Ilyenek voltak a régi SZOT-üdülők: az étkező piros műbőr székeire ma is sokan emlékeznek
Sokakban máig él az emlék az időszakról, amikor szakszervezeti beutalóval ment a család a nyaralásra.

A Kádár-korszak rendszerében az olcsó családi nyaralás sokak számára egyet jelentett a SZOT-üdüléssel. Az 1948-tól működő Szakszervezetek Országos Tanácsa beutalójával tömegek juthattak el kedvező áron a Balaton, a festői Dunakanyar vagy épp a Mátra nyaralóiba.
A SZOT névleg azért jött létre 1948-ban, hogy a munkások jogait képviselje, persze, a monopolhelyzetben levő szervezet a valóságban inkább a kommunista párt termelési céljainak elérését próbálta biztosítani a lakosság által. Sokaknak mégis a nyaralások nosztalgikus emléke jut eszébe a névről.
A SZOT-üdülők
A SZOT-beutalók lényegét az jelentette, hogy az állam átvállalta a nyaralás költségének jelentős részét, így csak a fennmaradó hányadot kellett kifizetnie a dolgozóknak. A szándék ugyanakkor világos volt, a nyaraló tömegek kevésbé elégedetlenkedtek az ország állapotával, a demokrácia hiányával vagy a vékony pénztárcákkal. A dolgozók és családjaik néhány hete így viszont csinos üdülőkomplexumokban, hangulatos körülmények között telhetett, amit sokan máig a SZOT előnyeként emlegetnek.
(Borító- és ajánlókép: Fortepan / Martin Kornél.)
A kempingezésre is emlékszel? Olvass tovább!
A kempingezés a Kádár-korszakban élte virágkorát, ma is sokan örömmel idézik fel a családi sátrazások emlékét.
Ilyen volt a kempingezés a Kádár-korszakban: mindennel felpakolva indultak neki a kalandnak a családok
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció