A csontritkulás 7 előjele
A csontritkulás komoly, lappangó betegség, mely nagyobb százalékban érinti a vékony embereket, vagy a gyakran fogyókúrázókat.
A csontritkulás általában idősebb korban jelentkezik, de azoknál is előfordulhat, akiknek az étrendje nem megfelelő!
„Titkolózó” betegség
Az osteoporosis „csendes” betegség, tünetei lassan és alattomosan alakulnak ki. A következő szimptómák észlelésekor
jó, ha csontritkulásra gyanakszol:
- Hátfájás, végtag-, ízületi fájdalmak, fáradtságérzés, húzó-szakító érzés a csontokban, csontdeformitások, csontfájdalmak.
- Testmagasság csökkenése.
- Ha egy évig mindennap – reggel vagy este – megméred a magasságodat, és egy év alatt 3 vagy 5 cm-t csökken, jogosan feltételezhetedk, hogy egy csigolyád összeroppant. Ez a súlyos jelenség is lehet teljesen fájdalommentes!
- Figyelmeztető jel a görbült hát, az „özvegypúp”.
- A gyakori spontán csonttörések már előrehaladott stádiumot jeleznek.
- A röntgenvizsgálat is csak akkor mutatja ki ezt a betegséget, ha a csont ásványianyag-vesztesége már meghaladja a 30%-ot.
- Óvatosságra int, ha a bordák és a csípő közötti távolság csökken, amit a mellkas és a csípő közötti részen hasi ránc megjelenése jelez. Speciális vizsgálatok már időben jelzik, hogy beindult a csontritkulás folyamata. Így azután a szakszerű kezelést – ami mindig eredménnyel jár – idejekorán el lehet kezdeni.
Vékonyak veszélyben!
A csontritkulás kialakulására hajlamosabbak a vékony testalkatúak! Különösen veszélyeztetett a versenysportolók és a rendszeresen fogyókúrázók csoportja.
Mi okozhat csontritkulást?
Leggyakoribb oka a kalcium csontokba való beépüléséhez szükséges D-vitamin hiánya, ami a rossz táplálkozás és a kevés napsugárzás – UV-sugárzás – következtében alakul ki.
A nőknél rendszerint a menopauza – utolsó menstruáció – után jelentkezik, így feltehető, hogy kialakulásában hormonális tényezők is szerepet játszanak. Ezt szokták elsődleges, változó-, avagy időskori osteoporosisnak nevezni.
Csontritkuláshoz vezethet a csontok igénybevételének hiánya, azaz a mozgáshiányos életmód is. A szénsavas üdítők, a feketekávézás és a szövetek túlsavasodását okozó ételek-italok is serkentik a csontleépülést, de kialakulásában szerepet játszanak genetikai tényezők is.
Hogyan előzheted meg?
Mindenki tehet azért, hogy megelőzze a csontritkulást, de ezt már fiatalkorban ajánlatos elkezdeni! Először is a szülők adjanak a gyerekeknek olyan élelmiszereket, amelyekben sok a kalcium és az egyéb ásványi anyag, mert így elérhető az optimális csontsűrűség. A felnőttek is erősíthetik csontjaikat – vagy legalábbis lassíthatják a folyamatot –, ha megfelelően táplálkoznak, rendszeresen mozognak, és változtatnak bizonyos életmódbeli szokásaikon.
Csináld magad!
Kiváló kalciumpótlót készíthetsz magad is. Ehhez a feltört tojások héját gyűjtsd össze, majd a sütőben süsd 20-30 percig, hogy a szalmonellafertőzést elkerülhesd!
Ha végeztél, kávédarálóval daráld meg! Naponta egy mokkáskanálnyi mennyiséget fogyassz belőle 3 hónapig, majd két-három hetes szünet után ismételd a kúrát!
A természet is segít
A csontritkulásban szenvedő betegeknél gyakran nem a kalcium hiánya a jellemző, hanem annak a csontokba való beépülése elégtelen. Ennek oka, hogy egyéb nyomelemek is hiányoznak a szervezetből, ezért a terápia során a nyomelemeket is pótolni kell! Kerüld a kalciumgyilkos foszfátok fogyasztását! Ez leginkább a szénsavas üdítőkben található, főleg a kólában!
A tej és a tejtermékek kiváló kalciumforrások, de sok felnőtt emésztőrendszeréből hiányzik a tejfehérjét bontó enzim, ami laktóz-intoleranciát okoz, puffadással, hasmenéssel kísérve. Ha ebben érintett vagy, a természetes kalcium- és nyomelemforrást igyekezz csalán- és csipkebogyóteával pótolni! Emellett egyél sok friss gyümölcsöt, zöldségféléket, magokat, például: lenmagot, tökmagot, diót, mandulát!
A szója fitoösztrogénjei a csontépítés mérnökeinek tekinthetők, hiszen az ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódva serkentik a csontépítő sejtek tevékenységét. Mellőzd a savas italokat, csak gyógyteákat fogyassz! Csökkentsd a koffeintartalmú italok fogyasztását, ugyanis ez az alkaloid vizelethajtó hatása révén elősegíti a kalcium kiürülését szervezetedből.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
TOP-tippek
- Ne sózd agyon ételeket! A só csökkenti a csontsűrűséget, mivel növeli a vizelettel távozó kalcium mennyiségét.
- Ne dohányozz! A dohányzás gyorsítja a csontok leépülését, mert a nikotin hatására csökken a kalcium felszívódása a béltraktusban.
- Naponta legalább 20 percet tölts napfényen vagy kinn a szabadban! Ennyi idő kell ahhoz, hogy az UV-sugárzás aktiválja a bőr sejtjeiben lévő és a csontképzéshez szükséges D-vitamint, ami nélkül a kalcium nem tud a belekből felszívódni, továbbá a csontokba és a fogakba beépülni. Akik ritkán vannak levegőn, napfényen, egyenek gyakrabban gombát, az ugyanis sok D-vitamint tartalmaz!
- Mozogj rendszeresen, ugyanis a testmozgás hiányának döntő szerepe van a csontritkulás kialakulásában! A megkímélt csontokból erőteljesen „vonul ki” a kalcium, hogy azt követően kiürüljön a szervezetedből, illetve a zsigeri szerveidben és az ereidben rakódjon le. Ezzel szemben az igénybe vett, megterhelt csontokban beindul a csontépítés. Ebből a szempontból a súlyzóval végzett gyakorlatok jelentősek, ám a megerőltető fizikai igénybevétel veszélyes lehet, például a keringési problémákkal küszködő betegeknél.
- Ne feledd! Optimális mennyiségű nyomelem és vitamin fogyasztásával, ideális étrenddel és életmóddal, a szervezetedet terhelő anyagok kiiktatásával, valamint rendszeres testedzéssel az esetek többségében a csontritkulást meg lehet előzni! Végezzü rendszeresen súlyzós gyakorlatokat, emellett ajánlott még a kocogás, az úszás, de a séta is hatásos!
- Fontos! Beteg emberek csak orvosi ellenőrzés mellett fogyaszthatnak bármilyen, pótlásra szolgáló készítményt!
Ha szívesen olvasnál életmódról, egészségről, fogyókúrákról, érdekel a wellness világa, itt az ideje, hogy megvásárold az Ideál Magazin júliusi számát. Ízelítő a tartalomból:
Hűsítő ájurvédikus tanácsok
Tojásérzékenyek étrendje
Itt a strandszezon!
Fittebben sport után
Nyaralás kisgyermekkel
Készüljünk a szülésre!
Szülés után az élet
Biztonságos életkezdés
Olvass bele a legfrissebb szám tartalmába:
Ideál Magazin 2007. július »
OLVASD EL EZT IS!
- gyógynövény
- grépfrút
A 4 legjobb természetes immunerősítő az influenzaszezonra
- tanulás
- táplálkozás