A te Facebook-névjegyed is így van kitöltve? 3 baki, amit a magyarok 10 éve elkövetnek
A Facebook-profiladatok alapján megtalálhatod az ismerőseidet, de sokan hibásan töltik ki a lényeges részeket.
Aki regisztrál a Facebookra, általában azért teszi, hogy kapcsolatot tartson a barátaival, vagy felkutasson olyanokat, akikről régóta nem hallott. Sokat segít, ha az ember pontosan tölti ki az alap adatokat, hiszen így találhatnak rá a legkönnyebben és legegyértelműbben azok, akik őt keresik. Ezzel kapcsolatban azonban számtalan a félreértés.
Sorra vettük a leggyakoribb hibákat, amiket a magyar felhasználók elkövetnek a Facebook-profiladatok kitöltése során. Ha az alábbi dolgok így szerepelnek a névjegyben, félrevezetők lehetnek, és azt is megnehezíthetik, hogy a régi ismerősök egymásra találjanak.
Gyakori hibák a Facebook-profiladatok kitöltésénél
Születési hely
A Facebook Amerikából indult, így talán nem meglepő, hogy a születési hellyel kapcsolatos félreértés egyrészt a fordításból, másrészt a nemzetek szokásai közti különbségekből adódik. Míg a magyar nyelvű változatban ez a rovat Születési helyként vagy Szülővárosként szerepel, angol nyelven Hometown a kitöltendő mező neve.
Ezt a magyarok hajlamosak úgy értelmezni, mint a hivatalos nyomtatványokon szereplő születési helyet, és azt a várost jelölik meg, ahol a kórház található, amelyben világra jöttek. Pedig ebbe a mezőbe valójában az a település írandó, ahol az ember felnőtt, ami az első otthona volt, és ami a származási helye. Hiszen logikus: könnyebben megtalálnak a gyerekkori ismerősök, ha azt a várost adod meg, ahol kicsiként éltél, barátokat szereztél, iskolába jártál, mintha azt jelölöd meg, ahol életed első napjai után hazavittek a szüleid, és talán nem is jártál ott azóta.
Név
Regisztrációkor az űrlapon csak a vezetékvén és a keresztnév megadására van lehetőség, de persze nem minden név áll összesen ennyiből. Sokan ebben a két mezőben próbálják jelezni azt is, hogy mi volt a leánykori nevük, esetleg a becenevüket írják még oda valamilyen megkülönböztető jelzéssel, például zárójelben, vagy idézőjelek közé. Ez sokszor igazi káoszt tud eredményezni, főleg, ha még fel is cseréli a Facebook a vezeték- és keresztnevet, és egy átlátható név helyett létrejön egy kontrollálhatatlan információdömping.
Kevesen tudják, hogy a profil szerkesztésénél egészen aprólékosan és pontosan módosítható a név, mindennek megvan a maga helye. Regisztrációkor érdemes a lehető legegyszerűbben megadni a tényleges, jelenlegi vezeték- és keresztnevet, később pedig a személyes adatoknál az arra kitalált mezőben feltüntetni a születési nevet, a becenevet, a harmadik nevet vagy épp a felhasználónevet, ami a profilra mutató linkben szerepel majd.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Erre a Beállítások és adatvédelem opciónál, a Személyes adatokra kattintva van lehetőség. A profilodat kiválasztva szerkesztheted a neved, felhasználóneved, profilképed vagy avatarod. A Névre kattintva utónevet, középső nevet és vezetéknevet adhatsz meg, vagy tovább mehetsz a Más nevek kezelésére, ahol becenevet és születéskori nevet írhatsz be, és még azt is meghatározhatod, hogy ezek megjelenjenek-e a adatlapodon.
Tanulmányok
Vannak olyan pontok a Facebook-névjegyben, amelyek kitöltése kötelező. Ilyen a név, az e-mail-cím vagy telefonszám, a születési idő, valamint a nem. Ezek láthatóságát módosíthatod később, és elrejtheted az ismerőseid elől. Minden más adat megadása opcionális. Ha valami nem vonatkozik az emberre, elég azt egyszerűen üresen hagyni.
Sokan mindenhová írnak valamit - ha nem jártak főiskolára, odaírják, hogy „nincs”, ha pedig épp nincs munkahelyük, beírják: „sehol”. Erre nincs szükség, mert csak az algoritmust befolyásolja, hiszen ha már van ott valamilyen információ, azt a rendszer létező iskolaként vagy munkahelyként kezelheti. Ha valamit nem szeretnél kitölteni, egyszerűen hagyd üresen - ha kötelező mezőnél jársz el így, a rendszer azt úgyis jelezni fogja, és nem enged tovább.
Olvass tovább! Így kiderítheted, ha valaki belépett a Facebookodra
Még olyankor is beléphetnek illetéktelen betolakodók az ember fiókjába, ha erre semmilyen jel nem utal. A problémára szerencsére van megoldás.
Így kiderítheted, ha valaki belépett a Facebookodra: meg is szabadulhatsz a betolakodótól
Még olyankor is beléphetnek illetéktelen betolakodók az ember fiókjába, ha erre semmilyen jel nem utal. A problémára szerencsére van megoldás.
ElolvasomFotók: Getty Images