Már az év első felében elérhető lesz a vakcina, ami az omikron ellen is hatékony: az ötödik járványhullámhoz értünk
A gyártók már elkezdték az mRNS-technológiára épülő vakcinák fejlesztését.
Már az év első felében elérhető lesz az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatára szabott oltóanyag a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich Intézet (PEI) szerint.
A hatóság vezetője, Klaus Cichutek egy hétfői interjúban elmondta, hogy a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kidolgozott, úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő oltóanyagokkal foglalkozó gyártók már elkezdték az omikronhoz igazított vakcinák fejlesztését, és ezzel a munkával párhuzamosan elindult az új készítmények engedélyeztetési eljárása is.
Néhány hónap, és már lehet oltani az új vakcinával
Az év első felében, legkésőbb júniusban az egész folyamat lezárul, és nemcsak az új készítmény és a forgalmazási engedély lesz meg, hanem az oltási kampányhoz kellő mennyiség is - mondta az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) együttműködő német hatóság vezetője a ZDF országos köztelevíziónak.
Ugyanakkor az még nem teljesen biztos, hogy pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik majd az új oltóanyag - jelezte a PEI vezetője. Mint mondta, "van még egy kis vita" arról, hogy egyszerűen hozzáigazítsák a vakcinát az omikronhoz, vagy kifejlesszenek egy olyan készítményt, amely nem csak ezzel a vírusváltozattal szemben hatékony, hanem szélesebb körben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Klaus Cichutek hangsúlyozta, hogy a világjárvány megállításához egyszerre több intézkedésre, a védekezést szolgáló eszközök kombinációjára van szükség. Bár "reményt ad", hogy az emlékeztető oltások jelentősen erősítik a védelmet az omikron-változattal szemben, továbbra is szükséges például a maszkviselés és a higiéniai szabályok betartása. A járvány elleni küzdelem "többrétegű", vagyis az oltás a védekezési szabályok betartásával együtt vezethet eredményre - mondta a PEI elnöke.
Milyen tünetek jelzik, ha elkaptad az omikron-variánst?
Már a koronavírus-járvány ötödik hullámában vagyunk Merkely Béla szerint.
Milyen tünetek jelzik, ha elkaptad az omikron-variánst? Már tart az ötödik hullám
Már a koronavírus-járvány ötödik hullámában vagyunk Merkely Béla szerint.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)