Véd a ráktól, és jobban élénkít, mint a kávé: egyre többet hallani a matcháról
Elképesztő mennyiségű antioxidáns van benne, és úgy tesz éberré, hogy közben nyugtat is.
Egyre gyakrabban hallani manapság a matcha- vagy macsateáról, mely a zöld teának egyfajta változata, pontosabban annak japán verziója, mely előbbinél jóval erőteljesebb, és sokkal jelentősebb mennyiségben tartalmazza mindazt, ami a zöld teában jótékony hatású lehet.
A 12. században a japán buddhista szerzetesek által termeszteni kezdett matcha a japán teaceremóniák központi eleme még ma is, része továbbá a zen-buddhista meditációnak. Úgy tartják, maga az elkészítés és elfogyasztás is meditatív, nyugtató hatással bír, segíti az elmélyülést és a lelassulást, a testet viszont frissen, a szellemet pedig éberen tartja.
Nem tealevél, hanem teapor
Ma igazi reneszánszát éli a teafogyasztás kultúrája, valamikor nagyon régen azonban a matchatea gondosan őrzött titoknak számított, azt pedig, hogy milyen jótékony hatásai vannak, csak Japán papjai, nemesi rétege és a szamurájok ismerték. Úgy vélték, a tea majdhogynem a halhatatlanság kulcsa, és olyan csodás hatása van, mely már-már nem is földi, és képes jelentősen meghosszabbítani az életet, a fiatalságot.
A japánok zöld teájának is nevezett matcháról ma már lehet tudni, hogy titka a termesztésében rejlik, a szüret előtt körülbelül egy hónappal ugyanis lefedik a cserjéket, és árnyékben kezdik el tovább nevelni őket. Így lassabban nőnek, és több lesz bennük a theanin nevű aminosav, a napfény hiányát kompenzálva pedig leveleikben is megnő a klorofill mennyisége, ennek köszönhető az erőteljes, sötétzöld szín is.
A leveleket kézzel szüretelik, majd vízgőzeljárással állítják meg az erjedés folyamatát. A teát megszárítják, azonban nem szárított tealevélként használják fel, ugyanis porrá őrlik, így a teljes tealevél elfogyaszthatóvá válik - a por feloldódik a forró vízben -, nem csupán forrázata.
Nyugtat és frissít is egyszerre
A termesztés sajátosságainak, illetve a porrá őrlésnek köszönhetően a matchában jóval több tápanyag található, mint a hagyományos értelemben vett zöld teában. Legkiemelkedőbb talán antioxidáns-tartalma - szokás azt mondani róla, egy csésze teában 70-szer annyi antioxidáns található, mint egy csésze narancslében -, melynek révén rendkívül jó hatása van az immunrendszerre, és nem véletlen az sem, hogy sokan rákmegelőző céllal fogyasztják.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fokozza az anyagcserét is, segít leküzdeni a baktériumokat és vírusokat, öregedésgátló hatása van, segít kiegyensúlyozni a vérnyomást és a vércukorszintet, és lényegesen megnöveli az energiaszintet. Utóbbi a benne található koffeinnek is köszönhető - a matcha erősebb hatású, mint a zöld tea, körülbelül egy erős kávénak felel meg. Ugyanakkor másként tesz éberré, mint a kávé, nem leszel tőle ideges, nyugtalan és ingerlékeny, úgy tesz mentálisan és fizikailag is frissé, hogy közben nyugtat, és csökkenti a stressz mértékét is.
Hogyan fogyaszd, és milyet vegyél?
A matchának eredetileg kétféle verziója van, az édeskésebb usucha, illetve a krémesebb, sűrűbb koicha. Előbbihez két teáskanál - speciális bambusz teáskanál - teát kell egy deciliter, körülbelül 80 fokos vízben elkevergetni - fontos, hogy ne forrjon a víz -, a koichához pedig négy-öt bambuszkanálnyi teaport fél deciliter vízben kell elkeverni - speciális bambuszseprűvel -, majd később adni hozzá még vizet.
Borzasztóan nézett ki, de pár hónap alatt gyönyörű nő lett: egyetlen dolgot változtatott meg
Nézegess képeket!
ElolvasomEzek csupán a hagyományos elkészíti módok, ha vásárolsz matchaport, kövesd a csomagoláson található útmutatót. Lehetőleg bio minőségű teát vegyél, és japánt, ne kínait, utóbbinak ugyanis nagyobb lehet az ólomtartalma. Csak egy csészével fogyassz el naponta, gyerekeknek ne adj a teából, és hat-hét órával lefekvés előtt már te se igyál belőle. Ha van kedved kísérletezni, egy csészéhez való mennyiségnél többet ne, de máshoz is adhatod a port a vizen kívül, például turmixokhoz, süteményekhez is akár.