Miért kezelik a szülést betegségként? Az otthonszüléssel kapcsolatos tévhitek ma is sok nőt megijesztenek

A legtöbb fiatal nő számára a szülés gondolatához még mindig inkább a félelem, a fájdalom és a lehetséges komplikációk képei társulnak, miközben sokkal ritkábban kerül szóba az az oldal, amely felszabadító, erőt adó és akár mélyen meghatározó, spirituális élményként beszélne róla.

A filmekben és a médiatartalmakban a szülés túlnyomórészt stresszes, rohanással és fájdalommal teli eseményként jelenik meg, nem pedig békés, meghitt, az élet természetes folyamataként. Ezek az ábrázolások pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy sokan ma is inkább egy „kezelendő állapotként” tekintenek a szülésre, amelyet gyógyszerekkel és különféle beavatkozásokkal lehet – vagy kell – végigcsinálni.

Hogyan beszélünk az otthonszülésről és a kórházi szülésről?

Ez a fajta kommunikáció azt is magában hordozza, hogy egy nő csak orvosok garmadája között, egy steril szobában hozhatja biztonságosan világra a gyermekét – az otthonszülés pedig „spiri hippiknek való” választás, akik merő önfejűségből nem akarnak kórházba vonulni.

A valóságban azonban azt látjuk, hogy nők tömegei számolnak be rendkívül megterhelő szüléstörténetekről, ahol abúzus érte őket, a gondozók vagy orvosok lekezelően bántak velük, elkicsinyelték a fájdalmukat, vagy nem tájékoztatták őket arról, mi történik velük. A Hoztam e világra csatorna történeteiben bátor magyar anyukák osztják meg saját élményeiket, amelyek kapcsán óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon tényleg szükség van arra, hogy a szülésre egy műtétként, beavatkozásként tekintsünk? Arra az életeseményre, amelyet évszázados hagyományok, tudás és praktikák kísérnek – többek között a bábai gondozás és a szabadszülés hagyománya.

A természetes megoldások negatív értelmezése és gyakori leértékelése sajnos a közbeszéd része, miközben ezek az állítások sok esetben nem tényeken, hanem meggyőződéseken alapulnak. Eközben a szülést a modern orvostudomány részben iparággá is formálta – amelynek létjogosultsága természetesen vitathatatlan, ugyanakkor nem minden szülés igényel beavatkozást vagy orvosi ellátást.

Ina May Gaskin otthonszülési statisztikái

Ina May Gaskin – a bábaság úttörő alakja – évtizedek statisztikáival, tapasztalataival és tudásával az otthonszülés mellett érvel. Könyvében, az Útmutató a szüléshez című könyvében 2028 szülés adatai alapján (1970 és 2000 között vezetett statisztikák) az otthonszülések 95,1%-a otthon zárult, míg a sürgősségi kórházba szállítások aránya 1,8% volt. A császármetszések aránya 1,4% volt (ebből az első szülők aránya 61%), fogóműtétes beavatkozás 0,5%-ban történt, a császármetszés utáni sikeres hüvelyi szülések pedig 108 esetből 106 alkalommal sikeresek voltak.

Magyarországon ezzel szemben a kórházi szüléseknél 2025-ben a császármetszések aránya 42,55% volt az állami szülészeti intézmények adatai alapján. A WHO által ajánlott arány 15%. A programozott császármetszések leggyakoribb okai között szerepel a farfekvés, a korábbi császármetszés, valamint a nem megfelelően haladó tágulási folyamat. 

Az első szüléseknél a gátsérülések arányát tekintve 68,8%-ban sértetlenül zajlott a szülés, 19,1%-nál első fokú, 11,5%-nál másodfokú sérülés történt, míg a harmad- és negyedfokú gátrepedések aránya nem haladta meg az 1%-ot. Az ikerterhességek mindegyike hüvelyi úton zajlott, és egyetlen anya sem vesztette életét a 2028 szülés során. Élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség miatt bekövetkezett újszülöttelhalálozás 0,2%-ban, újszülöttkori halálozás pedig 0,39%-ban fordult elő.

A nők 29%-a evett és ivott szülés közben (míg ezt egyes kórházakban ma is nem engedik). Kiemelendő továbbá, hogy az otthonszülő anyák mindössze 1%-a számolt be szülés utáni depresszióról. 

A felesleges beavatkozások kapcsán fontos megemlíteni még, hogy Ina May Gaskin írásai szerint a vajúdás mesterséges gyorsítására adott oxitocin szintén gyakran előforduló indokolatlan beavatkozás, amely fokozhatja a fájdalmat és intenzívebb, nehezebben kontrollálható méhösszehúzódásokat okozhat. Ez nemcsak fizikailag megterhelőbbé teheti a szülést, hanem növelheti a további beavatkozások (például epidurális érzéstelenítés vagy sürgősségi császármetszés) esélyét is, miközben csökkentheti a szülés természetes ritmusának érvényesülését.

A könyvben részletesen bemutatja azt a spirálisan működő kórházi rutint, amely már az első beavatkozásnál elindul, és amelyben gyakorlatilag egymást követik az újabb és újabb procedúrák. Ezek többsége elkerülhető lenne, ha az anyák több időt, figyelmet és türelmet, de legfőképpen szabadságot kapnának abban, hogyan szeretnének vajúdni. A témában írt cikkünkben részletesen kifejtjük, hogy milyen káros hatásai lehetnek az oxitoncin beadásának. 

A WHO a császármetszések növekedéséről és a nőközpontú szülészeti ellátás szükségességéről

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2021-es kutatása szerint a császármetszések száma világszerte tovább növekszik, és jelenleg az összes szülés több mint egyötödét (21%) teszi ki. A kutatás megállapítása szerint ez az arány az elkövetkező évtizedben is tovább fog emelkedni, és 2030-ra az összes szülés közel egyharmada (29%) várhatóan császármetszéssel fog történni.

Bár a császármetszés elengedhetetlen és életmentő műtét lehet, orvosi indok nélkül elvégezve felesleges kockázatnak teheti ki a nőket és a csecsemőket rövid és hosszú távú egészségügyi problémák szempontjából.

- A császármetszések elengedhetetlenek az életmentéshez olyan helyzetekben, amikor a hüvelyi szülés kockázattal járna, ezért minden egészségügyi rendszernek biztosítania kell, hogy minden nő időben hozzáférjen ehhez, ha szükséges – mondta Dr. Ian Askew, a WHO Szexuális és Reproduktív Egészségügyi és Kutatási Osztályának igazgatója, valamint az ENSZ közös programjának, a HRP-nek a vezetője. Hozzátette: „De a jelenleg elvégzett császármetszések nem mindegyike orvosi okokból szükséges. A felesleges sebészeti beavatkozások károsak lehetnek mind a nő, mind a csecsemő számára.”

A császármetszés elengedhetetlen lehet olyan helyzetekben, mint a hosszan tartó vagy akadályozott vajúdás, a magzati distressz, vagy ha a baba rendellenes helyzetben fekszik. Ugyanakkor, mint minden műtét esetében, kockázatokkal is járhat. Ezek közé tartozik a súlyos vérzés vagy fertőzés kockázata, a szülés utáni lassabb felépülés, a szoptatás és a bőrkontaktus késleltetése, valamint a jövőbeli terhességek során fellépő szövődmények megnövekedett valószínűsége.

Folyamatosan nő a császármetszések aránya 

A császármetszések aránya világszerte emelkedik, bár nem egyenletesen, és a növekedés várhatóan folytatódik. Jelentős eltérések vannak a nők császármetszéshez való hozzáférésében attól függően, hogy a világ melyik részén élnek. A legkevésbé fejlett országokban a nők körülbelül 8%-a szül császármetszéssel, míg Szubszaharai Afrikában csak 5%, ami aggasztóan alacsony hozzáférést jelez ehhez az életmentő műtéthez.

Ezzel szemben Latin-Amerikában és a Karib-térségben az arány az összes szülés 40–43%-át is eléri. Öt országban (Dominikai Köztársaság, Brazília, Ciprus, Egyiptom és Törökország) a császármetszések száma ma már meghaladja a hüvelyi szülésekét.

Világszerte a császármetszések aránya az 1990-es években mért körülbelül 7%-ról mára 21%-ra emelkedett, és a jelenlegi évtizedben várhatóan tovább fog növekedni. Ha ez a tendencia folytatódik, 2030-ra a legmagasabb arányok valószínűleg Kelet-Ázsiában (63%), Latin-Amerikában és a Karib-térségben (54%), Nyugat-Ázsiában (50%), Észak-Afrikában (48%), Dél-Európában (47%), valamint Ausztráliában és Új-Zélandon (45%) lesznek – derül ki a kutatásból.

A szülés középpontjában a nők igényeinek és szükségleteinek kell állnia

A császármetszések magas arányának kezeléséhez minőségi, nőközpontú ellátásra van szükség. A császármetszések arányának okai országonként és az egyes országokon belül is jelentősen eltérnek. A kiváltó tényezők között szerepelnek az egészségügyi szektorra vonatkozó politikák és finanszírozás, a kulturális normák, a felfogás és a gyakorlat, a koraszülések aránya, valamint az egészségügyi ellátás minősége.

A WHO nem konkrét célértékeket javasol, hanem hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a terhesség és a szülés során minden nő egyedi igényeire összpontosítsanak.

- Fontos, hogy minden nő beszélhessen az egészségügyi szolgáltatókkal, részt vehessen a szüléssel kapcsolatos döntéshozatalban, és megfelelő információkat kapjon, beleértve a kockázatokat és az előnyöket is. Az érzelmi támogatás a minőségi ellátás kritikus eleme a terhesség és a szülés során – mondta Dr. Ana Pilar Betran, a WHO és a HRP orvosi tisztviselője.

Hogyan csökkenthető ez az arány? 

A WHO néhány nem klinikai intézkedést javasol, amelyek csökkenthetik a császármetszések orvosilag indokolatlan alkalmazását a magas színvonalú és tiszteletteljes ellátás általános keretein belül.

Olyan oktatási beavatkozások, amelyek aktívan bevonják a nőket a szülés tervezésébe, például szülésre felkészítő műhelyek, relaxációs programok és – igény szerint – pszichoszociális támogatás azok számára, akik félnek a fájdalomtól vagy szoronganak. Az ilyen kezdeményezések végrehajtásának magában kell foglalnia a folyamatos nyomon követést és értékelést.

A bizonyítékon alapuló klinikai irányelvek alkalmazása, az egészségügyi intézményekben végzett császármetszések gyakorlatának rendszeres ellenőrzése, valamint az eredményekről az egészségügyi szakembereknek nyújtott időszerű visszajelzés.

A bemutatott adatok és tapasztalatok alapján jól látszik, hogy a szülés megítélése erősen függ attól, milyen szemléletben és környezetben történik a gondozása. A túlzott orvosi kontroll és a rutinszerű beavatkozások mellett gyakran háttérbe szorul a női test természetes működésébe vetett bizalom és a személyes élmény. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a szülés nem egységes forgatókönyv, hanem egyéni helyzetek sora, ahol a biztonság és a tudatos, tájékozott döntéshozatal kell, hogy a középpontban álljon.

Képek: Getty Images Hungary

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• szülés
• születés
• babavárás
• várandós
• női test
• statisztika
• Gyerek