Az alkoholizmus 3 stádiuma: hogyan kezdődik, és mikor muszáj orvoshoz fordulni?

Az alkoholfüggőségnek több stádiuma van, amelytől a leszokás sikere is függhet.

Alkoholizmus stádiumai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az alkoholfüggőség nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem fokozatosan, hosszú idő alatt válik egészségügyi veszélyforrássá. Az első időszakokban még nem is láthatók előre a súlyos következmények, ám rengeteg haláleset köthető hozzá évről évre.

A KSH 2017. évi becslései alapján Magyarországon nagyjából 379 ezer fő lehet az alkoholisták száma, ám akadnak olyan szakértők, akik ennél magasabb arányra tippeknek, Zacher Gábor toxikológus szerint például inkább 800 ezer ez a szám, miközben az alkohol évi szinten 30 ezer magyar életét követeli.

Az alkoholizmus stádiumai

Az alkoholizmus kialakulása hosszú folyamat, melyet a szakemberek három stádiumra osztanak. Az első lépcsőfok a korai szakasz, amikor az ember még csak egyszerűen többet iszik a tervezettnél. Az alkohol ilyenkor vigasznak tűnhet a problémák idején, a berögzülő szokás miatt egyre nehezebb megállni az ivást. 

A második stádiumban a hétköznapi életet is kezdi egyre jobban befolyásolni az alkoholfogyasztás, az illető a környezet aggodalmai ellenére sem hagyja abba az iszogatást, más tevékenységeket mellőzni, hanyagolni kezd, és napi programmá válik az ivás. 

A harmadik stádiumban már testi tüneteket okoz a függőség, az alkoholfogyasztás következtében az érintett személy elveszíti érdeklődését más teendők iránt, egyre inkább eltávolodnak a közösségtől. Ilyenkor általában már gyakori kísérletek vannak a leszokásra, ám az elvonás tünetei egyre erősebbek, újra és újra visszaeshet az ember, ha azok megelőzése érdekében a pohár után nyúl.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Elvonási tünetként hányinger, fejfájás, szorongás, izzadás, remegés, rossz közérzet, vérnyomás- vagy pulzusprobléma léphet fel, egyre több a ködös időszak és a kontrollálási nehézség, változni kezd a személyiség. A kiút egyre távolabb kerül, és olyan súlyos betegségek alakulhatnak ki, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, a depresszió, az emésztőrendszeri betegségek és a rák.

Az alkoholizmus típusai

Az alkoholfüggőség legfontosabb tünetei közé tartozik az alkohol kényszeressé váló fogyasztása, a kontroll elvesztése és az ivás nélkül rosszabbá váló hangulat. Bár kezdetben ártalmatlannak tűnhet, ha az ember stressz vagy szomorúság esetén néhány pohár itallal vezeti le a feszültségét, idővel az alkoholizmus még segítséggel is egyre nehezebben lesz legyőzhető.

Az alkoholbetegség nem egyforma lefolyású, ez is több típusra osztható. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns szerint az alkoholizmus első típusa a „szokványos” ivás, amely 10-15 év alatt válik függőséggé, miután a tolerancia egyre nő a szervezetben, így egyre gyakoribbá válik a fogyasztás. A második típusa a szinten tartó ivás, amikor az embernek állandóan meg kell lennie a szükséges bevitelnek. Mivel az illető nem válik látványosan részeggé, a folyamat is alig észrevehető, sokszor csak az elvonási tüneteknél tűnik fel. A harmadik típus a „gépszíjas” ivás, ami kontrollvesztéssel és testi-lelki-anyagi amortizálódással jár.

Alkoholizmus esetén az érintettnek kell beismernie a problémáját, és segítséget kérnie: opciók lehetnek az anonim csoportos terápiák, az egyéni pszichológiai foglalkozások, az addiktológiai, rehabilitációs programok egyaránt, ehhez több elérhetőséget találsz az Egészség- és Családvédő Országos Egyesület listájában.

Májvédő teák

A gyógynövények ereje segíthet a máj regenerációjában is, feltéve, hogy az illető mellette nem fogyaszt nagy mennyiségű alkoholt.

10 gyógynövény, ami serkenti a májműködést: kúraszerűen is érdemes fogyasztani őket

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük