Tömeges ételmérgezés: hányással és hasmenéssel került kórházba sok gyerek az országban
A Heim Pál Gyermekkórház közleményt adott ki.
Több lap is arról számolt be, hogy ételmérgezésre jellemző tünetekkel kerültek kórházba gyerekek az országban. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet közleménye szerint tömeges ételmérgezés állhat a dolog mögött.
Tömeges ételmérgezés
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet közleményében az alábbiak olvashatók:
"A sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban megerősítjük, hogy több nevelési és oktatási intézményből tegnap délutántól folyamatosan érkeznek gyermekek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe hányásos, hasmenéses panaszokkal, valamint dehidratációs (kiszáradásos) tünetekkel, feltehetően ételmérgezés következtében.
Intézetünk mindkét kórháza, az Üllői úti központi és a Madarász utcai gyermekkórháza zökkenőmentesen fogadta és látta el az eddig beérkezett 47 gyermeket, akik 1 és 14 év közötti életkorúak, infúziót igényeltek, állapotuk jelenleg stabil.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet az ország kijelölt toxikológiai és infektológiai központja, valamint országos járványkórházként teljes felkészültséggel működik. A folyamatosan érkező gyermekek ellátása szervezetten, szakmailag magas színvonalon zajlik, intézményünk minden szükséges személyi és tárgyi feltétellel rendelkezik a folyamatosan érkező betegek biztonságos fogadásához és kezeléséhez.

Szeretnénk megnyugtatni a szülőket, hogy orvosaink és ápolóink mindent megtesznek a gyermekek gyors felépülése érdekében. A kórházi ellátás a megszokott rendben, zavartalanul folyik, és szükség esetén további kapacitások bevonására is felkészültünk.
A szülőknek elsődlegesen arra kell figyelniük, hogy a gyermek elegendő folyadékhoz jusson, hiszen a hányás és hasmenés gyors kiszáradáshoz vezethet. A folyadékot lehűtött állapotban kis kortyokban érdemes adni, víz, enyhén cukrozott tea vagy speciális rehidráló oldat formájában. Szoptatott csecsemő esetén a szoptatást semmiképp sem szabad megszakítani, az anyatej ilyenkor különösen fontos.
Könnyű és vegyes étrendet (nem zsíros és puffasztó) lehet adni, amíg a bélrendszer helyre nem áll. Fontos, hogy a gyermek pihenjen, maradjon otthon, és ne menjen közösségbe, amíg tünetei fennállnak. A szülők figyeljék a kiszáradás jeleit, például kevesebb vizelet, száraz száj, aluszékonyság, és ha ezek megjelennek, azonnal forduljanak orvoshoz. Orvosi vizsgálat akkor is indokolt, ha a tünetek súlyosak, a gyermek nem tud inni, vagy véres széklet jelentkezik.
Hasznos, ha a szülők feljegyzik, mikor kezdődtek a panaszok, és milyen gyakori a hányás, illetve a hasmenés, mert ez segíti a diagnózist. A legtöbb esetben megfelelő folyadékpótlással, pihenéssel és kímélő étrenddel a gyermek néhány nap alatt teljesen felgyógyul.
Intézetünk Sürgősségi Centruma az Üllői út 86. I. bejáraton keresztül folyamatosan fogadja a szüleikkel érkező beteg gyermekeket."
Ráfázik, aki nem intézi ezt el ma délután kettőig: utána nem lesz rá alkalma
A leállás nemcsak az online ügyintézést érinti.
ElolvasomA képek illusztrációk, forrás: Getty Images Hungary
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















