Ő volt A Guldenburgok öröksége szépsége: szörnyű autóbalesete és műtétjei után így fest a 71 éves Sydne Rome
Mutatjuk, Sydne Rome mennyit változott az évek alatt.

sydne-rome-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Sydne Rome sokaknak A Guldenburgok öröksége című sorozatból lehet ismerős, ő alakította Carinát 1987 és 1990 között. Az Amerikában született színésznő már 1969 óta a pályán van, és 71 évesen is aktívan dolgozik. Még a 2009-ben történt autóbalesete sem szegte kedvét, sajnos az incidens miatt két éven át le volt bénulva az arca bal oldala, de ma már jobban érzi magát.

Sydne Rome friss fotója

17 évesen kezdte karrierjét a szórakoztatóiparban, a Some Girls Do It című film volt az első, amelyben szerepelt. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Roman Polanski vagy Luigi Zampa. Európa különböző országaiban is forgatott, kapott munkát német, brit és olasz produkciókban is. Olaszország a szíve csücske lett, első férje, Emilio Lari is odavalósi volt, illetve második férje, Roberto Bernabei is itt született. Utóbbival 1987-ben kötötte össze az életét, a mai napig elválaszthatatlanok, két gyereket adoptáltak Brazíliából, akik a Vanessa és Jessica nevet kapták. Bernabei a pápa magánorvosaként dolgozik.

Rome az idő haladtával kísérletezett a plasztikával, azonban a 2009-ben történt autóbalesete gyökeresen megváltoztatta az életét, írta meg a Tiscali. Már rég ült a kocsijában, amelynek fékje időközben elromlott. Miután észlelte a problémát, nem akart másoknak nekimenni, így letért az útról, majd egy fának ütközött. Ennek következtében kinyílt a légzsák, ami végül az arcába robbant. 

- Nyílt seb lett az arcomon. Bekerültem a kórházba, ahol összevarrták a sebet, de az orvosok nem vették észre, hogy szétnyíltak az arcizmaim, így egy idő után lebénult az arcom egy része - idézte a szavait a lap.

Férje bátorította, hogy ne adja fel a reményt, fizioterápiára kezdett járni, majd tíz év után kezdte jobban érezni magát.

- Nehezen ismerem fel az arcomat a felvételeken a baleset utáni változás miatt.

Örök optimistaként nem adta fel színészi karrierjét, napjainkban is a Don Matteo című sorozat egyik szereplője.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki napjainkban a színésznő.

Modern idők - Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük