Máig látszik arcukon, de gyönyörűek: megrázó képeken a stroke-túlélők

Paralízis nyomai látszanak az arcukon, mégis rengeteg érzelmet fejeznek ki.

Stroke után

Az agyi érkatasztrófa vagy stroke - a köznyelvben gyakran agyvérzés - tünetei közé tartozik a szédülés, a beszédzavar, a látászavar és az értelemzavar mellett az érzés- és mozgáskiesés, a test vagy az arc jellegzetes, féloldali bénulása is, melyek, attól függően, időben érkezik-e a segítség és a szakszerű kezelés, múló jellegűek és maradandóak is lehetnek.

Maradandó tünet esetén is számos árnyalata létezik annak, milyen mértékben érintett az arc, emellett nem is mindig feltétlenül stroke az okozója a bénulásnak, könnyen lehet például, hogy tumor, baleset, Bell-féle bénulás vagy idegrendszeri károsodás következményét jelenti.

A stroke után is szép lehet egy arc

Sage Sohier fotós 2008 óta örökít meg olyan embereket, akiknek arca valamely fent felsorolt okból kifolyólag részlegesen lebénult. A fotókat egy bostoni klinika orvosainak és pácienseinek bevonásával készítette, legtöbbször azelőtt, hogy a problémára kezelést kaptak volna. A fotós célja az volt, hogy megmutassa, milyen gyönyörűek ezek az emberek, és arcuk így is mennyi érzést képes kifejezni, azon túl, hogy magukon hordozzák az ember sebezhetőségének mementóját is. Nézd meg a képeket a stroke és más esetek túlélőiről!

Idős hölgy arcának féloldali bénulásával. Kedvességet sugároz a kép.
Fotó: Sage Sohier
A kék szemű férfi feleségével látható a képen. Szép, ahogy a fotón egyszerre jelenik meg a férfi sebezhetősége és a házastárs támogatásának ereje.
Fotó: Sage Sohier
Ha csak arcának egészséges részét nézzük, egyértelműen mosolyog a fiatal nő.
Fotó: Sage Sohier
Egyáltalán nem tűnik furcsának az arc, sokkal inkább sugárzik róla nyugalom és szépség.
Fotó: Sage Sohier
Mindegyik fotó nagyon személyes.
Fotó: Sage Sohier
Az arc bénulásának problémája sajnos a gyermekeket sem kíméli.
Fotó: Sage Sohier
Ennek a kislánynak az arcán szinte nem is látszik, hogy bármiben más volna.
Fotó: Sage Sohier
Bűbájos a kisfiú arca.
Fotó: Sage Sohier
A tünetek nem feltétlenül maradandóak, fizioterápiás és sebészi megoldások is léteznek enyhítésükre.
Fotó: Sage Sohier
A képekből könyv is megjelent About Face címmel, mely azt jelenti, az arcról.
Fotó: Sage Sohier

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük