Nem szabad kalciumot adni az allergiára: életveszélyes állapotot alakíthat ki
Rég megdőlt a nézet, miszerint kalciumot kell adni allergiára, sőt, valójában sosem volt helytálló.
Szinte nincs olyan, aki ne hallotta volna gyerekkorában vagy a későbbiekben legalább egyszer, hogy tartson magánál kalciumot kirándulások vagy nyaralások alkalmával, könnyen szükség lehet ugyanis rá, többek között méh- és darázscsípés vagy ételallergia esetén, netán akkor, ha a szúnyogcsípések okoznak elviselhetetlen viszketést.
Magyarországon a kalcium alkalmazására való buzdítás allergiás reakciók ellen régóta kering a köztudatban, azonban korántsem egyfajta népi gyógymódként, hiszen orvosok is előszeretettel alkalmazták és javasolják még ma is. Annak ellenére, hogy nem hatásos, sőt, még veszélyes is lehet.
Kalcium az allergiára?
Ahogy arról korábban az Index.hu is részletes cikket közölt, a kelet-európai országokban jellemzően megmaradt az allergia kalciummal való kezelésének, illetve tüneti enyhítésének szokása, annak ellenére is, hogy tudományos alapja a mai napig nincsen, így a nyugati orvoslásban rég túlléptek rajta, nem szerepel a tankönyvekben, és az orvosi egyetemeken sem tanítják - nálunk sem.
Tény azonban, hogy korábban - az 1890-es években - folytattak kísérleteket a kalcium és az allergia kapcsolatára vonatkozóan, és bár nem ismerték el hatását, mivel az allergia tünetei sok esetben gyorsan enyhültek maguktól is, illetve a placebohatás is működött, úgy vélték, van köze az állapot javulásához.
Ezt tudományosan bizonyítani azonban nem sikerült, idővel pedig megjelent az antihisztamin, mely véget vetett a kalcium világszinten tulajdonképpen be sem indult karrierjének. Utóbbi persze csak ezen a területen igaz, a kalciumampulla, illetve -pezsgőtabletta nagyon hasznos készítmény, helyreállítja ugyanis a különböző okok miatt létrejövő alacsony vérkalciumszintet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Veszélyes is lehet a módszer
Nem véletlen, hogy - ahogy arról az Index.hu említett cikke is beszámol - magyar orvosok Facebook-csoportot szerveztek a kalcium körüli tévhit tisztázására, hiszen amellett, hogy sem pezsgőtabletta, sem ampulla formájában nem használ a bevitele allergiás reakció esetén, veszélyeket is rejt magában az alkalmazása.
Mit látsz a képen, lódarazsat vagy tőröset? Az egyik teljesen ártalmatlan, mutatjuk is a különbséget
Nézegess képeket!
ElolvasomBár tény, hogy ha valaki hisz benne, a placebohatás némiképp érvényesülhet, súlyos allergiás reakció esetén a hamis biztonságérzet akár tragédiához is vezethet, a páciens ugyanis a kalcium hatását várva veszít el értékes perceket, míg könnyen lehet, hogy az életmentő antihisztaminra, illetve legsúlyosabb esetben az adrenalininjekcióra volna szüksége. Mindemellett súlyos allergiás reakció, anafilaxiás sokk esetén a kalcium vérnyomásra gyakorolt hatása csak tetézheti a bajt, előfordulhat ugyanis, hogy még tovább csökkenti azt, így az illető még rosszabb állapotba kerül.
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- allergia
Asztmához vezethet az allergia: mit lehet tenni, hogy ezt elkerüld?
- gluténérzékenység
- tünetek és betegségek