Has- és hátfájás lehet az első tünet: sok férfi nem is tud betegségéről
A Movember mozgalom célja: a férfiegészség egész évben legyen fontos!

A férfi hagyományosan a támaszt, a biztonságot, az erőt szimbolizálja. Éppen ezért a férfiak önmagukat gyakran sebezhetetlennek, fáradhatatlannak tartják, és nem engedik meg maguknak azt az időt, amelyet az egészségükre fordítanak.
Sőt, pozíciójukat gyakran kifogásként használják olyan vizsgálatok elkerülésére, melyek során úgy érzik, büszkeségükön, férfiasságukon esik csorba. Pedig egy néhány perces vizsgálat az életüket mentheti meg.
A Movember mozgalom célja
- A Movember mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak egészségét érintő komolyabb problémákra, elsősorban a prosztatamegbetegedésekre. A tapasztalat szerint ugyanis a férfiak egészségtudatossága elmarad a hölgyekéhez képest, azaz ők hajlamosabbak elbagatellizálni a tüneteket, és csak akkor fordulnak szakorvoshoz, amikor már tartós, fokozódó fájdalommal küzdenek. Ez főként az intim területeket érintő betegségekre igaz. Pedig a férfiaknál is nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálat, hiszen csak így előzhetők meg, vagy fedezhetők fel időben a daganatos megbetegedések, mint például a prosztatarák, mely a férfiak körében a második leggyakoribb tumoros megbetegedés - mondta dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont urológus szakorvosa.

Melyek a férfiakat érintő leggyakoribb problémák?
- Prosztatabetegségek: a prosztata egy szelídgesztenye nagyságú szerv, mely főként negyvenéves kor felett okozhat panaszokat. A szervet érintő leggyakoribb betegségek a következők: jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, a prosztata gyulladásos megbetegedése, prosztatarák, prosztatakő.
- Vizelettartási gondok: ezeket okozhatja prosztatamegbetegedés is.
- Merevedési zavar: akár szív- és érrendszeri betegségre vagy cukorbetegségre is utalhat.
- Hererák: szintén gyakori daganatos megbetegedés a férfiak körében.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A prosztata elváltozása kezdetben tünetmentes lehet, ám a has- és hátfájással, valamint lázzal járó inkontinens panaszok prosztatagyulladásra, a sürgető vizelési inger és a nehéz hólyagürítés pedig a prosztata jóindulatú megnagyobbodására utalhatnak. Ezen panaszokkal nem szabad tovább várni, mielőbb orvoshoz kell fordulni! A kezdetben tünetmentes hererák esetében a szűrővizsgálat mellett a havi rendszeres önvizsgálatnak is nagyon fontos a szerepe, hiszen az apró elváltozások már korán észrevehetők.
A november a férfiegészség hónapja, de fontos, hogy ne csak egy hónapig, hanem egész évben figyelj oda a férfiak egészségére is. Férfitársaink pedig tegyék félre a büszkeségüket, és merjenek megelőzés és kezelés céljából szakorvoshoz fordulni!
Rák a röntgenen
Az alábbi képek jól mutatják, milyen röntgenképek láttán kell komolyabb bajra gyanakodni. Nézd meg a következő fotókat!
Kép: Getty Images Hungary.