Növelhetik a mellrák rizikóját: kockázatos a sok szalonna és kolbász fogyasztása

A feldolgozott húsféléket most a mellrák kialakulásával hozták kapcsolatba.

Feldolgozott húsok - mellrák kockázata
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kismértékben növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát a nőknél, ha rendszeresen esznek feldolgozott húsfélét, például szalonnát és kolbászt - állapította meg egy új kutatás, mely elemzéséhez több mint egymillió nő adatait használta fel.

Az amerikai kutatók az International Journal of Cancer folyóiratban publikált munkájukban 15 korábbi tanulmány adatait elemezték, és arra jutottak, hogy azoknál a nőknél, akik sok feldolgozott húsfélét fogyasztanak, 9%-kal emelkedik a mellrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik kevés ilyesmit esznek.

Kismértékű mellrákkockázat-növekedés

Az Egészségügyi Világszervezet - WHO - már korábban közölte, hogy a feldolgozott húsfélék rákkeltő hatásúak lehetnek. Szakértők azonban óvatosságra intettek a tanulmány megállapításaival kapcsolatban, és arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyes nők valóságos kockázata igen csekély, az inkább a népességre kivetítve érzékelhető - fűzte hozzá a tanulmányt ismertető BBC News honlapjának cikke.

Az összességében több mint egymillió nő adatain alapuló tanulmány kapcsolatot talált a feldolgozott húsfélék fogyasztása és a mellrák kialakulása között, azt azonban nem tudta világosan bizonyítani, hogy a rákot tényleg ezek a húsfélék okozták-e. A tanulmány 15 korábbi kutatást elemzett, azok azonban különbözőképpen határozták meg azt, hogy mi számít túlzott fogyasztásnak a feldolgozott húsfélékből.

Az elemzett kutatások a résztvevők elmondása alapján rögzítették, hogy mit ettek, és a későbbi követések során vizsgálták, hogy kiknél alakult ki mellrák. Ezzel ugyanakkor az a probléma, hogy azoknál, akik különböző mennyiségű feldolgozott húsfélét fogyasztottak, más olyan életmódbeli különbségek is előfordulhattak, ami miatt mellrákjuk lett.

Veszélyes, feldolgozott húsfélék

Nagy-Britanniában minden száz nőből 14-nél alakul ki mellrák élete valamelyik szakaszában. A 9%-os kockázatnövekedést úgy is le lehet fordítani, hogy ez nagyjából minden száz nőre jutó további plusz egy esetet jelent.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A kutatók hangsúlyozták, hogy a rákkockázatot a feldolgozott húsfélék okozzák, a vörös húsok fogyasztásánál nem találtak ilyen kapcsolatot. A WHO a vörös húsokat a feltehetően rákkeltő kategóriába sorolta. Maryam Farvid, a Harvard Orvosi Egyetemének kutatója, a tanulmány vezető szerzője az eredmények tükrében a húsfogyasztás csökkentését javasolta, de nem tanácsolta az elhagyását az étrendből. Jelenleg az ajánlott mennyiség napi nem több mint 70 grammnyi vörös hús.

A feldolgozott húsfélék - a bacon, a kolbász, a hot dog, a szalámi, a sonka, a sózott, szárított, pácolt marhahús - különböző tartósítási eljárásokkal készülnek. Több elmélet is született arról, hogy miért emelhetik a rákkockázatot, az egyik szerint a pácsó hathat a húsban lévő fehérjére, amitől az rákkeltővé válik.

Rákkeltő munkák

A táplálkozás mellett bizonyos foglalkozások esetén is növekszik a rák kialakulásának kockázata. Nézd meg az alábbi listát!

A 10 legveszélyesebb munkakör, ahol állandó a rák kockázata: felelősségre vonható a munkáltató

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images.

Ezt is szeretjük