Elpusztulnak tőlük a rákos sejtek? 4 fontos tény és 1 jellemző tévhit a csípős ételekről

Sokan nem biztosak abban, jó-e, ha csípős paprikát fogyasztanak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1876-ban izolálták először azt az anyagot, amely a paprikát, ezáltal pedig az azt tartalmazó élelmiszereket csípőssé teszi, kinek-kinek kényelmetlenséget vagy éppen kellemes gasztronómiai élményt okozva.

Ez volt a kapszaicin, amelynek különféle, az emberi szervezetre gyakorolt hatásait azóta is vizsgálják, számos kutatás bizonyította például, milyen komoly szerepe lehet az egészségvédelemben, többek között az olyan súlyos betegségek megelőzésében, mint a rák, illetve a szívbetegségek. Mindemellett azonban azzal sem árt tisztában lenni, milyen hátrányai lehetnek túlzásba vitt fogyasztásának.

Rákmegelőző hatása van

A kutatások szerint a kapszaicin képes felvenni a harcot a rákos sejtekkel, prosztatarák esetén például - legalábbis a Cedars-Sinai Medical Centerben végzett vizsgálatok szerint - serkenti az apoptózisban, vagyis a sejtek genetikailag programozott öngyilkosságának folyamatában részt vevő fehérjék termelését, aminek köszönhetően a rákos sejtek 80%-a követ el öngyilkosságot.

A kísérletek szerint a kapszaicinnak nem csupán a prosztata, de a tüdő esetében is lehet hasonló hatása, emellett a rákmegelőzésben is komoly szerepet kaphat. Nem beszélve arról, hogy például a kapszaicintartalmú bonbonok a kemoterápia mellékhatásaként jelentkező szájnyálkahártya-gyulladás tüneteit is képesek enyhíteni.

Csillapítja a fájdalmat

A kapszaicin vérkeringés-serkentő hatása szinte mindenki számára ismert, ez okozza például az erős paprika fogyasztásának hatására kialakuló kipirosodást, emellett azonban erőteljes fájdalomcsillapító hatása is van, számos olyan kenőcs, illetve tapasz létezik például, mely kapszaicintartalmával segít enyhíteni a hátfájáson, léteznek továbbá ilyen anyagot tartalmazó orrspray-k is, amelyeket fejfájás, migrén ellen lehet használni.

Érdemes tudni továbbá, hogy a kapszaicin segíthet az ízületi betegségek fennállása esetén is, nem utolsósorban pedig nyugtató hatású vegyületek kibocsátására készteti az agyat.

100 forintos csodaszer magas vérnyomás, vizesedés és ízületi gyulladás ellen!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jótékony hatással van a szívre

A kapszaicin szívre gyakorolt hatásaival is számos kutatás foglalkozott már, a hongkongi Kínai Egyetem kutatói szerint például a vegyület képes csökkenteni a vér koleszterinszintjét, illetve segít egészségesen tartani a vérereket, akadályozza például a blokkok, rögök képződését, melyek gyakori kiváltói a sokszor tragikus kimenetelű szívrohamnak, illetve az agyvérzésnek. Minderről ide kattintva bővebben is olvashatsz.

Segíti az emésztést

Bár sokan úgy vélik, ha valaki jót akar tenni az emésztőrendszerével, ne fogyasszon semmi csípőset, a kapszaicin épphogy segíti előbbi védelmét, serkenti például az ott található antioxidáns enzimek aktivitását. Emésztésserkentő és emésztési problémákat gyógyító tulajdonságáról egy 2010-es, az Applied Physiology, Nutrition and Metabolism című folyóiratban megjelent tanulmány is beszámol.

Tévhit, hogy emiatt bármennyit lehet belőle enni!

Bármennyi jótékony hatása is van a csípős paprikának, a szakértők óva intenek attól, hogy valaki túlzásba vigye fogyasztását, ez ugyanis több kárt okozhat, mint hasznot.

Túladagolva az emésztőrendszerben gyulladást is okozhat, nem beszélve arról, hogy a gyomor- és bélnyálkahártya károsodásához, gyomorfekélyhez, sőt, akár gyomorrák vagy nyelőcsőrák kialakulásához is vezethet. Vannak, akik úgy gondolják, a csípős paprika túlzott fogyasztása lehet az oka annak is, hogy Indiában vagy éppen Mexikóban olyan gyakori a gyomorrák.

Így tehát, hasonlóan oly sok más vegyülethez, míg a kapszaicin kis adagban gyógyír, túlzott mértékben méreg is lehet, érdemes ezért csak mértékkel fogyasztani a csípős ételeket. Semmiképpen se legyen mindennapos szokás, ugyanakkor visszautasítani sem érdemes néha-néha egy-egy enyhén csípős fogást. Egy adott ételen belül is fontos továbbá a mértéktartás, soha ne legyen kellemetlenül csípős, az enyhe, épphogy csak pikáns íz azonban jótékony is lehet.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük