"Azokat a nőket szeretnénk jutalmazni, akik munkája nélkül megállna a világ"

Ismerd meg az Aranyanyu Díj zsűritagjainak véleményét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idén először osztják ki a Richter Aranyanyu Díjakat. Az elmúlt időszakban bárki ajánlhatott pedadógust, egészségügyi dolgozót és orvosnőt a több, mint egymillió forint összdíjazású, kifejezetten nőknek szóló elismerésre.

A több száz beérkezett pályázat közül a zsűri végül 15 jelöltet válogatott a döntőbe, és rájuk lehetett szavazni a Femina Aranyanyu Díj oldalán. A szavazás november 20-án éjfélkor zárult le, a nagyszabású díjátadóra pedig november 25-én, pénteken kerül majd sor.

Bár a díjazottak nevét csak a gálát követően hozzuk nyilvánosságra, annyit elárulunk, hogy a kategóriánkénti legtöbb szavazatot begyűjtő jelöltek kapják a közönségdíjat, mellettük három jelöltet a zsűri is kitüntet, valamint a Femina szerkesztősége egy különdíjat adományoz a legszimpatikusabb jelöltnek.

Az alábbiakban a zsűri öt tagját ismerheted meg, bemutatkozásukból  kiderül, miért tartják fontosnak a hétköznapok hősnőinek elismerését.

Nagy Tímea

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, ezen kívül számos érmet szerzett világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon is, mind egyéniben, mind pedig csapatban.

Jelenleg a Hajós Alfréd Uszoda létesítményvezetője. Olimpiai címe megvédésekor már két gyermek édesanyja volt.

Bámulatos teljesítményét tovább fokozta azzal, hogy harmadik gyermeke megszületése után világbajnoki címet is szerzett.

"El kell tudnunk fogadni, hogy az ember nem csinál semmit tökéletesen, mindig van min csiszolni. Ezért is örülök annak, hogy tagja lehetek az Aranyanyu Díj zsűrijének. Biztos vagyok benne, hogy amit olvasok, az elgondolkodtat és gazdagítani fog."

Gyarmati Andrea

Gyarmati Andrea gyermekorvos, olimpiai érmes úszó, a Magyarország örökös úszóbajnoka cím birtokosa, tagja az Úszó Hírességek Csarnokának.

Mióta befejezte sportolói pályafutását, gyermekorvosként dolgozik. A hetvenes évek úszólegendája és sokak példaképe mind a mai napig, emellett büszke édesanya is: fia Hesz Máté, a sikeres vízilabdázó.

"Otthon azt tanultam, hogy az ünnepnapokat el kell választani a hétköznapoktól. Meg kell állni egy pillanatra, és tisztelettel adózni a hétköznapok helytállásáért. Tényleg piros betűs ünnep az, amikor valakinek a pályaívére azt mondjuk: nagyon jól csináltad, köszönjük. Olyan ez az egész, mint egy ölelés, mint egy simogatás."

Kriston Andrea

Kriston Andrea a Kriston Intim Torna módszer kidolgozójaként vált közismertté, amit nemcsak itthon, de a világon egyre több helyen is tanítanak. Öntörvényű ember, aki mindig olyan utakat keres, amin más még nem járt. Tréningeket tart, oktat, rengeteg dologgal foglalkozik, emellett háztartást vezet és nem mellékesen két gyermek édesanyja.

"Mindig hálát érzek akkor, amikor olyanokkal találkozom, akik szívből végzik a munkájukat. Mivel magam is ezt teszem, ezért tapasztalatból is tudom, milyen nagy a felelőssége annak, aki emberekkel foglalkozik. Nekem azért tetszik ez a kezdeményezés, mert meg tudjuk mutatni azokat a csillogó személyiségeket, akik példaképül szolgálhatnak."

Beke Zsuzsa

Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője. Diplomáit a Külkereskedelmi Főiskolán és az Oxford Brookes Universityn szerezte. A zsűri előző három tagjához hasonlóan, Beke Zsuzsa is komoly sportolói múlttal rendelkezik, sokáig ritmikus sportgimnasztikázott. Közel tíz éve dolgozik a gyógyszergyártó cégnél, három fiút nevel.

"A Richternek mint hazai központú világcégnek fontosak a magyar nők: az Aranyanyu Díjjal is szeretnénk hozzájárulni, hogy megkapják a társadalmi szerepükhöz méltó elismerést."

Rácz Zsuzsa

Rácz Zsuzsa író, újságíró. Első kötete, a Kábítószeretet, egy riportkötet drogfüggő fiatalokról, 1998-ban jelent meg. Az ismertséget és a népszerűséget regénye, az Állítsátok meg Terézanyut! hozta meg számára 2002-ben, a könyv rövid időn belül bestseller lett.

A nagysikerű történet folytatása 2009 novemberében jelent meg Nesze Neked Terézanyu! címmel. Rácz Zsuzsa idén a Richter Gedeon Nyrt.-vel közösen alapította az Aranyanyu Díjat.

"Díjakat általában azok az emberek kapnak, akik a figyelem középpontjában állnak. Mi most azokat a nőket szeretnénk jutalmazni a nagyközönség segítségével, akik szinte láthatatlanul teszik a dolgukat, ám munkájuk nélkül megállna a világ."

Kíváncsi vagy a díjazottakra? Akkor keresd beszámolónkat a november 28-i héten az Egészség rovatban.

Ezt is szeretjük