Természetes gyulladáscsökkentő és jót tesz az emésztéssel: ezért egyél sok kovászos uborkát
Az kovászos uborka többet tud, mint gondolnád.
A kovászos uborka nemcsak a nyári étkezések klasszikusa, hanem egy valódi, természetes támogatás a szervezet számára. Olyan erjesztett élelmiszer, aminek a fogyasztása egyszerre segíti az emésztést, javítja a bélflórát, és még a gyulladásokkal szemben is védelmet nyújthat. A legújabb tudományos eredmények szerint az otthon, természetes módon erjesztett uborka olyan jótékony anyagokat tartalmaz, amik pozitív hatással lehetnek az immunrendszerre is.
A kovászos uborka hatásai
A fermentáció, vagyis az erjesztés során az uborka olyan hasznos baktériumokkal – elsősorban tejsavbaktériumokkal – gazdagodik, amik helyreállíthatják a bélflóra egyensúlyát. Ez különösen fontos, ha valaki gyakran küzd puffadással, lassú emésztéssel vagy antibiotikumos kezelés után szeretné visszanyerni bélrendszere természetes védekezőképességét.

Egy nemrégiben publikált kutatásban biológiai erjedés révén, 8 nap alatt érlelt kovászos uborkát vizsgáltak laboratóriumi körülmények között. Az eredmények azt mutatták, hogy az ilyen uborka kivonatai képesek csökkenteni a gyulladást a szervezetben – legalábbis sejtszinten. A kutatás során azt figyelték meg, hogy a gyulladásos folyamatokban részt vevő sejtek kevésbé termeltek káros anyagokat, miután kapcsolatba kerültek a fermentált uborka hatóanyagaival.
A gyulladáscsökkentő hatás hátterében többféle növényi eredetű vegyület áll, például úgynevezett polifenolok és flavonoidok. Ezek olyan természetes antioxidánsok, amelyek semlegesíthetik a szervezetben a sejtkárosító hatásokat.
Egy másik, Lengyelországban végzett kutatás részletesen elemezte a kovászos uborka és a hozzá tartozó sós lé összetételét. A vizsgálatok során kiderült, hogy a fermentáció során rengeteg hasznos mikroorganizmus – például a Lactobacillus és Leuconostoc törzsek – szaporodnak el benne. Ezek a baktériumok nemcsak az erjesztést végzik el, hanem pozitívan hatnak a bélflóra működésére is.
A kovászos uborka nemcsak egészséges, hanem egyszerűen elkészíthető otthon is, ráadásul nem igényel különleges hozzávalókat - arról, hogy mitől lesz igazán roppanós, korábban írtunk.
Hozzávalók egy nagyjából 1,5 literes üveghez:
- 1 kg friss uborka
- 1 evőkanál só
- 2-3 gerezd fokhagyma
- egy csokor friss kapor
- néhány szelet kovászos kenyér a tetejére
- víz, amivel az üveget fel lehet tölteni
Az uborkákat mosd meg, a végeiket vágd le, majd helyezd őket egy jól zárható üvegbe. Akár egy X alakot is belevághatsz a végeikbe. Add hozzá a fűszereket, fokhagymát, kaprot, majd öntsd fel forró sós vízzel. A tetejébe helyezz néhány szelet kovászos kenyeret. Az üveget takard le egy kistányérral vagy konyharuhával, és tedd ki a melegben több napra (3-8), amíg szépen be nem kovászolódik. Ezután porciózd kisebb adagokba, fedd le a tetejüket fóliával és tetővel, majd tedd hűtőbe - így sokáig eltartható.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A kovászos uborka rendszeres fogyasztása tehát sok szempontból hasznos lehet. Jót tesz az emésztéssel, hiszen a benne lévő tejsavbaktériumok segítenek helyreállítani a bélflóra egyensúlyát, így támogatva a jobb tápanyagfelszívódást. Képes gátolni a gyulladásos folyamatokat, és még az immunrendszert is erősíti.
Ha eddig csak nyári grillételek mellé etted, érdemes újra felfedezned!
Így készíthetők otthon probiotikus ételek: fermentálás házilag
Házilag is készíthet probiotikumokat az ember fermentálással, azaz erjesztéssel.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
- kovászos uborka
- erjesztés
- fermentálás
- fermentált zöldségek
- hatás
- egészséges táplálék
- kutatások
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- savanyúság
- probiotikum
Ne öntsd ki a savanyúság levét! 6 ok, amiért érdemes belekortyolni
- zöldség
- egészséges étkezés














