Új betegséget terjesztenek a kullancsok: a Bourbon-vírusról sokáig nem tudtak
Nincs ellene oltás, nincs rá gyógyszer, és idén nyáron újabb áldozatot szedett.
A nyári időszakban a kullancscsípések következtében kialakuló agyhártya- és agyvelőgyulladásról és a Lyme-kórról szinte napi gyakorisággal jelennek meg figyelemfelhívó anyagok, más komoly betegségek is léteznek azonban, melyeket a kullancsok terjesztenek.
Ilyen például a főként a kutyákra veszélyes babézia, illetve sajnos egyre többször hallani a Bourbon-vírusról is, mely, bár szerencsére még ritkának számít, halálos veszélyt jelent, kezelést pedig jelenleg nem ismernek rá.
Mi az a Bourbon-vírus?
A főként kullancsok által terjesztett - de a feltételezések szerint más rovarok is hordozói lehetnek - Bourbon-vírust még csak néhány éve azonosították, pontosan 2014-ben, miután az Amerikai Egyesült Államokban, a kansasi Bourbon megyében egy korábban egészséges, 50 éves férfi belehalt a fertőzésbe. A vírus e megyéről kapta a nevét is.
A férfit a kezdeti tünetek megjelenése előtt több kullancs is megcsípte, miközben farmerként a szabadban dolgozott. Eleinte magas lázat, fejfájást, csökkent étvágyat, izom- és ízületi fájdalmakat, émelygést, hasmenést és hányást tapasztalt, illetve kiütések jelentek meg a mellkasán, a hátán és a hasán is. Később légszomjra is panaszkodott. Miután otthonában összeesett, kórházba szállították, itt sem tudták azonban meggyógyítani, az antibiotikumos kezelések ellenére is rosszabbodott az állapota, az első tünetek megjelenése után 11 nappal pedig elhunyt, miután több szerve is felmondta a szolgálatot.
A férfi vérében is számos rendellenesség mutatkozott, kórosan alacsony vérlemezkeszám, kórosan alacsony fehérvérsejtszám, illetve drasztikusan lecsökkent vörösvérsejtszám jellemezte. Bár a kórházban tesztelték a férfit az összes közismert, kullancs által terjesztett betegségre, az eredmények negatívak lettek, mivel azonban erős gyanú mutatkozott a vírusos jelenlétre, halála után még alaposabb vizsgálatnak vetették alá a vérét, melynek során egy új, a Thogoto vírusok közé tartozó vírust azonosítottak, amit Bourbonnak neveztek el.
A gomba ellenes plusz
A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Promóció
Nincs kezelés, sem oltóanyag
A vírus okozta megbetegedésre jelenleg nincs kezelés, ahogy rutin diagnosztika sem, és nincs ellene oltóanyag. A kutatók - elsősorban az amerikai járványügyi hivatalnál - azonban folyamatosan vizsgálják, még intenzívebben, miután idén júniusban egy Missouriban élő, 58 éves nő is meghalt a vírusfertőzés következtében. A tünetek az ő esetében is hasonlóak voltak.
A betegségről annyit lehet tudni biztosan, hogy a kullancsokhoz köthető, így a legjobb védekezés a megelőzés és a rovarok távol tartása, valamint a csípés mielőbbi észrevétele és a kullancs 24 órán belüli eltávolítása. A kutatók szerint a betegség nem feltétlenül új keletű, lehet, hogy korábban is jelen volt, csak modern diagnosztikai eszközök hiányában eddig nem sikerült azonosítani.