A bokafájdalom egyik leggyakoribb oka: sokan nem veszik elég komolyan a tendinitis-t

Maradandó károsodást okozhat, ha nem kap a boka időben kezelést.

Bokafájdalom okai

A bokafájdalomnak számos oka lehet, a sérüléstől az ízületi gyulladásig, a fájdalom mértéke pedig az egészen enyhétől a terhelésre való képtelenségig terjedhet.

Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos főként a tendinitis, az íngyulladás okaira és kezelésére hívta fel a figyelmet.

Gyakran rándul, ficamodik 

A boka egy három csont találkozásánál lévő ízület, mely két fő irányba tudja mozgatni a lábfejet: a testhez közelítve és távolítva. Egy roppant teherbíró ízületről van szó, mely a testsúlyt viseli állás és járás közben. Éppen ezért érinti olyan erősen a hétköznapi tevékenységeket is, ha fájdalom jelentkezik benne, és ezért is kell mihamarabb felismerni és kezelni a fájdalom forrását.

- A bokafájdalmat okozhatja sérülés, például sokan sport közben szenvednek bokarándulást, amit sokan helytelenül ficamnak neveznek, ami azonban egy súlyosabb, sürgős beavatkozást igénylő kórkép. Ezen kívül a fájdalom mögött állhatnak olyan betegségek, állapotok is, mint a rheumatoid arthritis és a köszvény. Amennyiben sérülés, rándulás történt egyik vagy mindkét bokában, az komoly fájdalommal jár, nemcsak terheléskor, de sajnos a vizsgálatkor is. Ilyenkor elsődleges célunk, hogy kiderítsük, nincs-e csonttörés, ehhez röntgenre is szükség lehet. Tudni kell, hogy akinek már volt bokasérülése, később nagyobb esélye lesz egy következőre a meggyengült izomzat miatt. Ugyanilyen hajlamosító tényező a csontritkulás - ismerteti dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos.

- Amennyiben rándulásról, húzódásról van szó, elsődlegesen pihentetni, jegelni kell a bokát, komolyabb sérülésnél rögzítőkötés is ajánlott. A felépülés után pedig a legfontosabb teendő a rendszeres gyógytorna, hogy megelőzhetőek legyenek a további problémák. 

Honnan ered a gyulladás?

A tendinitis tulajdonképpen az ín gyulladása, ami a bokában három ínt is érinthet, melyek közül gyakran az Achilles-ín gyullad be. Ennek hátterében valamilyen trauma áll, mely eredhet sportsérülésből, túlterhelésből, illetve olyan betegségekből, mint a rheumatoid arthitis, a reaktív arthritis, a köszvényes arthritis vagy a Bechterew-kór. A tendinitis minden formája ugyanolyan tüneteket okoz, vagyis fájdalmat, duzzanatot, kipirosodást és a boka területén jelentkező gyengeséget, bár, míg az akut sérülések tünetei gyorsan jelennek meg, addig a rendszerbetegségek okozta panaszok lassabban bontakoznak ki. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Az általános kezelések, mint a pihentetés, jegelés minden esetben jót tehetnek, de a fájdalom- és gyulladáscsillapítás további lehetőségeiről már a szakorvosnak kell döntenie - hangsúlyozza Páll doktor. Egyes esetekben gyorsan ható módszerként bevethető a helyi gyulladáscsökkentő injekció, mely megkönnyebbülést jelenthet a páciensnek. A sérülést követő 48 órában beadott lágyrész hialuron injekció pedig segíti a szalagok hegmentes gyógyulását, ezzel a teljes terhelhetőség, erősség és rugalmasság visszaállítását. Az esetleges törés és más betegségek kizárásán túl ezért is fontos minél hamarabb szakorvos felkeresése. 

Mi a prognózis tendinitis esetén?

A bokaproblémák prognózisa természetesen az októl függ. A legtöbb esetben néhány hét alatt rendeződik a helyzet, de bizonyos esetekben az ínszalag-károsodás a szalag lazaságához vezet, ami krónikus fájdalmat is okozhat. Ha pedig valamilyen betegség áll a háttérben, a kilátások annak kezelésétől függenek. 

Az egyik legfontosabb tennivaló azonban minden esetben a megelőzés, mely funkcionális gyógytornára és a sporttevékenység szakszerű végzésére épülhet, mellyel kapcsolatban orvos, edző, humánkineziológus tanácsait érdemes megfogadni. 

10+1 hasznos pont a kézen, amit érdemes ismerni: mi történik, ha megnyomod?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük