Állandóan kínzó fejfájás gyötör?
Unod már a pirulákat? Használj olyan természetes szereket a fejfájás ellen, melyek nem járnak mellékhatásokkal.
Az állandó fejfájás akár civilizációs betegségnek is tekinthető, hiszen a stressz és az állandó rohanás, a kevés pihenés mind ott állnak a hátterében. Pedig nem árt tudnod, hogy a pirulákon kívül számos más lehetőséged is van a fejfájás megszüntetésére - az illóolajoktól kezdve egészen a gyógyteákig.
Egy kis akupresszúra
A fejfájás típusától függően más-más akupresszúrás pontot kell stimulálni, de külön kiemelendő a vastagbél-meridián negyedik pontja - melyet aszpirinpontnak is neveznek.
Ez a kínai akupunktúra egyik leggyakrabban használt pontja, mely a felső testféllel és különösen a fejjel kapcsolatos betegségek kezelésében játszik szerepet. Erős, határozott, körkörös mozdulatokkal masszírozd a hüvelyk- és a mutatóujjad közötti bőrredő alatti részt a kézháton néhány percig, azután válts kezet, és addig ismételgesd a műveletet, amíg a fájdalom el nem múlik.
Meleget is, hideget is
A tenziós fejfájás kétoldali, nyomó, feszítő jellegű fájdalom. Ez a leggyakoribb típus, mely esetén remek megoldás lehet a homlokod vagy a nyakad hátsó részére tett meleg borogatás. A hő ellazítja a megfeszült izmokat ezeken a területeken.
Áztasd a kezedet jeges vízbe, amilyen hosszú ideig csak bírod, közben többször nyisd ki tenyered, majd szorítsd ökölbe. Ez a módszer ugyanazon az elven működik, mint a hideg borogatás: a hideg összehúzza a kitágult véredényeket.
Egy forró lábfürdővel ugyancsak enyhítheted a fejfájást. Azáltal, hogy a hő kitágítja az ereket, több vér jut a lábba, és csökken az érfalakra nehezedő nyomás a fejben. Rendkívül erős fejfájás esetén tegyél a vízbe egy kevés mustárport is.
Koffeinkúra
Egy csésze fekete is csillapíthatja a fejfájást. Igaz, mindjárt hozzá kell tenni, hogy a kávé nem mindenkinek jó, ráadásul túl sokat nem ajánlott belőle inni, mert nagy mennyiségben idegességet, heves szívverést és kézremegést okoz. Ugyanakkor a fejfájás koffeinelvonás következménye is lehet.
Az aszpirin vagy az ibuprofen gyakori használata úgynevezett megvonási fejfájást okozhat, ami a dózis hatásának elmúlásakor rögtön jelentkezik. Épp ezért a legjobb, ha felhagysz azon fájdalomcsillapítók alkalmazásával, melyek ezeket az összetevőket tartalmazzák - még akkor is, ha ez az elején kellemetlenséggel jár.
Levendula és mentol
Bizonyos illóolajok, különösen a levendula, segítenek a feszültség enyhítésében, illetve a fejfájás csillapításában. Finoman masszírozd egy kevés levendulaolajjal a homlokodat és a halántékodat, azután feküdj le, relaxálj, és élvezd a nyugtató illatot. Ha teheted, vonulj el egy hűvös, sötét és csendes szobába. Minél hosszabb ideig tudsz az aromát belélegezve pihenni, annál jobb. A levendulaolaj mellett vagy helyett borsmentaolajat is használhatsz. A benne lévő mentol hatékonyan szünteti meg a fejfájást. Az illata eleinte serkentően, majd nyugtatóan hat.
Ha van otthon gőzölőd, tegyél bele hét csepp levendulaolajat és három csepp borsmentaolajat, majd gőzölj pár percig. Az is jó megoldás, két beáztatott borsmentatea-filterből kinyomkodod a vizet, és öt percre a szemhéjadra vagy a homlokodra teszed.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egy korty orvosság
A gyömbért régóta alkalmazzák gyulladás és fájdalom csökkentésére. A ledarált gyökérből tegyél fél teáskanálnyit egy pohár vízbe, és idd meg. Esetleg önts egy csészényi forró vizet egy teáskanál frissen őrölt gyömbérre, várd meg, amíg kihűl, és fogyaszd hidegen. A gyömbér kiváló a migrén ellen is, mivel gátolja a gyulladáskeltő prosztaglandinok termelődését - hasonlóan a nem szteroid gyulladásgátlókhoz. Ugyanakkor a migrénnel gyakorta együtt járó hányinger megszüntetésében is segít.
Önts egy csészényi forrásban lévő vizet egy teáskanálnyi szárított rozmaringra, hagyd tíz percig ázni, majd leszűrve fogyaszd el. Sokak szerint ez a tea képes megakadályozni, hogy a fejfájás tovább erősödjön.
A nagyi orvosságai közé tartozott az erős fekete tea is, melyhez néhány szem morzsolt szegfűszeget is adott.
A tea koffeint tartalmaz, a szegfűszeg pedig gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, így ez a főzet valóban hatékonynak bizonyulhat a fejfájás ellen.
Szólj az orvosnak!
A néha előforduló fejfájás miatt nem kell aggódnod, de a hirtelen jelentkező heves fájdalom súlyos állapotra utalhat. Haladéktalanul kérj orvosi segítséget, ha a kínzó fejfájást homályos látás vagy valamely testrész mozgatásának nehézsége kíséri. Ugyanez a teendő akkor is, ha láz, nyaki merevség, egybefolyóvá váló beszéd, zavartság jelentkezik, különösen fejsérülést követően. Akkor is fordulj orvoshoz, ha hetente legalább háromszor tapasztalsz fejfájást, illetve, ha naponta vagy majdnem napi rendszerességgel szedsz fájdalomcsillapítót.
Elsősegély otthon! Nem kell minden problémával azonnal orvoshoz fordulnod, vagy a megfázás első tüneteire újabb adag antibiotikumért nyúlni: próbáld ki először az otthon is elkészíthető recepteket és hasznos tippeket! Az otthoni gyógymódok közül érdemes néhányat alkalmazni már a tünetek első megjelenésekor, hiszen ekkor általában még könnyen visszafordítható a folyamat.
Kiadja az Reader's Digest.
Ára: 8990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!
- gyógynövény
- grépfrút
A 4 legjobb természetes immunerősítő az influenzaszezonra
- tanulás
- táplálkozás