Visszalépett Fenyő Iván a Sztárboxtól: ezért nem vállalja mégse a műsort

Fenyő Iván az első negyeddöntőben jelentette be Szujó Zoltánnak, hogy visszalép.

Fenyő Iván visszalépett a Sztárboxtól
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Fenyő Iván nem száll ringbe idén a Sztárboxban, ezért lépett vissza a 46 éves színész.

Fenyő Iván visszalépett a Sztárboxtól

Váratlan fordulat a 2025-ös Sztárboxban, Fenyő Iván bejelentette, hogy sérülés miatt nem tud ringbe szállni az idei évadban. A színész a férfi könnyűsúly mezőnyben indult volna, ahol elsőként Ördög Tiborral, vagyis Csipával küzdött volna meg, ám az élet közbeszólt.

A 46 éves sztár az első negyeddöntő élő adásában vallotta be, hogy nem vállalhatja a szereplést. Mint elárulta, három héttel korábban egy edzésen érte szerencsétlen ütés, amely komoly következményekkel járt.

– Oldalra ment el az orrom, ömlött a vér, nem akart elállni. Kórház. Vissza kellett tenni, kellett csinálni egy kisebb műtétet. Bent kellett feküdnöm két napig a kórházban. Utána két hétig gipszet kellett hordanom az orromon, meg a fejemen. Múlt héten vették le. Nyolc hét ennek a gyógyulása - mondta Szujó Zoltánnak.

Fenyő Iván hozzátette, nagyon csalódott, hogy így alakult, hiszen rengeteg edzés és kemény felkészülés van benne, ám jelenleg futni sem tud, nemhogy bokszolni.

Egyelőre nem tudni, ki áll majd be Csipa ellen a könnyűsúlyú mezőnyben, az RTL azonban hamarosan bejelenti a pótlást. Annyi biztos, hogy Fenyő Iván távozása nagy érvágás a Sztárbox idei évadának, hiszen a közönség kíváncsian várta volna, hogyan teljesít a színész a ringben.

Az első menetben véget ért a férfi nehézsúlyú mérkőzés a Sztárboxban: egyik versenyző bedobta a törölközőt

PSG Ogli és Molnár Gusztáv mérkőzött meg egymással.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük