Ennyi alvásra van szüksége a szemnek - Rövidlátáshoz, zöldhályoghoz vezet, ha nincs meg
Az alvás mennyisége, minősége és időzítése alapvető a testünk regenerálódása szempontjából. Elegendő alvásidő nélkül a szem sem tud teljes potenciáljával működni.
Szemünk különféle környezeti tényezőknek van kitéve, mint például a por, a szennyeződések és a fény, amelyek megterhelik és károsíthatják a szemfelszínt.
Furcsán hangozhat, de szemünk számára az alvásidő az, amikor regenerálódhat, „ellazulhat”, és felkészülhet a következő napi tevékenységre. A látószervünknek legalább öt óra alvásra van szüksége éjszakánként a megfelelő feltöltődéshez.
Így hat az alvásminőség a látásra
A sötét karikák a szem alatt, a duzzadt szemek vagy a megereszkedett szemhéjak mind-mind arról árulkodhatnak, hogy különösen rossz éjszaka van mögöttünk. Az alváshiány azonban nem csak a megjelenésünket határozza meg. Befolyásolhatja a hangulatunkat, a motivációnkat, a memóriánkat, de még az anyagcserénkre és a szemünk egészségére is komoly hatással van. A Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa, dr. Cserháti Zoltán segítségével szedtük össze az alvás és a szem egészsége közötti összefüggéseket.
- Az alvás legmélyebb szakaszában a szem véráramlása fokozódik, ekkor alapvető tápanyagok szállítása és a káros méreganyagok kiürítése zajlik. Ez a folyamat elősegíti a szem különféle sejtjeinek regenerálódását, például alvás közben a szaruhártya felső hámrétegében hámosodás zajlik, valamint a retina különböző sejtjeit sem éri fény, így „nyugalomban” lehetnek – magyarázza dr. Cserháti.
Ilyen látásproblémákat okozhat az alváshiány
Szemszárazság
Alvás közben kevesebb könny termelődik. Ha nem megfelelő a könny mennyisége (és minősége), akkor csökken a szemfelszín hidratáltsága és szemszárazságot tapasztalhatunk, amely napközben fájdalommal, fényérzékenységgel, viszketéssel, bőrpírrel vagy akár homályos látással járhat. Azoknál, akik késő éjjelig monitor előtt ülve dolgoznak, játszanak, és emiatt kevesebbet alszanak, hamarabb kialakulhatnak a szemszárazság tünetei.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szemhéjrándulások, szemgörcs
Az alváshiányhoz kapcsolódó gyakori jelenség a szemizomrángás. Ez a tünet nem fájdalmas, és nem károsítja a látást, azonban nagyon zavaró lehet. Ha alváshiány okozza a problémát, akkor a szemrángás meg fog szűnni, amikor helyreáll a minőségi alvás.
(Nem arteritises) elülső ischaemiás opticus neuropathia (NA-EION)
A tartósan fennálló, súlyos alváshiány, főleg, ha légzéskimaradással társul, akár nagy fokú látóidegfő-gyulladáshoz (például NA-EION) is vezethet. Ez a szembetegség általában közép- vagy idősebb korban fordul elő. Ez az állapot a látóideg károsodását okozza, és részleges vagy teljes látásvesztést is eredményezhet.
Rövidlátás
A világon az emberek mintegy 34%-a rövidlátó, és ez a szám csak egyre nő. A rövidlátás többnyire gyermek- és serdülőkorban alakul ki. Az alváshiány ebből a szempontból is káros lehet a fiatalok látására. Egy tanulmány kimutatta, hogy azoknál a 12-19 éveseknél, akik éjszakánként kevesebb mint 5 órát aludtak, 41%-kal nagyobb volt a rövidlátás valószínűsége, mint azoknál, akik több mint 9 órát aludtak éjszakánként.
Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy az alváshiány okozta a rövidlátásukat, de összefüggés volt megfigyelhető a csökkent alvás és a rövidlátás fokozódása között. Logikus, hiszen azon fiatalok, akik kevesebbet alszanak – például egy videójáték miatt –, több időt ülnek monitor előtt, ami egyértelműen fokozza a rövidlátás kialakulását, progresszióját. Az enyhe rövidlátás ritkán okoz komoly problémákat, de a nagy fokú rövidlátás növelheti a súlyos szembetegségek, például a retinaleválás és a makuladegeneráció kialakulásának kockázatát.
Glaukóma
A zöldhályog általában akkor alakul ki, ha a szem belsejében lévő folyadék nyomása túl magas. A hosszú ideig fennálló magasabb nyomás károsítja a látóideget, és maradandó látásvesztéshez vezet. A kutatók nem tudják biztosan állítani, hogy az alvásproblémának szerepe van a glaukóma kialakulásában, de több tanulmány is összefüggést mutat a kettő között. Egy tanulmány a légzéskimaradással kombinált, tartósan fennálló, súlyos alváshiányt a glaukóma egyik fő kockázati tényezőjének nevezte.
Egy másik tanulmány több ezer 40 év feletti ember alvási szokásait vizsgálta, akik mindannyian glaukómában szenvedtek. Azoknál, akik három óránál kevesebbet, illetve 10 óránál többet aludtak, háromszor nagyobb volt a látóideg károsodásának valószínűsége, mint azoknál, akik minden éjjel körülbelül hét órát aludtak.
Javaslatok a jobb pihenéshez
- A szemünk egész nap dolgozik, az alvás biztosítja azt a néhány órát, amikor valóban szünetet tarthat és feltöltődhet. Azt szokták mondani, hogyha kipihentek vagyunk, másképpen látjuk a világot. A klinikai gyakorlat azt mondatja velem, hogy ez valóban így van! Habár egyes fent említett betegségekkel kapcsolatban olykor ellentmondásos evidenciákat olvashatunk, az azonban vitathatatlan, hogy egyre több olyan kutatás zajlik, amely kiemeli a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás fontosságát szemészeti szempontból is – hívja fel a figyelmet dr. Cserháti Zoltán.
Az elégtelen pihenéssel járó szövődmények elkerülése érdekében gondoskodjunk arról, hogy az alvás prioritás legyen. A megfelelő alvásminőséget segíti, ha csökkentjük a napközbeni koffein- és alkoholbevitelt. Ha nehezen alszunk el, akkor lefekvés előtt meditálhatunk, megihatunk egy csésze kamillateát, vagy használhatunk levendulaillóolaj-tartalmú készítményeket az alvás előtti relaxációhoz. Ha ezek az apró praktikák nem segítenek, akkor érdemes egy alvásklinikát felkeresni, és szakembertől segítséget kérni.
10 évet öregít a testeden, mégis mindennap csinálod - Meglepő eredményre jutott a kutatás
Ez lehet az oka annak, hogy mindig kimerült vagy, és fáradt.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)