Ingyen pszichológus: hol és hogyan lehet igénybe venni?

A pszichológusok nagy hányada a privátszférában dolgozik, és borsos árat kérnek egy-egy ülésért, amit nem mindenki engedhet meg magának.

GettyImages-1301448265
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A pszichológustól való segítségkérés ma már nem számít tabunak itthon sem. Csakúgy mint a testnek, a léleknek is olykor segítségre van szüksége. 

A jelenlegi helyzetben pedig egyre többen érezhetik, hogy mentálisan nincsenek a topon, szoronganak, esetleg depresszió tüneteit tapasztalják.

Ingyenesen fellelhető pszichológusok

Legtöbb esetben a lakóhelyhez tartozó pszichiátriai szakrendelésen vagy családsegítő központban fellelhetőek pszichológusok. Előbbin klinikai szakpszichológusokat alkalmaznak, akik hosszú éveken át tanultak, hogy megszerezzék ezt a címet, és mély tudásuk van az emberi pszichéről. A hátránya ezen intézményeknek, hogy telítettek, így előfordulhat, hogy sokat kell várni az első ülésre, és az is, hogy nem tudja az ember olyan gyakran igénybe venni a szolgáltatást, mint egy magánrendelésen.

GettyImages-1314007131
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

Vannak helyek, ahova háziorvosi beutalóval lehet csak elmenni, de van ahol enélkül is el lehet kezdeni az üléseket. Ha a fent említett intézményekben nem lenne pszichológus, akkor érdemes megkérdezni, hogy van-e a gyógyszeres kezelésen kívül másfajta szolgáltatás, ami igénybe vehető, mint például mentálhigiénés szakember, szocioterapeuta, akinek van kapacitása egyéni személyes beszélgetésekre, vagy például van-e olyan segítő csoport, amihez lehet csatlakozni. 

Az alábbiakban szerepel néhány olyan, budapesti székhelyű intézmény, ahol tb-alapon igényelhető segítség: Tündérhegy; SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikaSOTE Pszichoszomatikus szakrendelőSzent Rókus kórház mentálhigiénés szakrendelés.

Alternatívák 

Érdemes az embernek helyi lehetőségek után kutatni. Van, ahol egy mentálhigiénés szemléletű lelkész tud sokat segíteni, vagy például egy olyan, családsegítő központokban dolgozó, csoportvezető szociális munkás, aki jó pszichológiai érzékkel rendelkezik. Ezek nem helyettesítik a szakmai segítséget, de lelki biztonsági hálót képezhetnek, és rengeteget tudnak tenni azért, hogy az ember túljusson egy-egy nehéz életszakaszon vagy problémán.

GettyImages-1316470177
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

A telefonos lelkisegély kiváló lehetőség lehet, ha valakinek azonnal érzelmi segítségre van szüksége. Ingyen és 0-24 órában lehet hívni a vonalat, mely a 116-123 telefonszámon érhető el. Itt önkéntesek dolgoznak, akik többnyire nem pszichológusok, hanem olyan laikusok, akik maguk is keresztülmentek nehéz élethelyzeteken, és segíteni szeretnének másoknak. De nincs ok aggodalomra, mert csak azok dolgozhatnak ott, akik komoly szűrésen és képzésen vesznek részt, mielőtt beülnének a vonal túlfelére segíteni. Egy hívásra szólnak a beszélgetések, azaz a legközelebbi betelefonálásnál már valószínűleg más veszi fel a telefont. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Léteznek önsegítő csoportok is, melyben a résztvevők nem szakemberek, hanem hasonló élethelyzetekben lévő egyének, akik egymást segítik történetük megosztásával. Leghíresebb az Anonim Alkoholisták csoportja, de a beszédzavarokkal élők számára is létezik önsegítő csoport. Érdemes körbenéznie az embernek, hogy van-e az ő specifikus problémájával kapcsolatos önsegítő szerveződés.

Ha valaki gyermekként vagy diákként igényelne segítséget, könnyebb helyzetben van. A legtöbb egyetemen már léteznek hallgatók számára elérhető ingyenes pszichológiai tanácsadások. Ami a gyermekeket illeti, gyermekjóléti szolgálatok pszichológusaitól tudnak szülők segítséget kérni, de jelezhetik a problémát a gyerekorvosnak, illetve a védőnőnek. Ezenkívül gyakran óvodákban is elérhető egy-egy szakember. 

10 módszer, ami csökkenti a stresszhormon szintjét

Bár ezek a módszerek egyes pszichológiai problémákra nem hoznak megoldást, rengeteg gondot meg lehet előzni vele, és segítenek teljesebb életet élni. 

10 módszer, ami csökkenti a stresszhormon szintjét: kutatások támasztják alá

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képes forrása: Getty Images

Ezt is szeretjük