Mutasd a nyelved!
Talán nem is gondolnád, de nyelved színe, állapota olyan egészségügyi problémákról árulkodik, mint a Candida-fertőzés vagy a vitaminhiány.
A nyugati orvostudomány diagnosztikai szempontból kisebb jelentőséget tulajdonít a nyelvnek, mint a keleti szakemberek. Épp ezért valószínűleg te sem vizsgálod gyakran ezt a szervedet a tükör előtt. Pedig érdemes volna, mert számos hiánybetegségről, illetve szervezeten belüli fertőzésről árulkodik.
Fehér és piros foltok
A szájfekélyt - más néven aftát - a szájüregben, illetve a nyelven kialakuló apró fehér vagy piros foltokról ismerheted fel. Étkezéskor fájdalmat és kellemetlen érzést okoznak. A betegség kialakulásának oka egyelőre ismeretlen, ám annyit már megfigyeltek a szakértők, hogy stresszes időszakokban nagyobb valószínűséggel alakul ki, és érzelmi feszültség hatására súlyosbodik.
Örökletes tényezők is szerepet játszhatnak megjelenésében, mivel előfordulása családon belül halmozódást mutat. Emellett a hormonoknak is jelentős funkciójuk van a betegség kialakulásában: a szájfekély gyakran serdülőkorban jelentkezik először, de összefüggésben lehet a menstruációs ciklussal és a terhességgel is.
A kellemetlen foltok általában néhány napon belül elmúlnak. A gyógyulást elősegítheted homeopátiás szerekkel - például nátriumboricumot tartalmazó Boraxszal -, olívaolajos vagy alkoholos ecseteléssel. Ha azonban az afta nem fejlődik vissza, az valamilyen fertőzést, Crohn-betegséget vagy daganatos elváltozást jelezhet - ezért mindenképpen fordulj orvoshoz.
Fehér lepedék
A szájüreg igen fogékony a Candida albicans gomba által okozott fertőzésre. Ha nyelveden puha fehér foltok, illetve lepedék jelenik meg, és az érintett terület érzékennyé válik, joggal gyanakodhatsz. Gyakran antibiotikum-kúra, immungyengeség vagy diabétesz következtében szaporodnak el a gombák a szervezetedben. Ha tehát lepedékes a nyelved, érdemes alapos orvosi kivizsgálást kérned.
Amennyiben a Candida mögött nem húzódik meg komolyabb betegség, akkor gombaellenes szerekkel kezelhető a probléma. Kiegészítő gyógymódként szóba jöhet a homeopátia - elsősorban a Sulphur és a Calcarea casbonica. Sajnos gyakran előfordul, hogy a kórokozó újra és újra visszatér. Ebben az esetben érdemes kipróbálnod a Candida-diétát, illetve fokozott figyelmet kell fordítanod az immunerősítésre, valamint a személyi higiéniára.
A kialakult Candida gomba okozta fertőzés sokkal gyakrabban félrediagnosztizált betegség, mint más hüvelyi fertőzések. Biztos eredményt az otthon elvégezhető gyorsteszt vagy orvos által rendelt laborvizsgálat adhat. A gyorstesztet patikákban, vagy például online a FeminaShopban vásárolhatod meg, a laborvizsgálatot pedig előzetes bejelentkezés után belgyógyászodtól kérheted.
Az otthoni Intim Candida Gyorstesztet itt rendelheted meg »
Duzzadt nyelv
A nyelvgyulladásnak számos oka lehet. Ha megduzzad a nyelved, és a normális rózsaszínhez képest sápadtabb, a gyulladást vérszegénység okozhatja. Amennyiben viszont vöröses színű, úgy az állapot a B-vitaminok hiányára utalhat. Ezenkívül nyelvgyulladást okozhat vírus- vagy baktériumfertőzés, fűszeres ételek fogyasztása, szájvíz használata - de gyakorlatilag bármilyen irritáló anyag.
Amennyiben nyelved fakó, úgy tanácsos pótolnod a hiányzó vasat. Fogyassz sok májat, tojást, illetve állati eredetű élelmiszert. A növényi eredetű táplálékok közül pedig a csipkebogyó, a száraz hüvelyesek, a búzacsíra, valamint a szója tartalmaz sok vasat.
Ha nyelved vöröses színű, pótold a hiányzó B-vitamint. Ezt legegyszerűbben tejtermékek, valamint húsfélék fogyasztásával teheted meg. Ezenkívül remek B-vitamin-források a teljes kiőrlésű gabonafélék is.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Térképnyelv
Amennyiben nyelveden kivörösödött, térképszerű területek jelennek meg, melyeket szegély határol, és alakjuk lassan változik, valószínűleg a térképnyelv nevű ritka jelenségről van szó. Az elváltozás hátterében az áll, hogy a nyelvháton keletkező sima, fénylő foltok területén az úgynevezett nyelvpapillák lehámlanak.
A nyelven megjelenő minták állandó mozgásban vannak - míg az egyik területen hámlik, addig a másikon regenerálódik. Családi halmozódás viszonylag gyakran megfigyelhető, vagyis előfordulhat, hogy örökletes betegségről van szó. Azt egyelőre a szakértők sem tudják, miért alakul ki, mivel azonban a térképnyelv teljesen ártalmatlan, nem kell aggódnod.

A mindenki számára közérthető, gazdagon illusztrált kiadvány kiváló szakemberek tollából született, így biztonsággal fordulhatsz hozzá betegség idején. A kézikönyv segít a tünetek felismerésében, tanácsot ad arra nézve, mikor érdemes orvoshoz fordulnod, de megtalálhatod benne a válaszokat azokra a kérdésekre is, melyeket elfelejtettél feltenni orvosodnak. A legújabb kutatási eredményekre alapozott könyv lapjait olvasva könnyebben megértheted azokat a fogalmakat, melyeket orvosod használ, hiszen egyszerű nyelvezete segíti a szakkifejezések megértését.
Kiadja a Reader's Digest.
A könyv ára 9990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!

- gombás fertőzés
- hüvelyfolyás