Laposabbá teszi a hasat, megszabadítja a testet a zsigeri zsírtól: hamar meglátszik ennek a módszernek az eredménye
Nagyon hatékony módszert fedeztek fel a kutatók, ami még a makacs hasi zsír ellen is beválik.
A makacs hasi zsírpárna sokak "ellensége", és néha úgy tűnhet, hogy semmilyen módszer nem elég hatásos ahhoz, hogy meg lehessen tőle szabadulni. Természetesen ez nincs így.
Egy 2022 szeptemberében végzett átfogó kísérlet során azt kutatták tudósok, hogy mi lehet az a módszer, amitől tényleg fogy az ember még a hastájékról is - javarészt a mozgás és az étrend függvénye, de nem akárhogyan.
A hasi zsír eltüntetése
Nemrég kiderült az, hogy a napi öt étkezés mint népszerű nyugati trend korántsem olyan egészséges, mint azt korábban hitték. Helyette az étkezések között eltelt időre kellene helyezni a fókuszt, és ezt támasztotta alá a jelenlegi cikkben taglalt, Norvégiában végzett kutatás is. Eszerint egyfajta időszakos böjtölést érdemes végezni, tehát hogyha a nap 24 órájából csak 10-ben eszik az ember, és például este 18 és másnap reggel 8 óra között már nem.
A tanulmány szerint ezt érdemes magas intenzitású intervallumedzéssel (HIIT) kombinálni. A kutatás során a résztvevők azt ehettek, amit csak akartak, de az összes kalóriabevitelüknek 10 órás időablakon belül kellett megtörténnie.
A vizsgálatban 131 nő vett részt, és összesen hét héten át figyelték meg őket. Három csoportra osztották az alanyokat, az egyiküknél a hagyományos étkezési szokásaik mellé hetente háromszor 35 perces HIIT-edzést végeztettek, a másik csoportnál kombinálták a HIIT-edzést az időszakos böjtöléssel, és a harmadik, a kontrollcsoport pedig egyszerűen azt ette, és úgy mozgott, ahogy megszokta. A legjobb eredményt a második, azaz a kombinált csoportnál figyelték meg a kutatók.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A kombinált csoport résztvevőinél jelentősen csökkent a vércukorszint, és a súly-zsírtömeg, és zsigeri zsírcsökkenésük is csaknem kétszerese volt, mint a másik két csoportban. Még az oxigénfelvételük is javult - mondta a kutatás egyik vezetője a Norwegian SciTech News oldalán.
Más kutatások is bizonyították már, hogy különösen a hasi zsír csökkentésénél csak az edzéssel lehet látványos eredményeket elérni. Hogyha valaki testmozgás nélkül fogy, azzal izomtömeget is a veszít, amivel egyúttal lassul az anyagcseréje is. Éppen ezért jó döntés az időszakos böjtölést HIIT-edzéssel kombinálni, ami gyorsan javít az egészségi állapoton, és hamar beindítja a fogyást is.
Olvass tovább: ez a 8 ital segít a hasi zsír csökkentésében
Összegyűjtöttük azokat a házilag is elkészíthető italokat, melyekkel a legtöbbet teheted a hatékonyabb zsírbontásért.
8 ital, ami segít a hasi zsír csökkentésében: ha lefekvés előtt iszod, még hatásosabb
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!