Miért kapcsol ki az agyunk, ha túl sok a stressz? A disszociáció 10 leggyakoribb tünete

Veled is előfordult már, hogy egy feszült pillanatban hirtelen úgy érezted, mintha nem is a saját testedben lennél? Hogy a külvilág hangjai távolivá válnak, te pedig külső szemlélőként figyeled a saját mozdulataidat? Ez a jelenség a disszociáció, a pszichológia egyik legkülönösebb védelmi vonala: az elme ilyenkor választófalat emel a gondolatok, az érzelmek és a valóság közé. Bár rövid távon ez a „kikapcsolás” a túlélést szolgálja, ha az állapot állandósul, az már szakértő segítséget igénylő disszociatív zavarrá alakulhat.

A disszociáció jelei

A téma szakértői szerint a disszociáció leggyakrabban a traumákra adott válaszreakció. Az agyunk így próbál megóvni minket attól, amit ép ésszel már nem bírnánk elviselni. Ez a mentális „eltávolodás” tarthat néhány órát, de akár hetekig is elhúzódhat. Bár sokszor magától oldódik, bizonyos esetekben – például skizofrénia vagy poszttraumás stressz zavar (PTSD) mellett – a tünetek krónikussá válhatnak.

A szakirodalom három fő típust különít el:

• Disszociatív amnézia: ilyenkor nem egyszerű feledékenységről van szó; az illető fontos, traumatikus életszakaszokat képtelen felidézni, miközben pontosan érzi a tátongó űrt az emlékezetében.
• Deperszonalizációs-derealizációs zavar: ez a kettős állapot az elidegenedésről szól. Az érintett úgy érezheti, mintha egy unalmas, távoli filmet nézne önmagáról, vagy mintha a környező világ egy torz, álomszerű díszlet lenne.
• Disszociatív identitászavar: a legsúlyosabb forma, ahol több különböző személyiségállapot él egymás mellett. Ezeknek saját emlékeik és viselkedésmintáik vannak, amelyekről a személy „fő” tudata gyakran nem is szerez tudomást.

A disszociáció ezerarcú jelenség, de van tíz olyan tünet, amely a leggyakrabban előfordul:

• Önmagunktól való elidegenedés érzése.
• Az intenzív érzelmek kezelésének képtelensége.
• Váratlan, látszólag ok nélküli hangulatváltozások.
• Elhatalmasodó depresszió vagy szorongás.
• Derealizáció, azaz a világ valószerűtlennek érzékelése.
• Fizikai okokkal nem magyarázható memóriazavarok.
• Koncentrációs nehézségek és „ködös” gondolkodás.
• Jelentős kiesések a személyes adatok vagy események felidézésében.
• Kényszeres viselkedésminták megjelenése.
• Identitászavar, például olyan tettek, amelyek idegenek az egyén erkölcsi értékrendjétől.

Kutatások szerint a háttérben leggyakrabban a gyermekkorban elszenvedett, krónikus traumák állnak. Legyen szó ismételt fizikai vagy szexuális bántalmazásról, érzelmi elhanyagolásról vagy kiszámíthatatlan családi légkörről, a gyermek elméje a disszociációval tanul meg „menekülni”. Felnőttkorban hasonló hatást válthat ki a háború, a kínzás vagy egy pusztító természeti katasztrófa is.

A felépüléshez vezető út biztonságos és támogató közegben kezdődik. A terápia során – legyen az kognitív viselkedésterápia vagy pszichoanalízis – a szakemberek segítenek a trauma feldolgozásában és az érzelmi önszabályozás elsajátításában. Bár közvetlenül a disszociációra nincs gyógyszer, az antidepresszánsok és szorongásoldók hatékonyan enyhíthetik a kísérő tüneteket. A cél nem csupán a tünetmentesség, hanem az, hogy az egyén újra egységbe kerülhessen saját érzéseivel és emlékeivel, visszanyerve uralmát a saját élete felett.

Fotók: Getty Images

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• stressz
• agyműködés
• személyiségzavar
• pszichológia
• tünetek és betegségek
• Életmód