Így hal meg minden 4. magyar: a legtöbben nem is kapnak megfelelő ellátást

Nagyon szomorú és megdöbbentő tényekre derült fény.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint minden negyedik magyar daganatok miatt halt meg tavaly, közülük azonban csak 22% részesült speciális életvégi ellátásban, pedig elvileg minden érintett jogosult lenne erre térítésmentesen.

Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvos igazgatója szerint az aktív gyógykezelés befejezése után összetett, orvosi és pszichés gondoskodásra lenne szükségük a rákkal küzdő embereknek, amit csak a hospice-palliatív ellátás keretében lehet biztosítani.

Magyarország az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott kapacitás felével sem rendelkezik a gyógyíthatatlan daganatos betegek ellátása terén, miközben az OECD országai közül Magyarországon halnak meg legtöbben a rák miatt.

Ingyenes otthoni hospice ápolás járna

A WHO ajánlása szerint egymillió lakosra 50 palliatív ágynak kellene jutnia, ez tízmillió lakossal számolva 500 ágyat jelentene. Ehhez képest jelenleg 14 intézményben mindössze 200 ágyon folyik hospice-palliatív ellátás Magyarországon - ebből minden huszadikat a Magyar Hospice Alapítvány tartja fenn. Ez még a szomszédos országokhoz képest is jelentős elmaradást jelent, Szlovákiában 5 millió lakosra 277 hospice ágy jut.

Hospice ellátást továbbá otthoni ápolás keretében is lehetne igényelni. Ilyenkor az orvos, ápoló vagy akár a pszichológus, gyógytornász is házhoz megy, így a beteg a szerettei körében töltheti élete utolsó szakaszát a kórházi tartózkodás helyett.

Ez az egyik legerősebb rákellenes szer, és alig ismerik: rengeteg antioxidáns van benne!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A többség nem is tud az ellátásról

Az otthoni ápolást a háziorvos rendelheti el 50 napra, ezt két alkalommal meghosszabbíthatja, így összesen 150 nap szakszerű segítséget kaphatna minden daganatos beteg. A valóságban azonban az érintettek nagy része nem részesül hospice ellátásban, és aki mégis bekerül a rendszerbe, arról már csak átlagosan egy-két hétig gondoskodhatnak speciálisan képzett szakemberek.

Az orvos igazgató szerint ez a hospice ellátással kapcsolatos ismeretek hiányosságára vezethető vissza, ami részben az orvosi tájékoztatás elégtelenségéből fakad.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük