A 20. század legszívfacsaróbb, legfényűzőbb temetései
Legendák, akiknek halála megrengette a világot, és akiktől gyászolók százezrei vettek végső búcsút.
A rajongók élvezettel követik nyomon kedvenc sztárjaik pályafutását, sikereit, párkapcsolatait. Életük fontos és kevésbé fontos eseményeiről mindent tudni akarnak, hiszen a rajongás és a kíváncsiság kiapadhatatlan. Egy-egy híresség halála és temetése pedig kifejezetten nagy érdeklődésre tart számot. Íme három olyan eset a 20. századból, amikor a végső búcsút százezrek követték figyelemmel.
Rudolph Valentino
Valentino nemcsak a némafilm korszakának egyik legismertebb színésze és szexszimbóluma volt, hanem az első mai értelemben vett sztár is. Az olasz színész méltán érdemelte ki az olasz szerető becenevet, filmjei mellett ugyanis sűrű és rapszodikus magánéletével is sikerült felhívnia magára a figyelmet. Amikor 1926. augusztus 23-án hashártyagyulladásban váratlanul elhunyt, az egész világon tömeghisztéria söpört végig.
Elkeseredett rajongói közül többen az öngyilkosságba menekültek, temetésén pedig százezer ember lepte el New York utcáit. A káosz pillanatok elszabadult, a kétségbeesett rajongók betörték a Frank Campbell Ravatalozó ablakait, hogy legalább egyetlen pillantást vethessenek holttestére.
Miközben lovasrendőrök százai próbálták megfékezni és kordában tartani a tömeget. Pola Negri színésznő – aki azt állította, hogy a szívtipró nem sokkal a halála előtt eljegyezte – mindenki szeme láttára ájultan hanyatlott össze szerelme koporsójánál. Valentinót nem sokkal ezután a Saint Malachy római katolikus templomba szállították, ahol megtartották az első gyászszertartást. A második misére már Beverly Hills-ben került sor, a színészt ezt követően helyezték örök nyugalomra a mai Hollywood Forever temetőben.
Elvis Presley
A rock and roll királya 1977. augusztus 16-án, 42 éves korában hunyt el szívrohamban. A hír hallatán több százezer rajongója zarándokolt el Memphisbe, azt remélve, hogy megtekinthetik a világhírű énekes koporsóját.
A hőség és a kimerültség miatt sokan ájultan estek össze, mire Presley-t 14 fehér Cadillac és kilométereken át kígyózó gépkocsisor kíséretében átszállították a Forest Lawn nevezetű temetőbe, ahol számos szupersztár jelenlétében búcsúztak el tőle.
Aznap Amerikában félárbocra eresztették a zászlókat, a gyászszertartáson pedig az akkori elnök, Jimmy Carter is beszédet mondott. A Király halálát és temetését azonban egy megdöbbentő esemény árnyékolta be. Presley koporsóban fekvő holttestét ugyanis titokban lefotózta unokatestvére, Bobby Mann, majd a kegyeletsértő képet 18 ezer dollárért eladta a National Enquirernek. A magazin történelmet írt: a mai napig ugyanis abból a számból adtak el a legtöbbet.
Két nappal a gyászszertartást követően egy gépkocsi véletlenül belehajtott a Presley egykori otthona körül összegyűlt több ezres tömegbe. A balesetben két nő életét vesztette, egy harmadik pedig életveszélyesen megsérült. Néhány héttel később valaki pedig megpróbálta ellopni Presley holttestét, ezért a családja úgy döntött, hogy újra eltemetik, ám ezúttal gracelandi otthonának kertjében.
Diana hercegnő
A milliók által imádott Diana hercegnő tragikusan fiatalon bekövetkezett halála megrengette a világot 1997. augusztus 31-én. Egy héttel később egy könnyfacsaró ceremónia keretében vett tőle búcsút a királyi család és olyan szupersztárok, mint Elton John és Steven Spielberg. A szeptember 6-án tartott gyászszertartás során Diana koporsóját a Kensington palotából a Westminster apátságba vitték, az utcákon pedig egymillió gyászoló gyűlt össze, hogy elbúcsúzzanak tőle. A misén kétezer vendég volt jelen, de a ceremóniát két és fél milliárdan követték figyelemmel világszerte a tévéképernyőkön keresztül.
Az esemény egyik legszívszorítóbb pillanata az volt, amikor Elton John előadta a Candle in the Wind című dalának újraírt változatát, mivel a popsztár a gyönyörű balladát eredetileg Marilyn Monroe-nak dedikálta. A temetésre már zárt körben került sor. Dianát kezében azzal a rózsafüzérrel helyezték örök nyugalomra, amit Teréz anyától kapott.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hercegnőt az eredeti tervek szerint egy családi kriptában helyezték volna örök nyugalomra Great Brington közelében, de biztonsági okokból végül az Althorp Park egyik kis szigetén temették el. A szigeten egy 36 fából álló ösvény vezet el végső nyughelyéhez, a tóban pedig négy fekete hattyú él. A víz felszínén vízililiomok lebegnek, amelyek a hercegnő kedvenc virágai voltak a fehér rózsák mellett.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- beteg
- meghalt
AIDS-es gigasztárok utolsó fotói
- botrány
- beteg
Borzasztó veszteségek a sztárvilágban
- beteg
- elvis presley