Tom Cruise az iskolában még olvasni is nehezen tudott - Betegség nehezítette meg a gyerekkorát
Tom Cruise felnőttkoráig magával cipelte a diszlexia terhét.
„Funkcionális analfabéta voltam” - jelentette ki Tom Cruise 2003-ban a People magazin interjújában. A színésznek nem volt egyszerű gyerekkora, nem elég, hogy szegény szülők sarjaként sokat kellett nélkülöznie, a csúfolódás állandó céltáblája volt, és még a tanulással is meggyűlt a baja.
Hétéves korában vette észre először, hogy az olvasás nem megy neki olyan jól, mint a társainak. Gyakran előfordult vele, hogy mire olvasmánya végére ért, teljesen elfelejtette, mi volt a cselekmény. Emiatt frusztráltnak, zavartnak és butának érezte magát annak idején. Ezen csak rontottak tanárai, amikor diszlexiásnak bélyegezték.
Tom Cruise diszlexiás volt
Felnőttkoráig elkísérte a betegsége, ám nem hagyta, hogy ez eltántorítsa legnagyobb álmától, hogy színész legyen. Különböző korrepetitori csoportokat és nehéz gyorsolvasási kurzusokat látogatott, később pedig embereket fogadott fel maga mellé, akik felolvasták neki filmjeinek forgatókönyveit. Végül a szcientológiával sikerült felülkerekednie hátrányos helyzetén. Az egyház vezetőjének, L. Ron Hubbard tanulástechnikájának köszönhetően mára semmi problémája nincs az olvasással.
Nem ő az egyetlen sztár, aki küszködött az iskolában, további négy olyan hírességet mutatunk, akiknek szintén nem volt egyszerű a tanórákon.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció