Sylvester Stallone középső lánya bikiniben: Sistine szépségére a modellipar is felfigyelt
Sistine 2016 óta modellkedik, és már Hollywoodot is elkezdte ostromolni.
Sylvester Stallone már két váláson is túl volt, amikor 1988-ban egy Beverly Hills-i étteremben megismerkedett a gyönyörű Jennifer Flavinnal, aki modellként dolgozott. Hét évig alkottak egy párt, majd 1996-ban megtörtént az eljegyzés is, végül 1997 májusában mondták ki az igent. Immár 32 éve töretlen a boldogságuk.
Sylvester Stallone középső lánya bikiniben
Szerelmük gyümölcseként három lánygyermekük született, Sophia, Sistine és Scarlet. Már mindhárman nagykorúak, és mindannyian építik a karrierjüket. A 22 éves Sistine szülei nyomdokaiba lépett: modellként és színésznőként bontogatja szárnyait. A híres divatházak hamar felfigyeltek gyönyörű megjelenésére. 2016-ban, 18 esztendősen szerződtette le az IGN Models, ezután a Chanel kifutóján debütálhatott. Magazinok borítóján is láthattuk már, először a Glamour választotta címlaplányának, 2017-ben pedig az Elle magazin orosz kiadásának fotózták.
Színésznői karrierje 2018-ban kezdődött a Love Advent rövidfilmmel, majd a 47 méter mélyen folytatásában kapott szerepet. Legközelebb a Midnight in the Switchgrass című thrillerben tűnik fel olyan sztárok oldalán, mint Bruce Willis vagy Megan Fox.
Nemcsak a show-bizniszben ível felfelé a csillaga, hanem a közösségi médiában is. Igazi véleményvezérnek számít az Instagramon és a TikTokon, több mint másfél millióan kíváncsiak a posztjaira. Dögös alakjára nem győzi fogadni a bókokat, amit olykor falatnyi bikiniben is megmutat az oldalán.
Képes összeállításunkban mutatjuk, Sylvester Stallone lánya hogyan pózolt bikiniben az Instagramon, valamint további fotókon csodálhatod meg Sistine szépségét.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
















