Megrendítő fotók! Sztárok hátborzongató balesetei

Íme, 3 fiatal, rendkívül tehetséges zenész, kinek értelmetlen elvesztése nem csak a rajongókat, hanem az egész világot megrendítette.

Bármennyire is szeretné hinni az ember, hogy egyes sztárok érinthetetlenek, a halál ugyanúgy lecsap rájuk, mint akármelyik halandóra.

Aaliyah-t - az énekesnőt - 22 évesen, Manhattanben helyezték örök nyugalomra

A különbség pusztán annyi, hogy míg egy ismeretlen halála csak annak családját sújtja le, addig egy hírességé a rajongó világot is megrendíti. Sőt, nem ritkán egyenesen kultusz teremtődik a fiatalon eltávozott sztárok köré – mint ahogy történt ez James Dean vagy Heath Ledger esetében.

Lisa Left Eye Lopes – 31 évesen, autóbalesetben

1990 egyik legnagyobb durranása volt a TLC lánybanda megalakulása, amely R&B hangzásvilágával, szókimondó, csajos szövegeivel és dögös tagjaival hamar meghódította a slágerlistákat, no meg az akkori tiniket. Sikerüket jelzi, hogy pályafutásuk alatt több mint 22 millió példány kelt el lemezeikből, csak az Egyesült Államokban.

Ám ez mégsem volt elég a lányok legrebellisebbjének, a Left Eye-nak, vagyis bal szemnek becézett Lisa Lopes-nek. Ezért szinte a kezdetektől a szólókarrierjén is keményen dolgozott, a közönség emlékezhet rá például az ex-Spice Girls-ös Melanie C-vel közösen előadott dalukról, a Never Be the Same Again-ről.

A zűrös magánéletű - focista barátja rendszeresen verte és csalta -, tetovált énekes-zeneszerző éppen saját, illetve a TLC-vel közös albumának munkálataival volt elfoglalva, amikor 2002. április 25-én Hondurasban, egy tragikus autóbalesetben elszenvedett súlyos fejsérülés következtében életét vesztette. Lisa maga vezette Mitsubishi Pajeróját, ami megcsúszott az úton, majd többszöri átfordulás után egy fának csapódott. A vele utazó hét ember mindegyike életben maradt.


Hátborzongató módon hátramaradt egy amatőr videofelvétel, melyen a 31 éves sztár életének utolsó 26 napját lehet végigkövetni, egészen addig a percig, amíg félrerántja az autó kormányát. Eredetileg harminc napos spirituális utazását akarta ily módon megörökíteni. A szalagon többek között mesél magánéletéről és a sikerhez vezető útról, valamint beavatja a hallgatókat abba a tervébe is, milyen oktatási intézményt szeretett volna nyitni Hondurasban azon a hatalmas telken, amit vásárolt.

De a legbizarrabb az, hogy a felvétel rögzített egy korábbi, szintén halállal végződő autóbalesetet is – az áldozat pedig egy Lopez nevű hondurasi kisfiú volt. Bár akkor nem Lopes vezette az autót, később többször megemlítette, úgy érzi, mintha egy szellem követné. Korábban felvett, ám eleddig kiadatlan zeneszámait családja posztumusz dobja piacra a napokban – a 2009. január 13-án megjelentetett első kislemez a Let’s Just Do It, ahol Missy Elliottal rappel együtt.

Aaliyah – 22 évesen, repülőgép-szerencsétlenségben

Egy évvel Lisa Lopes tragédiája előtt már elveszített a szakma egy másik ifjú és csinos reménységet. Aaliyah-t a nézők akkor is ismerhetik, ha nem jártasak a hip-hop zenében. Hiszen színészi képességeit is megcsillogtatta Jet Li oldalán az Öld meg Rómeót! című moziban.

Melynek kísérődalát, a Try Againt szintén ő jegyzi. A józan életű sztár kicsi kora óta énekesnő akart lenni, és mindent meg is tett célja elérése érdekében, mígnem korai halála bekövetkezett. Lemezeiből a mai napig több mint 32 millió fogyott el világszerte.


2001. augusztus 25-e sikeres napnak indult, hiszen aznap fejezték be a Rock the Boat című számához készült videoklip forgatását. Az ikermotoros Cessna 402B típusú repülőgép, rajta az énekesnővel és a stáb egy részével a Bahamákról indult Miamiba. Mivel Aaliyah ragaszkodott ahhoz, hogy ne hagyják hátra a nehéz kamerákat és egyéb felszereléseket – ezeket eredetileg később szállíttatták volna vissza az Államokba -, a gép meglehetős túlsúllyal indult útnak.

Az egyenlőtlen súlyelosztás következtében a repülő röviddel start után a földbe fúródott. A rajta utazó énekesnő és a hét további utas, köztük Luis Morales, a pilóta is szörnyethalt. A későbbi vizsgálatok kiderítették, nemcsak a gép volt túlterhelt, Morales sem volt a helyzet magaslatán: vérében alkoholt és kábítószert mutattak ki.

Stevie Ray Vaughan – 35 évesen, helikopterbalesetben

A legendás dallasi blues-gitárost a Rolling Stone magazin minden idők legjobb gitárosainak sorában a hetedik helyre tette, nem véletlenül. Vaughan szinte a hangszerrel a kezében született, a hetvenes évektől ott volt a pályán, imádott játszani, és imádott szórakozni – amibe a csajok mellett az alkohol és a különféle tudatmódosító szerek élvezete is beletartozott.

Néhány halálközeli élmény és gyomrának életveszélyes leépülése azonban rábírta, hogy bevonuljon egy rehabilitációs klinikára. Többszöri próbálkozás és visszaesés után végül 1986-ban mondhatta el magáról, hogy tiszta. Ám alig néhány évig élvezhette csupán a józanságot, 1990. augusztus 27-én végleg letette a pengetőt.


A végzetes baleset az In Step turné alatt történt. Éppen egy Wisconsin-állambéli kis településen léptek fel, ahonnan Stevie mindenképpen vissza akart jutni Chicagóba, akkori barátnőjéhez. Mivel eléggé eldugott helyen voltak, és el akarták kerülni a dugókat, menedzserük helikoptereket bérelt. A zenész pilótája azonban nem ismerte kellőképpen a terepet, és nem volt nagy gyakorlata abban sem, hogyan kell ködben navigálni.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezért fordulhatott elő, hogy a biztonságos magasságnál jóval alacsonyabban szállt, így alighogy elindultak, nekicsapódott egy dombnak. A többiek, akik már előbb felszálltak, csak órákkal később értesültek a tragédiáról. Különös módon Stevie Ray napra pontosan négy évvel azután hunyt el, hogy édesapja meghalt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük