Meglepő, mitől lesz lyukas a sajt: a legtöbben rosszul tudják
Hogyan kerülnek a lyukak az ementáli sajtba? Nem a szén-dioxid az oka.
Több ezerféle sajt létezik a világban a trappistától a parenyicán át a camembert-ig, és mindegyiknek megvan a maga íze, textúrája, színe alakja, tápértéke. Mégis leggyakrabban a jellegzetes, nagy lyukú, Svájcból származó ementáliként ábrázolják a sajtot.
Az első ementáli a 19. század elején készült a Bern környéki Emmental vidékén. Hazánkban egy Svájccal kötött megállapodás értelmében csak és kizárólag az eredeti recept szerint készült ementáli forgalmazható ezen a néven.
Miért lyukas a sajt?
Talán hallottad már az elméletet, mely szerint az ementáliban lévő lyukak a baktériumok által felszabadított szén-dioxidból származnak. Az Agroscope svájci kutatói azonban megállapították, hogy valójában a sajtkészítés során a tejbe került szénarészecskék állnak a háttérben. Akkor vált gyanússá a dolog, amikor feltűnt, hogy az elmúlt 10-15 évben egyre kisebb és kevesebb lyuk képződik az ementáli sajton.
- A fejés során használt hagyományos vödör eltűnése okozta a különbséget - mondta Regis Nyffeler, az Agroscope szóvivője.
A tudósok ugyanis rájöttek, hogy mivel a sajtkészítés során a nyitott vödröket egyre inkább lezárt fejőgépekkel helyettesítették, ezáltal mind kevesebb mikroszkopikus szénarészecske került a tejbe. A kísérlet során különböző mennyiségű szalmarészecskét szórtak a tejbe, így kiderült, hogy a módszerrel szabályozható a lyukak mennyisége és mérete. Az ementálin kívül még egy másik svájci sajtra, az Appenzellre is érvényes mindez.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Láttál már bolyhos tehenet?
A bolyhos teheneknek több fajtájuk is létezik, míg a skót felföldi marhák inkább borzasak, addig egyes rokonaikat inkább plüss-szerű bunda borítja.
Így néz ki egy bolyhos tehén: ezeknél cukibb képeket ma már nem fogsz látni
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- tudomány
- természet

















