Jóképű pasi lett Scarlett Johansson ritkán látott ikertestvére – Hunter is ugyanolyan vonzó, mint a nővére
A következő hírességek ikertestvéreiről talán még sosem hallottál.
Ikertestvérnek lenni különleges állapot. Egy olyan létforma, ahol az ember már a fogantatás pillanatától kezdődően soha nincs egyedül. Az ikerpárok közül sokan felnőttként is erősebben kötődnek egymáshoz, mint más testvéreikhez.
Nem véletlen, hogy a világsztárok között gyakori, hogy az ikertestvér menedzserként segíti testvérét, vagy rokon szakmában helyezkedik el.
Scarlett Johansson és öccse, Hunter
Hunter Johansson három perccel nővére után látta meg a napvilágot 1984. november 22-én. Bár a világsztár öccsét vonzó külsejéből adódóan szívesen látnánk a vásznon, Huntert nem különösebben foglalkoztatja a filmes szakma - játékát mindössze egyszer láthattuk az 1996-os Manny & Lo című filmben. Olykor azért elkíséri nővérét egy-egy díjátadóra - ott volt többek között a 2005-ös Golden Globe-on is.
Politikai nézeteik közösek: Hunter 2008-ban Obama elnök kampánytanácsadója volt, és nővére, Scarlett is lelkes támogatója a demokrata politikusnak. Lapozd át az alábbi galériát, és nézd meg még több világsztár ritkán látott ikertestvérét!

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- nicole kidman