Hogy válthatod ki a gyógyszert a nagymama helyett? Elmondjuk, mikor segít az e-recept, és mikor nem
Az e-recept kiváltása a hozzátartozóknak is lehetséges a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések értelmében.
Az új koronavírus-járvány a 65 év feletti korosztályba tartozókra és a krónikus betegségben szenvedőkre fokozottan veszélyes, ezért nagyon fontos, hogy a megelőzés érdekében otthon maradjanak, és a háztartásban élőkön kívül lehetőleg senkivel ne érintkezzenek közvetlenül.
A március 28-ától érvénybe lépett kormányrendelet értelmében ezért 9 és 12 óra közötti időszakra korlátozták számukra a boltok látogatási idejét, és már több civil kezdeményezés is arra buzdított, hogy a fiatalok lehetőségeikhez mérten tartsák otthon a nagyszülőket, szomszédokat, rokonokat. A bevásárlás mellett a patikai látogatásban, a gyógyszerek kiváltásában is fontos segítséget nyújthatnak.
Bárki kiválthatja az e-receptet
Miután március közepén kihirdették a veszélyhelyzetet az országban, módosultak az e-recept kiváltásának feltételei is. A jelenlegi helyzetben a Magyar Közlönyben leírtak alapján bárki kiválthatja ismerőse, rokona vagy akár szomszédja gyógyszerét is, csak rendelkeznie kell a beteg TAJ-számával, és a megbízottnak is tudnia kell igazolnia személyazonosságát.
Papíralapú recept tehát nem szükséges, ahogy meghatalmazás sem, az átvevőnek csupán a patikában közölnie kell a beteg TAJ-számát, és igazolnia kell magát, hogy a gyógyszertárak elektronikusan rögzíthessék az átvevő személy adatait. Az e-recept alapján így átvehetők a felírt gyógyszerek.
A stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek felírása a rendelet értelmében megtörténhet az orvos-páciens személyes találkozója nélkül, a háziorvosok országszerte távkonzultációval - telefonon vagy e-mailben - segítenek a betegeknek. Az orvos által a számítógépes úton felírt gyógyszer az EESZT-rendszerbe, az úgynevezett Térbe kerül, ahonnan bármelyik patikában lekérdezhető lesz a recept. Új, eddig nem szedett gyógyszer rendelése azonban természetesen továbbra sem lehetséges személyes találkozó nélkül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezenfelül természetesen az orvostól kapott papíralapú vénnyel és a felírási igazolással is kiváltható a gyógyszer más részére - ilyenkor egyébként a patika küldi fel a receptet az EESZT rendszerébe, tehát elektronikus nyom ilyenkor is marad a gyógyszer kiváltásáról. A betegúttörténet egyébként a felírt gyógyszerekkel együtt az Ügyfélkapun lekérdezhető.
Fontos tudni, hogy amennyiben a receptre felírt gyógyszer hiánycikk a patikában, a gyógyszerésznek az eddigi szakmai szabályoknak megfelelően lehetősége van az OGYÉI által közzétett helyettesíthetőségi lista alapján cserélni a készítményt azonos hatóanyagú termékre, ha az orvos ezt külön nem zárta ki.
Mit nem lehet e-receptre felírni?
Bár az elmúlt időszakban sokat egyszerűsödött a gyógyszerek kiváltása, egyetlen akadály mégis van: e-receptre ugyanis egyelőre még nem lehet a szükséges gyógyászati segédeszközöket felírni, azokat a fürdőellátásokhoz hasonlóan még mindig csak papíralapú vényen lehet rendelni.
A gyógyászati segédeszközök közé tartozik a teljesség igénye nélkül: a vércukorszint mérésére alkalmas tesztcsík, az inzulin beadásához szükséges tű, a lúdtalpbetét, a kompressziós harisnya, a járókeret és más rehabilitációs eszközök, a vizelet-inkontinencia-betétek, a katéterek, a pelenkák. Ezek kiváltásához sajnos egyelőre papíralapú receptre van szükség.
Kijárási korlátozás Magyarországon
Így teltek a kijárási korlátozás első napjai az országban: vajon tudjuk tartani a szabályokat? És mit csinált a rendőrség a járókelőkkel? Fotós összeállításunkból kiderül.
(Borító- és ajánlókép: Sorban állók a II. kerületi Szent Margit Gyógyszertárnál 2020. március 13-án, fotó: MTI/Mónus Márton, a cikkben szereplő képek: Getty Images Hungary.)