Mi az a furcsa szerkezet Erős Antónia karján? Komoly életveszélybe kerülhetne nélküle
Ma már a legmodernebb eszközök segítik a cukorbetegség kezelését.
Míg a 20. század elején a diabétesz halálos betegségnek számított, ma korszerű eszközök és gyógyszerek segítenek abban, hogy az érintettek életminőség és élettartam tekintetében is azonos kilátásokkal rendelkezzenek, mint egészséges társaik, mindez azonban mit sem érne egyéni felelősségvállalásuk és akaraterejük nélkül.
A cukorbetegség kezelése, legyen szó bármely típusáról, komplex és összetett feladat, melynek pillérei között az életmód-terápia, a megfelelő diéta és a testmozgás, az életmódváltás, a káros szokások elhagyása és a stresszkezelés éppúgy megtalálható, mint a gyógyszeres megoldások.
A cél minden esetben a vércukorszint normál tartományban tartása, mind a túl magas, mind pedig a túl alacsony értékek elkerülése, egyúttal egy olyan egészséges és tudatos életmód kialakítása, melynek a szövődmények megelőzésében is kiemelt szerepe van. Mindebben különösen nagy jelentősége van az egyéni és társadalmi edukációnak is, mely szintén jelentősen meghatározza azt, milyen ma Magyarországon cukorbetegként élni.
E tekintetben vállal példaértékű feladatot az Egy Csepp Figyelem Alapítvány is. Azzal kapcsolatban, hogy milyen lépésekből áll össze jelenleg a cukorbetegség kezelése, többek közt milyen korszerű eszközök léteznek a vércukormérésre vagy az inzulinadagolásra, Gémes Renáta, az alapítvány projektmenedzsere, illetve az alapítvány munkáját támogató diabetológus, Dr. Kis János Tibor is segített tisztábban látni.

1-es típusú diabétesznél életmentő az inzulin
Az 1-es típusú diabétesz jelenlegi tudásunk szerint véglegesen, bár zajlanak kutatások, nem gyógyítható, de jól kezelhető és szinten tartható. Mivel az érintett betegek hasnyálmirigyének autoimmun folyamatok eredményeként károsodott béta-sejtjei ebben az esetben nem képesek inzulint termelni, az inzulinpótlás élethosszig szükséges, és életmentő jelentőségű.
Dr. Kis János Tibor elmondta, hogy gyermekek és 24 év alatti nappali tagozatos hallgatók számára magas állami támogatással érhetők el a betegség kezeléséhez szükséges eszközök, ehhez pedig még hozzáadódik, hogy a legtöbb gyermeknek van közgyógyellátásra jogosító igazolványa, mely miatt gyakorlatilag ingyen hozzájuthat ezekhez. Felnőttek és 24 év feletti hallgatók esetén a támogatás 80%-os, azaz az eredeti ár ötödéért megkapják az eszközöket.
Megfelelő edukáció révén a szülők és azok felügyelete mellett a gyermekek is gyorsan elsajáthatítják az eszközök kezelését, akárcsak a hatéves, óvodás Matyi, aki az alapítvány 1%- os kampányfilmjének főszereplője volt, és bemutatta, hogyan használja nap mint nap az eszközeit. A kisfiúra az óvodában egy diabmentor óvónő is odafigyel.
Inzulintoll és inzulinpumpa
Mivel az inzulin a gyomorban lebomlana, nem szedhető szájon át, azt tű segítségével kell a bőr alá juttatni, nem véletlen, hogy emiatt félnek olyan sokan a diagnózistól. Bár tagadhatatlan, hogy mindez, csakúgy, mint a rendszeres vércukormérés, kellemetlenséggel járhat, ma már korszerű eszközök segítenek abban, hogy ez minél inkább mérsékelhető legyen.
A cukorbetegség kezelésére szolgáló inzulinnak a felszívódás szempontjából több típusa is létezik, a bázis inzulin hosszabb távon, akár 24 órán túl is képes hatni, és biztosítja az alapinzulinigényt, míg a bólus inzulin az étkezés során elfogyasztott szénhidrátok kompenzálására szolgál. Léteznek keverék változatok is, ezek, illetve előbbiek beállítása mindig a diabetológus feladata, annak követése azonban a páciens felelőssége.
Az inzulin beadásához leggyakrabban használt eszköz az inzulin pen vagy inzulin toll, egy töltőtoll méretű adagoló, a belsejében inzulint tartalmazó patronnal, melyből egy nagyon vékony, rövid tű juttatja a kívánt dózist a bőr alá - utóbbit egy tekerő segítségével lehet beállítani, melyet akár kisgyerekek is tudnak kezelni.

Szintén elérhető és egyre szélesebb körben használt eszköz az inzulinpumpa, mely egy bőr alá szúrt, bizonyos időközönként cserélendő kis kanülön keresztül képes egy meghatározott program szerint folyamatosan adagolni az inzulint, a lehető legpontosabb, a szervezetéhez normál esetben leginkább hasonlító vércukor- és inzulinszint-szabályozást biztosítva.
Dr. Kis János Tibor szerint inzulinpumpa elsősorban azoknak az 1-es típusú diabéteszeseknek javasolt, akik hagyományos, penes inzulinnal, az inzulinhatás kinetikája miatt nem tudnak megfelelő anyagcserehelyzetet elérni. Ezen eszközök eredményessége miatt azonban - ha ez megoldható lenne - minden 1-es típusú diabéteszesnek automata inzulinpumpát javasolna.
A kutatók folyamatosan kísérleteznek és végeznek teszteket olyan újszerű lehetőségekkel kapcsolatban is, mint az orrspray vagy a szájon át alkalmazható, inhalációs inzulin, azonban ezek jelenleg nem képesek optimális mértékben kiváltani a bőr alá juttatott készítményeket.
Vércukormérő készülék és szenzor
Az inzulin megfelelő adagolásának meghatározásához elengedhetetlen a rendszeres vércukormérés, melyre szükség esetén naponta többször is sort kell keríteni, különösen a kezelés kezdetekor, mikor a beteg még kevésbé rutinos. Mindez az optimális kezelési terv felállítása mellett azért is fontos, mert a magas mellett a túl alacsony vércukorszintet, a köznyelvben hipózásként is emlegetett hipoglikémiát is fontos elkerülni, mely szintén nagyon veszélyes állapot.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány munkáját segítő diabetológus, Dr. Kis János Tibor kifejtette, hogy a vércukormérés gyakorisága a beteg állapotától és a kezelési rendszertől függ. Diétával és tablettával kezelt személyek esetén időszakos, például heti néhány alkalommal történő vércukormérés is elegendő lehet. Az inzulinnal kezelt személyeknél az ajánlott mérési gyakoriság napi egy-nyolc alkalom, mely az inzulinadások számával függ össze.
Dr. Kis János Tibor beszélt arról is, mi a teendő hipoglikémia esetén. A szakértő elmondása alapján a hypoglikémia során a glükózhiány, valamint a szervezet hypoglikémia elleni védekezése is okozhat tüneteket. Leggyakrabban éhségérzet, gyengeség, fáradtság, remegés, verejtékezés jelentkezik, de okozhat meglassultságot, agressziót is. A legfontosabb ilyenkor a gyorsan felszívódó szénhidrát szervezetbe juttatása, klasszikusan szűrt, cukros gyümölcslé, szőlőcukor, tej. Ha a páciens már annyira rosszul van, hogy nem tud inni vagy enni, akkor glukagon - inzulinnal ellentétes hatású hormon - beadása javasolt.
Az inzulinpumpához hasonlóan a vércukormérés esetében is létezik olyan eszköz, mely folyamatos kapcsolatot biztosít az ismétlődő szúrások helyett, ez pedig a szöveti cukor monitor, vagyis a CGM. Az eszköz a karba vagy a hasra rögzítve egy elektróda segítségével folyamatosan, néhány percenként méri a sejtek közötti állomány glükózszintjét - ez nem ugyanaz, mint a vércukorszint, a szövetek között kicsit később jelenik meg a glükóz, mint a vérben -, és közvetíti azt egy monitorra, mely lehet okostelefoné, de akár a vele rendszert alkotó inzulinpumpáé is.

Az árulók - Gyilkosság a kastélyban című tévéműsor nézői például egy ilyen eszközre figyelhettek fel Erős Antónia karján, aki a vércukormérő applikációja miatt a mobiltelefon használatára nézve is speciális engedményt kapott. A mobiltelefonon működtetett applikációk segítségével ráadásul nem csak maga a beteg kap folyamatos információt a vércukorszintjéről, de akár az orvosa vagy a családtagok is.
Dr. Kis János Tibor elmondta, hogy a glükózmérő szenzorok jelenleg Magyarországon támogatással csak az 1-es típusú diabéteszes és az állapotos diabéteszes pácienseknek érhetők el, az esetükben folyamatos szenzorhasználat ajánlott. A tablettával vagy diétával kezelteknél időszakosan, például évente egy-négy alkalommal, illetve a betegségre jellemző mérföldkövek alkalmával javasolt a szenzorhasználat, például gyógyszeres kezelés indítása után, váltáskor, tervezett műtét kapcsán.
Dr. Kis János Tibor szerint a szenzorhasználat tekintetében megfelelő oktatás mellett számos előnyről lehet beszámolni, ugyanakkor, mint minden gyógyászati segédeszköznek, lehetnek mellékhatásai és ellenjavallatai is. A szakértő szerint hátrányt jelenthet az is, ha valaki megijed az adatok mennyiségétől, hiszen a glükózszenzorok általában ötpercenként tájékoztatnak a glükózszintről. Diabéteszes pácienseknek mindenképpen ajánlott az eszköz, inzulinnal kezelt, 2-es típusú diabéteszeseknek is erősen javasolt, az 1-es típusú cukorbetegek kezelése viszont véleménye szerint már elképzelhetetlen nélküle. Úgy gondolja, elsősorban a páciensnek fontos, mert ő fogja azonnal látni, hogy az ételválasztásra, mennyiségre, mozgásra, stresszre, gyógyszerre, inzulinra, bármilyen élethelyzetre hogyan reagál a glükózértéke.

2-es típusnál az életmód és a gyógyszer is segíthet
A 2-es típusú diabétesz kezelési tervének összeállítása a betegség súlyosságától függ. Ha a tünetek enyhébbek, és a vércukorértékek sem kiugróak, illetve még nem magáról a cukorbetegségről, hanem az annak előszobáját jelentő inzulinrezisztenciáról, illetve prediabéteszről van szó, a kezdeti lépés az életmódváltás, a diéta és a mozgás bevezetése, a testsúlycsökkentés kell, hogy legyen. A megfelelő étrenden és edzésterven kívül érdemes gondolni az olyan tényezőkre is, mint az alkohol és a dohányzás elhagyása - ezek lényegesen gyorsíthatják a probléma előrehaladását -, a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás biztosítása és a stresszkezelés, emellett bizonyos étrendkiegészítők is sokat segíthetnek.

Ha az életmódváltás önmagában nem elég, vagy a vércukorértékek mindenképp szükségessé teszik, gyógyszeres terápia is szóba jöhet. Léteznek szájon át szedhető gyógyszerek, melyek csökkentik a vércukorszintet, és javítják a szervezet inzulinérzékenységét, illetve olyanok, melyek serkentik az inzulinelválasztát, növelik a cukor vizelet útján való ürítését, lassítják a szénhidrátok felszívódását, vagy épp az inzulin felszabadulását serkentő bélhormonokat támogatják. Ha azonban már nem csupán inzulinrezisztenciáról beszélünk, hanem a béta-sejtek kimerüléséről, inzulinkészítményre is szükség lehet.
De az inzulin mellett a 2-es típusú cukorbetegség esetében más gyógyszeres terápiák is szóba jöhetnek, melyek csökkentik az étvágyat, lassítják a gyomorürülést, és a testsúlycsökkentéshez is hozzájárulnak.
Gémes Renáta szerint azonban nem véletlen, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget néma gyilkosként is említik, hiszen gyakran évekig nem okoz felismerhető tüneteket, lappang, miközben a vércukorszint már régen elhagyta a megfelelő tartományt, és a szervezet károsodik. A nem látványos tünetek egyes betegekben azt az illúziót is kelthetik, hogy mivel nem fáj, minden rendben van, így nem vesznek tudomást a betegségük lehetséges következményeiről.
Épp ezért a szakértő úgy véli, ezekre a betegekre nagyobb figyelmet kell fordítani, edukálni kell őket, értő figyelemmel és sok türelemmel. Az alapítvány szakemberei az Egyszer élünk elnevezésű lakossági szűrőkörúton több ilyen beteggel találkoztak már. Tapasztalataik szerint egy idő után a felvilágosítás hatására sokan belátják, hogy a struccpolitika nem vezet eredményre.
Miben segíthet még az Egy Csepp Figyelem Alapítvány?
Az idén húszéves Egy Csepp Figyelem Alapítványt a népszerű híradós műsorvezető, 1-es típusú cukorbeteg Erős Antónia hozta létre. Alapvetően azzal a céllal szervezi az alapítvány a tevékenységeit, hogy minél több ember tudatában legyen annak, mi is a diabétesz, melyek a veszélyei, és a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésének milyen lehetőségei vannak. De évről évre újabb célokat is megfogalmaznak a régiek mellett, melyekhez ismeretterjesztő programokat is fejlesztenek.
Az egyik közkedvelt, nagy elérésű országos programjuk a Magyarország Cukormentes Tortája verseny, melyet 2012 óta minden évben profi cukrászoknak rendeznek meg a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával. A cél, hogy felhívják a cukrászok, a lakosság és az édességkedvelők figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó sütemények iránti növekvő igényre. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztes tortáját az Országházban jelentik be a Magyarország Tortájával együtt.
Szintén elmaradhatatlan esemény az alapítvány családi egészségnapja, az Egy Csepp Világnap a MOM Sportban, melyet idén november 16-án rendeznek meg a Nemzetközi Diabétesz Világnaphoz kapcsolódva. De rendszeresen szerveznek ingyenes lakossági szűrővizsgálatokat, valamint érzékenyítő és tudásmegosztó képzéseket is.
A cikk kifejezetten tudományos ismeretterjesztési és figyelemfelhívó céllal készült, és semmilyen gyógyszer vagy gyógyászati segédeszköz forgalmazó nem finanszírozta. Az Ön vagy gyermeke egészségével kapcsolatos kérdésekben mindig konzultáljon kezelőorvosával, sürgős esetekben pedig azonnal vegye fel a kapcsolatot a sürgősségi betegellátás helyileg illetékes szerveivel.
Még ma vidd orvoshoz a gyereket ezekkel a tünetekkel: egyre többet érint közülük Magyarországon is a betegség
Milyen élete lesz a gyereknek? Lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? És ő saját magát? Kétségbeejtő kérdések, és megnyugtató válaszok.
ElolvasomA címlapkép illusztráció. Képek: Getty Images Hungary, Egy Csepp Figyelem Alapítvány.














