A 4 legszebb hagymás növény amatőröknek

Tévhit, hogy le kell mondaniuk a virágoskertről azoknak, akik lakásban laknak. Eláruljuk, hogy töltsd meg tavasszal otthonod!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár még próbálkozik a tél, a tavasz kétségtelenül a küszöbön van a maga meleg napsugaraival, finoman lengedező szellőivel és illataival.

Már csak a növények feléledésére kell egy kicsit várni, ám ha nem vagy egy türelmes típus, ráadásul nem adatott meg, hogy családi házban lakj, akkor akár a lakásodban is megsürgetheted őket!

Ehhez pedig nincs is másra szükség, mint egy hatalmas ládára vagy néhány kisebb cserépre, illetve hagymás növényekre, ezeket ugyanis a lakásban is nevelgetheted. Hogy nem értesz hozzájuk? Segítünk! Itt az öt legegyszerűbben nevelhető, ráadásul gyönyörű hagymás növény!

Egy 2000 éve illatozó szépség: a jácint

Az Európában a középkor óta ismert növényt egyes források szerint már kétezer évvel ezelőtt is kedvelték finom illatáért.

Az első tavaszi növényekkel együtt bújik elő, virágaiban pedig március és május között hat hétig gyönyörködhetsz, amelyek akár fehérben, akár kékben, rózsaszínben, pirosban vagy éppen sárgában pompázhatnak.
A jácinttal kapcsolatban azonban fontos tudni, hogy a napos helyet és a laza, jó vízelvezetésű, közepes tápanyagtartalmú talajt kedveli, amelybe érdemes hagymáinak ültetésekor egy kevés érett trágyát keverni, ha azt szeretnéd, hogy gazdagon hozzon virágokat. Az elültetett hagymát először hűvös, sötét helyre tedd, és rendszeresen öntözd, amíg néhány héten belül elő nem bújnak a rügyek. Ekkor keress számára egy napos, melegebb helyet a szobában, és rendszeresen öntözgesd: hamarosan az egész otthonodat betölti majd finom illata!

Tudtad?
A hagymás, gumós és hagymagumós növények tartalék tápanyagaikat raktározzák el hagymájukban és gumójukban, mely így biztosítja számukra a folyamatos tápanyagellátást.

Egy könnyen nevelhető hírnök: a nárcisz

A nárcisz az önimádat jelképe - legalábbis a görög mitológia szerint.
A mediterrán eredetű hagymás növény igen kedvelt dísze a tavaszi kerteknek, ráadásul legalább harminc fajtája létezik, így van miből válogatni, ha egy kis tavaszt szeretnél csempészni az otthonodba.

De egyébként is érdemes a nárciszt választani, hiszen egy hagymából három-négy szár is kifejlődhet fodros szélű, színes virágokkal, amelyek márciustól májusig illatoznak.
Szépségén túl az is mellette szól, hogy a legkönnyebben nevelhető növények közé tartozik: talajban nem válogat, bár meghálálja a jól előkészített földet. A napot viszont más hagymás társaihoz hasonlóan imádja, de szórt fényben és félárnyékos helyen is szépen fejlődik. Ültetésénél ügyelni kell viszont arra, hogy ne kerüljenek túl mélyre, inkább csak annyira, hogy felső részük kilátszódjon a talajból. Ültetés után érdemes gyakran öntözni, amikor pedig a rügyecske előbújik, akkor azt permetezni, és locsolni csupán módjával. Néhány hét múlva így a virágjában is gyönyörködhetsz majd!

Jó, ha tudod!
Ahhoz, hogy tavasszal a saját hagymás növényeid virágában gyönyörködhess, általában már ősszel el kell ültetned őket, ám akkor sem kell kétségbe esned, ha ezt nem tetted meg. A nagyobb virágboltokban, de legfőképpen a kertészetekből bármikor beszerezhetsz néhányat, amelynek otthon folytathatod a nevelgetését, így a virágait már úgy élvezheted, mint a saját kezed munkáját.

Az örök tavaszi kedvenc: a tulipán

A tulipán sokáig úgy élt a köztudatban, mint az egyik legrégebbi, ősi magyar növény, pedig hazánkban csupán a 17. században terjedt el.

A tulipán eredetileg Perzsiából származik, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a neve, amely eredetileg turbánt jelent.
Ennek ellenére a tulipán az egyik legkedveltebb tavaszi növényünk, amelynek szépségében ráadásul nemcsak vágott formájában, hanem cserépben is gyönyörködhetsz. Ehhez pedig csupán néhány dologra kell ügyelned ahhoz, hogy március és május között élvezhesd csodás virágainak látványát. Például fontos tudnod, hogy előző társaihoz hasonlóan a napos helyeket kedveli, és talaj tekintetében is előnyben részesíti a laza, jó vízelvezető képességű, de szerves tápanyagban gazdag változatot.
Ha virágokra vágysz, akkor érdemes nagyobb átmérőjű hagymákat választanod a hajtatáshoz, ezeket pedig csak olyan mélyre ültetni a földben, hogy felső csúcsuk kikandikáljon. Ezek után ügyelj arra, hogy folyamatosan meleg, napos helyen tartsd, ha azt szeretnéd, hogy gyönyörű és egészséges virágokat hozzon.

Egy szinte igénytelen: a nőszirom

Ha nemcsak tavaszi hangulatra vágysz a lakásban, hanem annak is örülnél, ha mindezért nem kellene túl sokat tenned, akkor talán nem is érdemes más növényt választanod, mint a nőszirmot, vagy más néven az íriszt.

Ez a gyönyörű, tavasszal virágzó növény ugyanis az igénytelenebb fajták közé tartozik, ám napfényre nagy szüksége van ahhoz, hogy gyönyörű, formás és egészséges virágokat hozhasson.
A talaj tekintetében elsősorban a laza, jó vízelvezető és - nitrogénszegény, kalciumot és foszfort egyenlően tartalmazó - tápanyagban gazdag változatot kedveli, sőt, ha már ültetéskor ilyenbe kerül, akkor azt gazdag virágokkal hálálja meg - hagymáit szintén érdemes közvetlenül a földfelszín alá ültetni.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ekkor fontos, hogy alaposan megöntözd, ám a továbbiakban csupán alkalmanként igényli, de ha nem az erkélyen tartod, akkor arra ügyelj, hogy soha ne száradjon ki túlságosan a talaja, ám ne is pangjon benne a víz.

Jó, ha tudod!
Az írisznek nemcsak virágainak formáját és színét tekintve létezik több fajtája: botanikailag is alapvetően két csoportra osztják őket. Az egyik a gyöktörzses változat, a másik pedig a hagymás - ez utóbbiak közé tartozik többek között az angol, a holland és a spanyol írisz is.
Ezt is szeretjük