Minden idők legjobb karácsonyi albumai: meghozzák az ünnepi hangulatot a készülődés során
Nem játsszák őket unásig a rádiók, épp ezért hatnak olyan üdítően.
Nincs karácsony Mariah Carey és a Wham! nélkül, igaz? Úgy tűnik, hogy ezek az örök klasszikusok sosem mennek majd ki a divatból. Ha viszont úgy érzed, hogy így december vége felé már a könyöködön jönnek ki, nem vagy egyedül.
A bevásárlóközpontokban már hetek óta mást se hallani, egyáltalán nem meglepő, ha az ember rájuk un. Szerencsére karácsonyi zenékben egyébként nincs hiány, hiába ismétlődik a rádióban általában csak kevés sláger. Ha úgy érzed, idén felfedeznél más muzsikákat is, amik segítenek az ünnepre hangolódni, neked szól a következő válogatás. Ezeknek az albumoknak ott van a helyük a legjobb karácsonyi lemezek között, tégy velük egy próbát!
A legjobb karácsonyi albumok
Sia: Everyday is Christmas
Az ausztrál énekes-dalszerző, Sia karácsonyi albuma, az Everyday is Christmas 2017 novemberében jelent meg, és valóban üdítő változatosságot jelent az ünnephez kapcsolódó zenék sorában. Bár a kritikusok körében vegyes fogadtatásra talált, az olyan jó hangulatú, friss dalok, mint a Puppies are Forever vagy a Candy Cane Lane gyorsan belopták magukat a közönség szívébe. Ajándékok csomagolásához, sütéshez tökéletes az album.
Pink Martini: Joy to te World
Az amerikai Pink Martini együttes itthon is szép rajongótábort tudhat a magáénak. Sikerük többek között annak köszönhető, hogy különböző zenei stílusokat ötvöznek, és vagy 25 nyelven énekelnek, ráadásul híresen jó hangulatúak a fellépéseik. 2010-ben jelent meg karácsonyi albumuk, a Joy to the World. Olyan klasszikusok csendülnek fel rajta, mint a Santa Baby vagy a Little Drummer Boy. A kedves dallamok kellemessé teszik a készülődést.
Enya: And Winter Came...
Az ír Enya hangja, melódiái szinte simogatják az embert. Kevés szebb karácsonyi, téli tematikájú albumot tudnánk mondani, mint a 2008-ban megjelent And Winter Came... A lemezen saját szerzemények és hagyományos számok is szerepelnek, előbbiekhez tartozik például a vidám, csilingelő White is in the Winter Night, utóbbiakhoz pedig a gyönyörű adventi egyházi ének, az O Come, O Come, Emmanuel. Családi összejövetelek, esti olvasgatás háttérzenéjnek is remek választás az album.
Sufjan Stevens: Songs for Christmas
Az amerikai zenész, zeneszerző, Sufjan Stevens nevével sokan a Szólíts a neveden zenéje után kutakodva találkoztak - ki feledné például a Mistery of Love-ot? 2006-ban jelent meg tőle a Songs for Christmas, ami 5 EP-t tartalmaz, a karácsonyhoz kapcsolódó dalokat Stevens 2001 és 2006 között vette fel. A válogatásban eredeti szerzemények és feldolgozások is szerepelnek, mindegyik szám egyedi, az egyébként vallásos zenészre jellemző hangulatú. Ha kedveled az indie popot és indie rockot, érdemes belehallgatnod.
Barenaked Ladies: Barenaked for the Holidays
A kanadai rockbanda, a Barenaked Ladies ünnepi tematikájú albuma, a Barenaked for the Holidays 2004-ben jelent meg. Nemcsak hű feldolgozások vannak rajta, hanem saját szerzemények, sőt még egy paródia is. Az is előfordul, hogy a dal visszafogottan, ünnepélyesen indul, majd átcsap önfeledt mulatozásba. Ha vidámságra, lendületre szomjazol, neked szól a Barenaked for the Holidays.
Karácsonyi képes feladvány
Dudás Gergely (Dudolf), a pandás képével világhírűvé vált magyar illusztrátor karácsonyi rajzos feladványa nem ajánlott kezdő rejtvényfejtőknek.
Csak a legügyesebbek találják meg mindhárom csengettyűt a képen: neked megvan az összes?
Készen állsz egy aranyos karácsonyi képes feladványra? Bár a koncepció egyszerű, a rejtvény garantáltan meg fog izzasztani.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Kép: Getty Images Hungary.)