
Íme, az ország 4 legjobb kórháza
2011-ben ismét a Bács-Kiskun Megyei Kórház nyerte Az év kórháza díjat. Kik lettek még dobogósok?

Idén is átadták Az év kórháza díjakat, amelyeket a HáziPatika.com oldalon leadott több mint 25 ezer szavazat alapján ítéltek oda a legjobb intézményeknek. A 2010-es évhez hasonlóan most is három vidéki kórház végzett az összesített lista élén.
Íme, az ország négy legjobb kórháza
Az interneten keresztül bárki leadhatta szavazatát, az összesített eredmények alapján derült végül ki, a betegek szerint melyik volt az ország legjobb kórháza 2011-ben. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is öt kategóriában értékelhették az egészségügyi intézményeket az internetezők. Egytől ötig lehetett pontozni orvos-szakmai ellátás, ápolás- és szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás, valamint környezet és tisztaság kategóriákban.
Ezek alapján az abszolút győztes az lett, aki a kategóriánkénti eredmények átlagolásával a legmagasabb pontszámot érte el.
Kelet-Magyarország az élen
Míg tavaly a sebészetek és a szülészetek végeztek zömében a kategóriánkénti lista élmezőnyében, idén az ortopédiai klinikák és a kelet-magyarországi intézmények szerepeltek kiválóan.
Az összesített verseny nyertesei
- Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét - 1. helyezés: Az év kórháza 2011.
- DEOEC Idegsebészeti Klinika, Debrecen - megosztott 2. helyezés
- Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula - megosztott 2. helyezés
- Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft., Ózd - 3. helyezés
Lojalitás a kisvárosi kórházak iránt
Feltűnő, hogy az élmezőnyből hiányoznak a fővárosi intézmények, viszont a négy dobogós - a második helyen ugyanis holtverseny alakult ki - közé bekerült két kisvárosi - a gyulai és az ózdi - kórház is. A betegek tehát minden bizonnyal lojálisak szűkebb környezetük kórházához, és ezt voksokban is kifejezésre juttatták.
Az ortopédiai klinikák sikere
Az ortopédiai klinikák összesen három alkategóriát nyertek meg. Ez annak tudható be, hogy az utóbbi években olyan eszközöket szereztek be és olyan eljárásokat vezettek be, amelyek a betegek gyorsabb és kényelmesebb gyógyulását szolgálják. Emellett kezeléseik gyakran járnak látványos eredményekkel, amelyek vissza is köszönnek a betegek értékelésében.
Pályázatok, fejlesztések
A kecskeméti vagy éppen a debreceni és úgy általában a kelet-magyarországi intézmények sikerében közrejátszhatott, hogy a térségbe az elmúlt évtizedben jelentős fejlesztési pénzek áramlottak.
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
Hazai és európai uniós pályázatok segítségével felújítottak számos rossz állapotban levő kórházépületet, fejlesztették és korszerűsítették a műszerparkot, így a szakszemélyzet számára is vonzóbbá tették a munkát. A régió mára rendelkezik olyan megtartó erővel, ami érezhetően meglátszik a szakmai munka színvonalán is.
OLVASD EL EZT IS!
- kórház
- belföld
Terhes vagy? Itt a legjobb szülni!
- kórház
- belföld
A pénzes betegeket előbb műtik meg

- kórház
- megelőzés