Nicole Kidman 41 évesen hozta világra lányát: sztárok, akik 40 felett szültek
Nicole Kidman és más sztárok is bevállalták, hogy negyven felett szülnek. Nézd meg, kik ők!
![Sztárok, akik 40 felett szültek](https://kep.index.hu/1/0/4365/43654/436546/43654688_e5be6620d78b4fa7e6393256455a6a28_wm.jpg)
Nicole Kidman 1990 karácsonyán feleségül ment Tom Cruise-hoz, akivel a Mint a villám című film forgatásán szerettek egymásba. A hollywoodi álompár ezután nagyon szeretett volna családot alapítani, ám a színésznő többször elvetélt.
Végül az örökbefogadás mellett döntöttek, 1993-ban egy kislányt, Isabellát vették magukhoz, 1995-ben pedig egy fiút, Connort.
Nicole Kidman és más sztárok, akik 40 felett szültek
Nicole Kidman és Tom Cruise 2001-ben elváltak, ezután a színésznő néhány évig szingliként élte az életét. 2006-ban ismerte meg második férjét, Keith Urbant, akivel nagyon hamar összeházasodtak.
A színésznő még ekkor sem mondott le arról, hogy gyermeket hozzon a világra, ezért számos termékenységi kezelésnek és mesterséges megtermékenyítésnek is alávetette magát. Már 41 éves volt, amikor kiderült, várandós első lányával, Sunday Rose-zal. 2010-ben lett még egy lánya, Faith, de őt már béranya hozta világra.
Nem Nicole Kidman az egyetlen, aki negyven felett tapasztalhatta meg először a szülés csodáját, képes összeállításunkban megnézheted, kik a többiek!
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/Jon Kopaloff
OLVASD EL EZT IS!
![GettyImages-1392256564](https://kep.index.hu/1/0/4334/43349/433499/43349938_3308668_b06410672e17e61203b244d7a7da117c_wm.jpg)
- sztár
- nicole kidman