Magányosan halt meg! Szomszédja talált rá az elhunyt színésznőre

Yvette Vickers az orvos szakértők véleménye szerint közel egy évvel ezelőtt halhatott meg.

2011. április 27-én Los Angeles-i otthonában találták meg Yvette Vickers amerikai színésznő és playmate mumifikálódott holttestét, adta hírül a Los Angeles Times.

Az egyik szomszédja talált rá, miután figyelmes lett a postaládájában felhalmozódott és megsárgult levelekre, illetve a pókhálókra a bejárati ajtajánál.

Kizárták az idegenkezűséget

Az egykori hírességet már jó ideje senki sem látta, holtteste állapotából pedig azt állapították meg, hogy mintegy egy évvel ezelőtt halhatott meg. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta.

Yvette Vickers eredetileg Yvette Vedder néven, jazz-zenész szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1928. augusztus 26-án Kansasban.

Kezdetben író szeretett volna lenni, és újságírást tanult a Kaliforniai Egyetemen, nem sokkal később viszont érdeklődése a színészet felé fordult.

Karrierjét reklámfilmekkel kezdte, első filmszerepét pedig az 1950-es Billy Wilder-klasszikusban, az Alkony sugárútban kapta, ám nevét nem tüntették fel a stáblistán.

A hónap playmate-je volt

Az ötvenes években olyan B-filmekben tűnt fel, mint az Attack of the 50 Foot Woman vagy az Attack of the Giant Leeches, emellett különféle sorozatokban is láthatták a nézők.

Legendás nyuszilányok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az évtized végén figyelt fel a kék szemű, szőke hajú bombázóra Hugh Hefner, így aztán az 1959 júliusában ő lett a hónap playmate-je, a magazinban megjelent fotókat pedig Russ Meyer készítette róla.

A hatvanas években karrierje hanyatlani kezdett, egyre ritkábban és egyre kisebb szerepeket kapott csak, de feltűnt például az 1963-as Hud című Paul Newman-filmben.

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

Yvette Vickers 1953-ban ment feleségül Don Prellhez, akitől 1957-ben vált el, másodjára Leonard Burns vezette oltár elé 1959-ben, ám még ugyanabban az évben elváltak.

Ezt követően többé nem ment férjhez, de hosszú távú kapcsolat fűzte Jim Hutton színészhez. Utoljára 1990-ben az Evil Spirits című horrorfilmben állt a kamerák elé.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük