ki, és távoznak a szervezetből. Az anyagcsere gyorsul, a méregtelenítés hatására pedig erősödik az immunrendszer is.
Nyirokmasszázzsal a cellulitisz ellen
A narancsbőr kialakulásának egyik fő oka a rendszertelen, zsíros táplálkozásban, a genetikai hajlamban, valamint az anyagcsere felborulásában keresendő, másik fő oka a nyirokkeringés zavara. A nyirokdrenázs arra jó, hogy elvezesse a nyirokfolyadékot, és csökkentse a szöveti ödémákat, azaz duzzanatokat. Fogyókúrázóknak jó hír, hogy mivel a nyirokmasszázs stimulálja a zsírszöveteket, így könnyebben meg lehet szabadulni a pluszkilóktól is.

A nyirokmasszázs jótékonyan hat az idegrendszerre is: javítja a közérzetet, nyugtat, ellazít, energetizál, és biztosítja a pihentető alvást. Pajzsmirigybetegség, daganatos betegség, valamint láz, asztma és alacsony vérnyomás esetén azonban nem ajánlott.
A nyirokmasszázs menete
A nyirokmasszázs kivitelezése nagyjából másfél óráig tart, és legkorábban 8-10 kezelés múlva látható és tapintható eredmény.
A nyirokdrenázs-technika alkalmazásakor a masszőr enyhe csavaró, pumpáló fogásokat alkalmaz, ami a nyirokelvezetést segíti elő. Minden fogás nyomó és lazító fázisból áll.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
A masszázs a nyaki nyirokcsomóktól, a kulcscsonti ároktól indul, innen halad az arc, a fül, a tarkó és a nyak irányába. A hónaljnál, illetve a karoknál, az alkarnál, az ujjaknál folytatódik, majd a mellkason, a csípőn, a derékon és a hason át vezet a lábak irányába, egészen a bokáig és lábujjakig. A nyirokdrenázs a háti nyirokcsomóknál fejeződik be.
A nyirokmasszázs nem könnyű technika, így, ha biztosra akarsz menni, válassz egy jó masszőrt. Egy óra nagyjából 6 500 forintba kerül, azonban ha nem szeretnél pénzt költeni rá, te magad is elvégezheted otthon, azonban néhány általad elérhetetlen terület, mint például a hát ki fog maradni a gyúrásból. A nyirokmasszázs alapmozdulatai a szív felé haladó, pumpáló nyomások. Olyan erőhatással dolgozz, hogy az még ne legyen kellemetlen számodra.

Mire figyelj a nyirokmasszázsnál?
A nyirokmasszázs előtti és utáni napokban mindenképp figyelj a bő folyadékbevitelre. Az anyagcsere élénkítésével nagyobb mennyiségű székleted lehet, amiben nyák jelentkezhet.
Fogyasztó masszázs házilag
A legtöbben, amikor diétázni kezdenek, hirtelen több rostot visznek be, mint amennyit korábban megszoktak. Ez puffadással járhat, amitől akkor is nagyobbnak tűnhet a hasad, ha egyébként fogytál. Többek között ezt segít megszüntetni a hasi masszázs, de ezenfelül a keringés és a bélmozgás élénkítésében is támogat.
Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- fogyókúra
- egészséges étkezés
Ne diétázz, csak tartsd be ezt a 10 alapelvet: így fogyhatsz koplalás nélkül az intuitív étkezés szerint

- fogyókúra
- egészségtelen