
Így dobj le gyorsan 5 kilót!
Nem minden diéta jár lemondásokkal. Próbáld ki változatos zsírégető étrendünket, és fogyj úgy, hogy közben jól érzed magad!

A plusz kilók az egészségtelen életmódnak köszönhetően szinte észrevétlenül jelennek meg, és, ha nem vigyázol, hosszú időre hű társaid maradnak. Csakis akkor tudsz látványos változást elérni és megszabadulni súlyfeleslegedtől, ha magad mögött hagyod helytelen szokásaidat - ezek közé tartozik többek között a mozgás hiánya -, valamint megreformálod táplálkozásodat.
Utóbbit lényegesen megkönnyíti, ha olyan ételeket fogyasztasz, melyek tápanyagtartalmuknak köszönhetően nemcsak, hogy karcsúsító hatással bírnak, de finomak és laktatóak is. Ebben lesz segítségedre két hetes diétánk, mellyel amellett, hogy elindulhatsz a túlsúly leküzdése felé vezető hosszú és sokszor rögös úton, a salakanyagok és a felesleges víz távozása révén akár három-öt kilótól is megszabadulhatsz.
Feküdj neki a diétának!
A diétázás alapvető szabálya, hogy étrendeddel kevesebb kalóriát kell bevinned, mint amennyit szervezeted felhasznál. Ez a diéta két hetes időtartama alatt sem lesz másként, azonban, ami még ennél is fontosabb, az étrend olyan alapanyagokat tartalmaz, melyek vízhajtó, anyagcsere- és emésztésjavító tulajdonságaik révén már önmagukban is sokat tesznek az egészséges testsúly eléréséért.
Mindemellett finomak, nem utolsósorban pedig laktatóak, így egész biztos, hogy nem fenyeget majd a koplalás veszélye. Utóbbit a napi ötszöri étkezés is garantálja, ami hozzájárul az optimális anyagcsere-működéshez is.
Fontos, hogy sose hagyd ki a reggelit, hiszen ezzel kapja meg szervezeted a kellő energiát a napi feladatok elvégzéséhez, illetve a vacsorát se időzítsd hat óra utáni időpontra, ekkor ugyanis tested már a pihenésre készül, és nem biztos, hogy a tápanyagokat megfelelő ütemben dolgozza fel. A késői vacsorákkal így csak megterheled emésztőrendszered, és akadályozod a gyors anyagcsere-működést is.
A hatékony és élvezetes fogyás tízparancsolata
A következő tippek betartásával akár már két hét alatt is látványos változást tapasztalhatsz.
- Egyél minél több és minél változatosabb fajtájú gyümölcsöt és zöldséget.
- Csökkentsd a minimumra a húsfogyasztást! Az állati fehérjéket helyettesítsd növényi fehérjékkel, főleg hüvelyesekkel.
- Fogyassz a szokásosnál több halat!
- Hagyd ki étrendedből a fehér lisztből készült pékárukat, válaszd helyettük a teljes kiőrlésű változatokat.
- Ne fogyassz előregyártott, mesterséges ételeket.
- Felejtsd el a magas cukortartalmú élelmiszereket és italokat.
- Hagyd el a telített zsírokat tartalmazó ételeket, helyettük válaszd azokat a fogásokat, melyekben egyszeresen telítetlen és többszörösen telítetlen zsírok találhatóak.
- Ne fogyassz olyan ételeket, melyek transzzsírokat tartalmaznak- ilyenek például a hevített olajjal készült fogások.
- Ne sózz! Tanuld meg élvezni az ételek valódi ízét.
- Az ételek mellé mértékkel igyál finom borokat, melyek polifenoljai hozzásegítenek a fogyáshoz és az egészséges védekezőképesség kialakulásához. Fogyassz el a vacsora mellé naponta egy deci vörösbort.
A második héten is tartsd magad a mintaétrendhez. A diétát hosszútávon is folytathatod, mérsékelten emelve a mennyiségeket. A diétát várandós és szoptatós kismamák, tinédzserek, valamint daganatos és emésztőszervi megbetegedésben szenvedők nem alkalmazhatják. Mielőtt elkezdenéd a diétát, kérd ki háziorvosod véleményét.
Mintaétrend
1. nap
Reggeli: 10 dkg müzli egy pohár natúr joghurttal és 10 dkg áfonyával.
Tízórai: két alma.
Ebéd: 15 dkg grillezett szardínia 10 dkg borsópürével és tetszés szerinti rukkolás galambbegysalátával.
Uzsonna: öt korpás keksz, 3 dl narancslé.
Vacsora: két tányér káposztaleves lencsével és egy szelet teljes kiőrlésű kenyér.
2. nap
Reggeli: egy gyümölcsös müzliszelet, 10 dkg natúr joghurt, 2 dl áfonyalé.
Tízórai: két körte.
Ebéd: 15 dkg paradicsomsaláta, zöldségek egy teljes kiőrlésű pitába töltve.
Uzsonna: öt korpás keksz 3 dl zöld teával.
Vacsora: 20 dkg csirkemell dióval töltve, 10 dkg zöldséges barnarizs.
3. nap
Reggeli: 10 dkg müzli 3 dl sovány tejjel, két reszelt almával.
Tízórai: két fürt szőlő.
Ebéd: 15 dkg avokádós, paradicsomos, mozzarellás saláta, egy szelet lenmagos kenyér.
Uzsonna: öt korpás keksz, 3 dl rooibos tea.
Vacsora: 15 dkg lazac, 10 dkg vegyes zöldségköret.
4. nap
Reggeli: egy alma, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér egy evőkanál cukrozatlan mogyoróvajjal.
Tízórai: öt szem szilva.
Ebéd: 15 dkg nizzai saláta 10 dkg natúr joghurttal, egy evőkanál napraforgómaggal.
Uzsonna: öt korpás keksz, 3 dl fehér tea.
Vacsora: 15 dkg babos-paradicsomos egytálétel 10 dkg párolt zöldbabbal és spárgával.
5. nap
Reggeli: két müzliszelet, 3 dl gyümölcslé.
Tízórai: két narancs.
Ebéd: 15 dkg gombás-lencsés pástétom, egy szelet pirított, teljes kiőrlésű kenyér, 10 dkg natúr joghurt.
Uzsonna: öt korpás keksz, 3 dl szőlőlé.
Vacsora: egy tányér paradicsomleves, 15 dkg sült makrélafilé tetszés szerinti salátával.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
6. nap
Reggeli: egy buggyantott tojás, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, két grillezett paradicsom.
Tízórai: egy grépfrút.
Ebéd: 15 dkg grillcsirke, egy sült paprika szardellával töltve, egy avokádó fele.
Uzsonna: öt korpás keksz, 3 dl maté tea.
Vacsora: tetszés szerinti zöldségsaláta, két sült alma fahéjjal meghintve.
7. nap
Reggeli: két szelet rozskenyér 10 dkg túróval, 3 dl friss gyümölcslé.
Tízórai: három mandarin.
Ebéd: két tányér bableves olajbogyóval, két szelet rozskenyér.
Uzsonna: öt korpás keksz, 3 dl csipkebogyótea.
Vacsora: 20 dkg csirkehús tetszés szerinti párolt brokkolival.
Cikkünk Roger Corder Bordiéta című könyve alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!

- végleges fogyás
- fogyókúrás tévhit
A 3 leggyakoribb, életveszélyes diétás tévhit

- ásványi anyag
- fogyasztó praktikák
5 alig ismert, filléres zsírégető csodaszer

- szauna
- fogyasztó praktikák