
A lábgomba kezdeti fázisa: már ez az apró jel is fertőzést mutat
Az első jeleket könnyű összekeverni mással.


A köznyelv előszeretettel használja az atlétaláb kifejezést, mely azonban korántsem jelent olyan sajátos, terhelésből fakadó problémát, mint például a teniszkönyök, sokkal inkább eufemizmust, mely valójában a lábgombásodásra utal.
A nevét onnan kapta, hogy nagyon könnyű elkapni olyan helyeken, ahol sportolók, atléták is gyakran megfordulnak, például uszodában, közös öltözőben, zuhanyzóban, a gombák ugyanis kedvelik a párás, meleg helyeket.
A lábgomba a lábfejen, az ujjak között és a talpon is megjelenhet, illetve a körmökre is átterjedhet, éppúgy, ahogy a körömgomba is veszélyezteti a lábon található bőrfelületeket. A gomba nagyon gyorsan terjedhet, a lábról pedig más testrészekre is átkerülhet, sőt, bárki elkaphatja, különös tekintettel a fertőzöttel egy háztartásban élőkre.
Ismerd fel az első tüneteket!
A lábgombásodás megelőzéséért sokat lehet tenni azzal, ha valaki papucsot használ a közös vizes helyiségekben, emellett ügyel a megfelelő viseletre, nem műszálas zoknira, illetve jól szellőző cipőre, valamint sosem hagyja vizesen a lábát, és gondosan szárazra törli a lábujjak közét is. Mindezekre fokozottan kell ügyelni olyan tényezők esetén, melyek hajlamosíthatnak is a betegségre, legyen szó gyenge immunrendszerről, gyógyszeres kezelésről vagy akár cukorbetegségről.
Minél előbb veszi valaki észre a gombát, annál könnyebb lesz a kezelés is, ehhez azonban már a legelső tünetekre is fontos felfigyelni. Nézd meg a képeket, és megnézheted, hogy néz ki a lábgombásodás a különböző fázisaiban.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
OLVASD EL EZT IS!